Galaxy S6 ára és Galaxy S6 Edge hivatalos infók

By  | 

2015.ápr.20: Galaxy S6 edge teszt

s6-edge

Ma este 18:30-kor egy 45 perces prezentáció keretében a Samsung vezetői bemutatták a következő Galaxykat (#TheNextGalaxy). Ahogy várható volt két készüléket villantottak: a Galaxy S6-ot és a Galaxy S6 Edge modellt. Utóbbi a Note Edge-bőll megismert széleken „lefolyós” kijelzővel érkezik, de nem csak az egyik, hanem mindkét oldalon. Ezzel nagyjából ki is merítettük a két készülék közötti különbségeket. Azaz az Edge egy leheletnyivel 0,2 mm-rel vastagabb (6,8 mm vs 7,0 mm) 2550 helyett pedig 2600 mAh-os, azaz 2%-kal nagyobb aksit kapott.

galaxy-s6

Külsőségek

A pletykáknak és a teasernek (metals will flow) megfelelően az S6 végre fém házat kapott, a széleken túlfolyó kijelző pedig strapabíró Gorilla Glass 4, ami egyébként nagyon jól mutat és állítólag a fogása is ugyanolyan jó, mint a normál verzió és a véletlen képernyőérintésekből fakadó mellékattintásokat is lekezelték. Az Edge kijelzőnek a csinos megjelenésen kívül igyekeztek minél több hasznos funkciót is kitalálni. Egy ilyen például, ha telefonunkat lefekvéskor az éjjelszekrényre tesszük, akkor a szélén anélkül tudjuk megnézni hány óra van, hogy egyáltalán megmozdulnánk. Persze nem feltétlenül jó mobillal a fejünk mellett aludni, de az most más kérdés.

galaxy-s6-edge-gold

Az S5 esetében bemutatkozott bőr hatású, perforált hátlap is a múlté állítólag a készülék hátlapját is üveg borítja, amit 800 fokon hajlítanak rá.

A készülék szerencsére nem növekedett tovább, megállt a 5.1”-es képátlónál, az ekkora területre eső Quad HD (2560×1440) felbontás pedig masszív 577 ppi pixelsűrűséget eredményes az S5 Super AMOLED kijelzőjén.

galaxy_S6_edge_hires

A készülék igazgyöngy fehér, zafír fekete, arany és topáz kék és smaragdzöld színekben lesz elérhető.

Kamera

s6-edge-kamera

Mindkét Galaxy S6 szuperfényes F1.9-es lencséket kapott és nem csak a 16 Megapixeles hátlapi, hanem az 5 MP-es előlapi kamerában is! Az előző lencséhez képest az új 60%-kal több fény begyűjtésére képes, így rosszul megvilágított helyen, beltérben is vaku nélkül fotózhatunk a legtöbb szituációban. Tovább javítja a helyzetet még a HDR is, ami önmagában nem újdonság, de a valós idejű HDR már világelső funkciónak számít. A kamera mindezek mellett optikai képstabilizátort is kapott. Azért, hogy semmiről se maradjunk le a kamera egy közvetlen Quick Launch gomb segítségével bármilyen képernyőről, helyzetből 0,7 mp alatt beizzítható. A bemutató alatt végig az iPhone 6-hoz hasonlították pl:

galaxy-s6-iphone-6-kamera

Szupergyors- és vezetéknélküli töltés

A Galaxy S6 a WPC és PMA vezetéknélküli töltési technológiákat támogatja, így nem csak saját töltőjével, tölthető.
És közben a “Discover more when you make fewer stops” kijelentésre is megvan a megfejtés. Mégsem óriás aksiról vagy prosztata gyógyszerről van szó, hanem a gyorstöltő funkcióról. Töltője 1,5x gyorsabb, mint az S5-é és mindössze 10 perces töltéssel újabb 4 órával hosszabbíthatjuk meg a használatot.

galaxy-s6-aksi

Technológia újítások

A világ első 14nm-es gyártási technológiájával készülő mobilja. 64 bites platform. DDR3 helyett DDR4 RAM használata. Gyorsabb UFS 2.0 flash technológiát használó háttértár. Világelső 1440P/VP9 hardveres codec. 577 ppi pixelsűrűség, 600 cd/mm fényerő. Nagyobb teljesítmény, alacsonyabb energiafelvétel mellett.

Mobil fizetési megoldások

A Samsung Pay fizetési megoldás az év második felében indul az USA-ban, Samsung KNOX, ujjlenomyat felismerés és tokens védelemmel. A Samsung Pay NFC-vel és MST-vel (Magnetic Secure Transmission) és működik.

galaxy-s6-01

Elérhetőség, megjelenés, Galaxy S6 ára

Mind a Galaxy S6 és Galaxy S6 Edge készülékek egyszerre lesznek elérhetőek világszerte április 10-től, 32 GB, 64 GB és 128GB modellváltozatokban.

Árazásban nem valószínű, hogy a Galaxy S5 fölé lőnének, így kb. 225.000 Ft körüli kártyafüggetlen árra tippelünk.

Végleges specifikáció:

Samsung Galaxy S6 Galaxy S6 edge
Hálózat LTE Cat.6 (300/50Mbps)
Kijelző 5.1’’ Quad HD(2560×1440)
577ppi,
Super AMOLED
5.1’’ Quad HD(2560×1440)
577ppi,
Super AMOLED,
Dual edge
AP Quad 2.1GHz + Quad 1.5Ghz, Octacore application processor
OS Android 5.0 (Lollipop)
Kamera 16MP OIS(hátlapi) F1.9
5MP (előlapi) F1.9
Video MP4, M4V, 3GP, 3G2,WMV, ASF, AVI, FLV, MKV, WEBM, VP9
Audio Codec MP3, AMR-NB, AMR-WB, AAC, AAC+, eAAC+, WMA, Vorbis, FLAC, OPUS
Audio format MP3, M4A, 3GA, AAC, OGG, OGA, WAV, WMA, AMR, AWB, FLAC, MID, MIDI, XMF, MXMF, IMY, RTTTL, RTX, OTA
Kamera funkciók Quick Launch, Tracking AF, Auto Real-time HDR(Front & Rear) , F1.9, Low Light Video(Front & Rear), High Clear Zoom, IR Detect White Balance, Virtual Shot, Slow Motion, Fast Motion, Pro Mode, Selective Focus
Szoftveres funkciók Ultra Power Saving Mode
Download Booster
S Health 4.0
Samsung Pay
Smart Manager
Microsoft Apps(OneDrive 115GB for 2 years, OneNote)
Sound Alive+
Themes
Quick Connect
Private Mode
S Finder, S Voice
Google Mobile Services Chrome, Drive, Photos, Gmail, Google, Google+, Google Settings, Hangouts, Maps, Play Books, Play Games, Play Newsstand, Play Movie & TV, Play Music, Play Store, Voice Search, YouTube
Kapcsolódás WiFi: 802.11 a/b/g/n/ac (2.4/5GHz), HT80 MIMO(2×2) 620Mbps, Dual-band, Wi-Fi Direct, Mobile hotspot
Bluetooth®: v4.1, A2DP, LE, apt-X, ANT+
USB: USB 2.0
NFC
IR Remote
Érzékelők Accelerometer, Light, Gyroscope, Proximity, Compass, Barometer, Fingerprint, Hall, HRM
Memória RAM: 3GB, LPDDR4
Háttértár Internal Memory: 32/64/128GB, UFS 2.0
Vezetéknélküli töltés WPC1.1(4.6W Output) & PMA 1.0(4.2W) compatible
Méretek: 143,4 x 70,5 x 6,8mm, 138g 142,1 x 70,1 x 7,0mm, 132g
Aksi: 2550mAh 2600mAh

 

Élő bejelentés 2015.márc.1. 18:30

Élő bejelentés Barcelonából (márc.1. 18:30)

galaxy-s6

Hivatalos teaser videók és képek

Már csak hetet kell aludni és az MWC-n minden a Samsung Galaxy S6-tal kapcsolatos apró részletre fény derül. A Samsung a napokban elkezdte csepegtetni a hivatalos teaser fotókat és videókat is, amelyek pontról-pontra megerősítik a korábbi pletykákat. A 45 mp-es videóban a következő sejtelmes, sokatmondó infókat hallhatjuk a jövőből, amiket mi az alábbiak szerint értelmezünk:

  • metals will flow: ez elég egyértelmű, elvárható, válasz a korábbi kritikákra, nincs több kopogós műanyag, az S6 a Galaxy Alpha-hoz hasonlóan prémium minőségű unibody fémházat kap
  • beauty will be powerful: Exynos 7420 chipset
  • borders will disappear: többesszám, azaz a Galaxy Note Edge-nél látott oldalsó infocsíkot, vagy lefolyó kijelző szélet az S6 esetében mindkét oldalra kiterjesztenék.
  • reflections will be free: tükröződésmentes kijelző
  • colors will live: néhány Samsung teló kijelzőjének elég túlszaturált színei vannak, reméljük ez orvoslásra kerül és természetesebb színeket kapunk

Az instagramos fotókhoz írt kommentek alapján pedig:

  • Discover more when you make fewer stops: prosztata gyógyszer reklám is lehetne, de nagyobb eséllyel az aksikapacitásra tett célzást olvashatunk
  • The journey is always unexpected: erre nincs jó megoldásunk, ha valami jó, akkor jöhet a váratlan meglepetés, de megbízhatóság tekintetében nem szeretnénk semmi unexpected-et
  • profilkép: a legújabb instagram profilképen pedig éppen profilból látjuk a S6-ot: ami biztos, nagyon vékonynak néz ki, és az alsó/felső széles íves, kerekített (lásd alább).

Samsung Galaxy S6 teaser videó:

https://www.youtube.com/watch?v=NMaeJ6hOtCY

Insta fotók:

samsung_galaxy_s6_mwc_2015

Korábbi pletykák összefoglalója

2014.dec.13-i infók: Még le sem csengett a Samsung idei zászlóshajó-mobiljának, a Galaxy S5-nek az életciklusa, máris küszöbön áll a következő generációs S6 bejelentése, amit hivatalosan persze még nem erősítettek meg, ám számos paraméterét már ismerni vélik.

Talán a megjelenés dátumában lehetünk még a legbiztosabbak, abban ugyanis a Samsung a Galaxy S2 óta meglehetősen konzekvens, a minden év elején megrendezésre kerülő barcelonai Mobile World Congress (MWC) elé időzítik magát a bejelentést, a forgalmazást pedig áprilisban szokták indítani.

Samsung_Galaxy_S6-24

Árazásban nem valószínű, hogy a Galaxy S5 fölé mennének, így kártyafüggetlenül biztosan nem lenne több 579 fontnál (~225.000 Ft), ám kijelzőjét illetően valami nagyot dobbantanának: sokan ívelt, flexibilis OLED-kijelzőt vízionálnak és a 2K-t kihagyva egyből 4K-s felbontást tartanak reálisnak az 5.1 inch-es mérethez képest minimálisan  megnövelt, 5.2 vagy 5.3 inch-es képernyőn, de végső soron nincs kizárva a 5.5 inch-es QHD-panel sem, sőt szó van arról is, hogy a Galaxy Note Edge-nél látott oldalsó infocsíkot ezúttal mindkét szélre kiterjesztenék.

Samsung_Galaxy-S6-flexible-display

Samsung-Galaxy-S6-Edge-concept-3

Látva a Galaxy S5-nél tapasztalható szerény keresletet (mintegy 40%-al túlbecsülték a várható eladásokat, a bemutató után 3 hónap alatt mindössze 12 millió darab kelt el belőle), radikális designváltást terveznek az S6-os modellnél és a Galaxy Alpha után ezt is prémium minőségű fémkaszniba tennék némi grafénnel turbózva, ami ívelt képernyővel kombinálva már valóban nagyot szólna.

 

Samsung_Galaxy-S6

A Project Zero kódnéven is emlegetett okostelefonon valószínűleg maradnak az Androidnál és inkább a legújabb Android 5.0 Lollipop verziót telepítik rá, mintsem saját Tizen OS-üket, továbbá meghagyják a TouchWiz user interfészt is.

Samsung_Galaxy_S6_Lollipop-2-590x330

A legfrissebb hírek szerint kamerában is újítani fognak, az S5-ös 16 megapixelese után az új mobilban legalább 20 megapixeles hátoldali kamera várható, a selfie-lövő előlapi kamera pedig nagy valószínűséggel 5 megapixeles lesz.

Samsung_Galaxy_S6_Snapdragon

A chipsetet illetően azt lehet tudni, hogy a Qualcomm még áprilisban kijött két új CPU-egységgel, név szerint a Snapdragon 808-al és Snapdragon 810-el, így nem lenne meglepő, ha ezek közül kerülne valamelyik az új Galaxy S-generációba, szerencsés esetben a 64 bites, hatmagos 808-as processzor lehet a nyertes, ami például 2.560 x 1.600 pixeles felbontást is támogat, továbbá LPDDR3-as memória, jobb akkukapacitás-menedzselés és Adreno 418 GPU jellemzi.

Samsung_Galaxy_S6_Qualcomm-CPU

Ezen kívül még talán a 64 bites nyolcmagos Exynos 7420-as proci van játékban az AnTuTu portál nem hivatalos információi szerint, ami ARM Mali T-760 típusú GPU és 3GB-os RAM kíséretében érkezne, az LTE-t pedig már az elképesztően gyors 450 Mbps sávszélességig támogatná.

Samsung-Galaxy-S6-AnTuTu-01

Ha már kifejlesztették az S5-nél, nem túl valószínű, hogy pont az S6-nál hagynák ki az ujjlenyomat-szkennelést, a víz- és porállóságot és a szívritmus-monitorozást, az újdonságokat illetően viszont számos újítást várnak az új modellbe: nagyobb aksi, gyorsabb vezetéknélküli töltés, egynél több hangszóró, valamint vaku a selfie-kamerához. 2015. első negyedévében, de legkésőbb a március 2-5. között tartandó MWC-n remélhetőleg többet tudunk majd meg a Samsung következő nagy dobásáról.

3 hozzászólás