Kávékészítés tűzhely és konnektor nélkül: AeroPress

By  | 

Hiába a hitech, a gépesítés, a legjobb dolgok még majdnem mindig kézzel készülnek. Leica M9-P Hermés Edition fényképezőgép, kézi csomózású szőnyeg, kézzel varrt bőr a megfelelő kategóriájú autó kormányán, svájci óra, egy hegedű, kézműves borok és még sorolhatnánk. Miért pont egy kávét ne lehetne manuálisan összepattintani?

Az AeroPress kávéfőző éppen erre vállalkozik, egyedül a forró vizet nem ússzuk meg, de túrázás közben akár egy masszívabb forrás vagy gejzír is megteszi, mivel 80 fokos víz már megfelelő lesz az akcióhoz. Sőt az alacsony  hőmérsékletnek köszönhetően, kevesebb lesz a keserű aroma. Az Aeropress-szel készített kávénak jóval alacsonyabb a savtartalma (csaknem ötöde), így az érzékeny gyomornak is kevésbé irritáló.

Az elkészítési módok szinte kimeríthetetlen lehetőséget kínálnak: játszhatunk a darálási finomsággal, a vízhőmérséklettel, vízmennyiséggel, az átszűrés sebességével vagy az áztatási idővel. És hogy ezt a játékot, kísérletezést mennyire komolyan gondolják? Olyannyira komolyan, hogy a leggeekebb kávésmestereknek évek óta világbajnokságot is rendeznek! Idén először pedig megrendezésre kerül az első hazai AeroPress kávékészítő bajnokság, ahol a legkomolyabb baristák mérhetik össze tudásukat, a győztes pedig egyenes ágon továbbjut a 2013-as AeroPress Kávékészítő Világbajnokságra.

A hazai bajnokságot a november 23-24-es hétvégén rendezik Szekszárdon A Kávé Házában és a szabályok valóban szigorúak, a laikusoknak úgy tűnhet nem sok mozgásteret engednek a versenyzőknek. A versenyen minden induló ugyanazt, kizárólag a szervezőktől beszerezhető kávét köteles használni. A versenyzők tetszőleges vizet használhatnak az italkészítéshez. A szervezők lágyított csapvizet, illetve lágyított PI vizet biztosítanak, ettől eltérő víz igény esetén, azt a versenyzőnek kell biztosítani. Ízesített víz, vagy egyéb összetevő használata azonnali kizárást von maga után. Minden indulónak 8 perc versenyidő áll rendelkezésére, ami magába foglalja az 5 percnyi felkészülési időt is. Ebből az is látszik, hogy az Aeropress segítségével kevesebb, mint 3 perc alatt készíthetjük el a reggeli kávét. A háromtagú zsűri pedig, vakteszten, kóstolással választja ki minden forduló továbbjutóját.

Az AeroPress kávé készítő tavaly óta kapható a webshop-ban, most a hazai bajnokság kezdetéig nov.23-ig akciósan 6.990 Ft + ajándék hordtáska + 1 évre elegendő ajándék filter (350 db), azoknak akik szeretnék próbára tenni magukat, hogy le tudják-e nyomni házilag a büfében, kávézóban kapható feketét.

6 hozzászólás

  1. Szerzetes

    2012. november 14. szerda at 10:48

    A linken miért Szexárt szerepel?

  2. vizzitor

    2012. november 14. szerda at 11:01

    uhh valóban. Teljesen más ügyben megyek Szegedre és éjjel az volt a fejemben, amikor a poszt készült. Javítva. Természetesen Szekszárd a bajnokság helyszíne helyesen.

  3. VincentV

    2012. november 14. szerda at 15:02

    Izé, ez nem egy french press jól megmarketingelve?

    • gerusz

      2012. november 14. szerda at 15:19

      Nem, a french press másképp működik. Ez magas nyomáson eszpresszót készít, a french press 1 bar nyomáson készít török kávét.

      • Gliderp

        2012. november 14. szerda at 19:53

        Izé, nem vagyok egy fizikazseni, de ha kézzel nyomod mindkettőt, akkor annyi bar nyomás lesz, amennyit nyomni bírsz, meg persze amennyitől nem törik szét a cucc :) Egyébként ahogy nézem, rengeteg French Press VS Aeropress videó és egyéb teszt van a neten, pont azért mert a működési elv mindegyiknél ugyanaz.

        De amúgy az Aeropress egyszerűbbnek és kompaktabbnak tűnik.

  4. zomb33z

    2012. november 17. szombat at 13:21

    a víz nem lesz magától forró :\
    mennyivel jobb ez mint egy hagyományos kotyogó?