Huawei P6 teszt: a legvékonyabb mobil: 6,18mm

By  | 

A kínai gyártók szinte a semmiből, de nagy lendülettel, komoly iramot diktálva jönnek felfelé, az egyre jobb telók, pedig már a piaci részesedésekben is nyomot hagynak. A 30%-os Samsung és 13%-os Apple tortaszelet után nagykából holtversenyes harmadik helyezettként ott figyel a Huawei és a ZTE is, az LG-hez és a Sony-hoz hasonló 5% körüli részesedéssel. A P6 bemutatásával pedig olyat tettek le az asztalra, amivel már sikeresen beleharaptak a nagyobbak tortájába is.

huawei_p6_25

Mobilfronton kijelző méretben nincs értelme versenyezni, mivel a túl nagy és a túl kicsi telefon használata is kényelmetlen tud lenni. Úgy látszik a piac pár extrém készüléket leszámítva kezd beállni a 4,5-5” közötti sávba, a Huawei P6 is ezt követi 4,7”-os képátlójával. Így a méretet tekintve egyetlen dimenzió maradt, a vastagság, ahol még kínálkozott némi támadható felület. A laptopok esetében is remek hívószó a vékonyság, illetve a Motorola Razr sorozat mindig is sikeres volt, ráadásul remekül kommunikálható tulajdonság, így jó döntés volt a Huawei részéről, hogy ezt a paramétert vették célba.

huawei_p6_06

Külsőségek, design

A Huawei P6 júliusi bemutatkozása óta még mindig a világ legvékonyabb mobilja a piacon a maga 6,18mm vékonyságával (igaz, azóta jelentettek be már vékonyabb készüléket is) és szerencsére ahhoz, hogy ezt elmondhassák nem kellett áldozatokat hozniuk, így egy dolog, hogy a legvékonyabb mobil, de nem csak emiatt kellemes. A gyártó formatervezői és mérnökei remek munkát végeztek: műanyagoknak nyoma sincs, a szupervékony szálcsiszolt alu ház szélén fémes keret fut körbe, azaz csak három oldalon, mivel az amúgy szögletes telefon alsó éle kapott egy diszkrét lekerekítést, aminek a minimál designos telefon egyedi megjelenését köszönheti. Nagyon jól össze van rakva, pontos illesztések, jó kézbefogni, érezni, hogy van benne anyag, mégsem nehéz (120g), minőségi portéka, amely mellett a műanyag házas versenytársak játékszernek tűnnek.

huawei_p6_23

A vékonyság és jól összerakott ház egyik következménye, ami valakit nem érdekel, viszont biztos lesznek olyanok, akiknek esetleg nem tetszik: a ház házilag nem nyitható, a hátlapot nem lehet levenni. Így mind a micro-SIM kártyát, mind az SD kártyát a készülék oldalából kihúzható kis fiókokba csúsztathatjuk be. A kis fiókokat, kézzel, körömmel nem lehet kihúzni, hanem egy kis tűre lesz szükség. A kis szerszám is a telefon része, szintén a telefon oldalában, a lekerekített végénél az audio/jack csatlakozóba tolva találjuk. Egyrészt hasznos és szép, hogy a jack tátongó bemenetét elrejti a kis szerszám feje, másrészt, aki sokat hallgat zenét az nagy eséllyel az első héten elveszíti ezt az apróságot, mert a jack használata közben legfeljebb zsebre vághatjuk. Ötlet: például a fülhallgató kábelen lévő hangerőszabályzó dobozkában kialakíthattak volna egy hasonló kis jack méretű bemenetet, ahova zenehallgatás közben ideiglenesen el lehet helyezi ezt a kis tű-szerszámot, anélkül hogy az elvesztésétől kellene tartanunk,

Micro SIM + SD tálca

Micro SIM + SD tálca

Felmerülhet még az aksi csere lehetőségének kérdése, hiszen, mind a laptopok, mind a mobilok leggyengébb láncszeme továbbra és a legtöbb készülék esetében 1 év használat után sokat veszíthet kapacitásából. A Huawei Mo. képviselője érdeklődésünkre elmondta, hogy az aksi házilag ugyan nem, de szakszervizben gond nélkül cserélhető. Vak tapi teszt + így készül videó

Kijelző

A külsőségeknél maradva a Huawei P6 eleganciáját, minőségérzetét tovább növeli a kijelző. Igaz, hogy a számszerűséget tekintve, elmarad piacvezető full HD felbontástól és a pixelsűrűsége is „csak” 312ppi (720*1280 pixel @ 4,7”), viszont kárpótol a nagy betekintési szöget kínáló kiváló IPS panel és az iPhone-ban is használt in-cell technológia, azaz az érintőszenzorok magában a kijelző panelben van és nem egy külön réteg az LCD és az üveg között. Apropó üveg: a Huawei P6 kijelzőjét is Gorilla Glass védi. A 312ppi egyébként bőven elég, jók a színek, a betekintési szög, az in-cell-nek köszönhetően pedig olyan mintha nem is lenne üveg, mintha hozzá tudnánk érni a pixelekhez. A pengevékony minőségi házzal nagyon jól mutat.

huawei_p6_18

Adatátvitel, kapcsolódás: 4G/LTE képesség sajnos hiányzik, de a HSPA+ -t tudja (max.21Mbit/sec), bár itthon még legtöbbször a hálózat jelenti a szűk keresztmetszetet. Természetesen van Wi-Fi (802.11a/b/g/n, dual band, hotspot), Bluetooth 4.0 és DLNA, hiányzik viszont az NFC.

Teljesítmény, belsőségek

A motorháztető alatt egy négymagos ARM Cortex A9 alapú 1,5 GHz-es proci / Vivante GC4000 GPU ketyeg. Nem rossz, négymagos, de mégiscsak egy bő éve bejelentett prociról van szó. A RAM mérete 2 GB. Igaz talán pont a legerőforrásigényesebb alkalmazások a játékok kimaradtak a tesztből, de nem volt akadozás, minden simán ment, jól teljesített, aprította a byte-okat, de a kategóriájában létezik gyorsabb készülék papíron. A 8 GB-os belső memóriából 6,4GB áll a rendelkezésünkre, de microSD segítségével ez további 64GB-tal bővíthető.
Ha a szintetikus teszteket nézzünk, akkor Android PassMark teszten 1800-2000 pontot teljesít. Viszonyításképpen a közeli mezőny: a Galaxy Note II 2400-2800 közötti értékekkel szerepel, a Galaxy S III 1800-2400 között teljesít, egy LG Optimus 4X HD 1782, egy Galaxy S II 1490-1700 között produkál.

Kamera, fotó, videó

A 6,18 mm-es vékonyság ellenére egy korrekt 8 MP-es f/2.0 BSI (háttérvilágított) érzékelő került az elsődleges kamerába. Az előlapi kamera pedig meglepően magas 5 MP-es felbontással rendelkezik. A beállítások közül választathatjuk a sima fotót, smart módot, a magas dinamikatartományt garantáló HDR, van egy beauty mód, ami az önarcképekről eltünteti a pattanásokat és kisimítja a bőrt:), illetve a panoráma mód. Ez utóbbi egy kicsit döcögős volt, igaz beltérben próbáltuk nem a legjobb fényviszonyok mellett. A fotók színei egyébként kissé haloványak lettek, de ez mindig jobb, mint az ellenkezője. A színinformáció ott van a képekben, így egy Photoshop actionnel kedvünkre felhúzhatjuk őket. Makróban erős, már 4 cm-es tárgytávolságról is éles fotókat lő.
Ami a videót illeti 1080p mozgóképet képes rögzíteni és nem csak fotózás, hanem videózás esetén is választható a HDR mód!

huawei_p6_14

Szoftver, interfész

A Huawei P6 már alapból 4.2.2-es Android Jelly Beant futtatja, de ezt a gyártó rendesen felpiszkálta, de a változtatás abszolút nem öncélú volt, így az Emition UI felület valóban szépre sikeredett. Többféle billentyűzetzár feloldási mód közül választhatunk, Me Widget-tel testreszabható kezdőképenyő, 5 gyári és több mint 100 online letölthető téma, az appokat akár 9 slide-ra pakolhatjuk folderekbe rendezve, nem újdonság, de hasznos, hogy a bejövő hívás a készülék lefelé fordításával némítható, egyéni aksiidő menedzsment szoftver. Aztán vannak kevésbé hasznos, de azét látványos érdekes extrák, mint a készülék megrázására váltható háttérkép stb.

Aksi

A P6-ba egy 2000 mAh kapacitású aksi került, ami a rekorder karcsú ház korlátait figyelembevéve, igazi mérnöki bravúr. Normál használat mellett kb. 36 órát bírta egy feltöltéssel, ebben benne volt az első napon kb. 20 alkalmazás letöltése 3G-n keresztül és azok telepítése, konfigurálása, illetve 3 Google fiók (email+naptár+névjegyek) folyamatos, rendszeres szinkronizációja szintén mobil adatforgalom mellett. Éjjel, használaton kívül (google szinkronizáció azért futott) példásan bírta, alig 8-9% ment le 8 óra alatt. Más véleményeket, külföldi teszteket is elolvasva, intenzív használat mellett panasz volt az aksi, készülékház melegedésére, lehet azok még sorozatgyártás előtti korai prototípusok voltak, a problémával mi nem szembesültünk. Illetve ahogy korábban írtuk, a hátlap nem levehető, így az aksi házilag nem, de Huawei szervizben gond nélkül cserélhető.

huawei_p6_22

Összkép, vélemény, pro-contra

A Huawei P6 egy rendkívül tetszetős, elegáns, minőségi anyagokból karcsú fémházba összerakott mobil. Külcsínben nincs igazán párja, főleg ebben az árkategóriában, a hardverben frissebb/erősebb, de műanyagházas csúcstelók játékszernek tűnnek mellette (és amúgy a P6 teljesítményére sem lehet panasz). Kártyafüggetlen kiegészítők nélkül csak a készülék már br. 99.900 Ft-tól elérhető a teszt időpontjában, a dobozos, kiegészítős verzió legjobb ára pillanatnyilag br.115.000 Ft körül van. Mellette szól még az IPS kijelző, a jó aksiidő, 2GB RAM, SD bővíthetőség, az interfész is csinos. Amibe esetleg bele lehet kötni az az LTE és NFC hiánya. Mondjuk mindkettő nélkül lehet egyelőre élni, de egy 2013.Q2-es kiadású telóba NFC azért kerülhetett volna. Valakinek még problémát jelenthet a házilag nem cserélhető aksi, de arra is van megoldás. Egyik sem komoly hátrány, amit a készülék design bőven ellensúlyoz. Ajánlott cucc.

2 hozzászólás