Évente adják át a James Dyson-díjat a leginnovatívabb és az emberiség számára leginkább hasznosítható fejlesztesékért, idén az ausztrál Swinburne műszaki egyetemének egyik hallgatója bizonyult a legjobbnak a koncepciójával, ami az Airdrop névre hallgat.
Az öntözést jelentősen megkönnyítő berendezés lényege, hogy a levegő páratartalmából egy kis turbina kinyeri a vízmolekulákat, majd azokat földalatti csatornákba pumpálja, és miközben folyamatosan hűlnek a vízmolekulák, kondenzálódik a pára, és folyadék-halmazállapotban egy tartályban gyűlik össze egy kisebb adag, ebből a növények gyökereihez vezetik az így nyert extra vízmennyiséget.
Az Airdrop-ot egy nagyobb hálózatban lenne érdemes kitelepíteni, így egész évben száraz éghajlatú területek mezőgazdasági művelésbe vonása is lehetséges lesz, például Ausztrália belső területein. Az ötlet a természetből jött, egyes bogarak a Namíbiai sivatagban hasonló elven gyűjtik a hátukon a párát a száraz levegőből.
A James Dyson-díjhoz egy vaskos 10.000 fontos csekk járt (3.6 milllió Ft) a tervezőnek, sőt a hallgató egyeteme is kapott támogatást további 10.000 font értékben. Videó a tovább után!
Kapcsolódó posztok
Lebegő vízililiomok termelnék az áramot Phuket-en
Az ökoharcos csáp 4 perc után kidob a zuhany alól
Top 5 felhőkarcoló 2014-ben – International Highrise Award
Mint hal a vízben – búvárkodás palack nélkül
SkyCycle: 220 km expressz bringaút London felett
AirPod – Tankolj levegővel!
Űrtechnológiás forgó biokert a lakásban
Bio-autó eldobható karosszériával
Gyomrozó basszusok töltik a mobilodat a Glastonbury fesztiválon
Akox
2011. november 17. csütörtök at 23:24
Csak egy apró korrekció! Nem „vízmolekulákat” nyer ki a levegőből. A koncepció zsenialitása pont abban rejlik,hogy egy egyszerű ventilátor a levegőt egy közönséges réz-csőrendszerbe pumpálja folyamatosan. A föld alatt a levegő nedvessége a lehüléstől kondenzálódik és a tartályba hullik, míg a szárazabb levegő távozik a rendszerből. Olyan egyszerű,mint az 1szer1, és bárki otthon összebarkácsolhatja. Pont ezért nyert.
zs
2011. november 20. vasárnap at 09:13
Csakhogy itthon nem kell, az elsivatagosodott szegény országokban meg nem lesz, amíg egy kereskedő nem látja, hogy bőségesen meggazdagodhat belőle, mint a fegyvereladásokból a háborúzó afrikai törzseknek, ahol természetesen nem ő követi el az emberiség elleni bűntetteket, hanem aki meghúzza a ravaszt.
zs
2011. november 20. vasárnap at 09:13
Ez szarkazmus volt.
chips
2011. november 18. péntek at 00:48
akkor nem lenne eléggé tech cikk hangulata :D
rgranc
2011. november 18. péntek at 12:18
Frank Herbert Dűnéje és az arrakisi páragyűjtők csak nekem jutottak eszembe erről?
kokii
2011. december 9. péntek at 01:10
rtl klub 2011 12 09 1:08 infománia egy az egyben felolvasva ez a post, nem tom engedéllyel-e, ha egyáltalán kell