Szavakba öntött idő: QLOCKTWO W

By  | 

Miközben annál menőbb egy óra minél nehezebb a számlapját leolvasni, csak a geek tulajdonos által ismert algoritmussal vagy a kettes számrendszer rutinszerű ismeretével fejthető meg a pöttyökből vagy vonalakból kirajzolt pontos idő, addig a német Biegert & Funk szembe megy a trendekkel és betűkkel kiírva teszi rém egyszerűvé és emberközelivé az időt, csak olvasni kell tudni hozzá.

A cég pár éve mutatta be az alapkoncepció a 45×45 cm-es, ezer eurós QLOCKTWO falióra formájában, amelyet 2010-ben Red Dot, illetve iF design díjjal is elismertek. Ezt követte a 13,5 x 13,5 cm méretű, 445 juróért beszerezhető QLOCKTWO TOUCH ébresztőóra és ma mutatták be a sorozat legújabb és legkisebb modelljét a 35×35 mm-es 550 eurós QLOCKTWO W karórát.

A mindhárom modellen végigfutó koncepció szerint az órán nincsenek mutatók vagy számok és pöttyök sem. A négyzet alakú számlapon 10 sorban, soronként 11, összesen 110 betű helyezkedik el. Elsőre teljesen random betűhalomnak, egy elrontott keresztrejtvénynek tűnhet, azonban a minimalista számlap tervezése és a betűk elhelyezése mögött jól átgondolt koncepció áll. A rozsdamentes acélgombot megérintve a megfelelő betűk, szavak háttérvilágítást kapnak és szavak formájában kapjuk meg az éppen aktuális pontos időt.

A 35 x 35 x 7mm-es rozsdamentes, szálcsiszolt acéltokban érkező óra matt feketében is kapható majd, kiegészítőként pedig bőr vagy gumi szíjat választhatunk hozzá. A falióra és az ébresztőóra már régóta kapható, a karóra ősztől lesz rendelhető. Ja igen, és még egy fontos opció: angol vagy német verzió is választható.

A poszt megírása előtt felvettük a kapcsolatot a tervező, gyártó cég a Biegert & Funk képviselőjével, mert jó lett volna az órát a pazarSHOP kínálatába is bepattintani, de egyelőre nem kívánnak a magyar piaccal foglalkozni, de azt ígérték újragondolják, ha elkészül a QLOCKTWO magyar nyelvű változata, de azt hiszem arra még sokat várhatunk. Az eredeti faliórából viszont már létezik francia, olasz, spanyol, dán, holland, sőt cirilbetűs orosz változat is!

Kapcsolódó cuccok: