Múlt héten elkezdődött a Baselworld 2013 és már csak pár nagy játékos maradt, akik nem lőtték el előre a puskaport, hanem a rendezvényig visszatartották új fejlesztéseiket. Nem véletlenül. A Ferrari éppen 2 hónappal ezelőtt az idei genfi autószalonon leplezte le a legendás Enzo utódját. A 800+163 lóerős gépállat 15,5 mp alatt gyorsul 300-a és még ezután is marad benne kraft. Ára mintegy 1,3 millió dollár (300 millió Ft). A Hublot most a szupersportkocsihoz méltó órát mutatott be.
A Hublot MP-05 LaFerrari óráról már első ránézésre ordít a teljesítmény, a luxus és az elérhetetlen árcetli, zafír motorházteteje alatt pedig ott virít az egy híján 12 henger. Alig két hete számoltunk be az akkor még világrekorder 1000 órás / 41 napos járástartalékkal büszkélkedő Rebellion T-1000 Gotham óraszörnyről, amihez még kis „kurbli” is jár, hogy a 6 hengerben figyelő rugókat a megfelelő nyomatékkal lehessen megfeszíteni. Nos a világrekord nem volt hosszú életű, a Hublot LaFerrari a maga 11 hengerében feszülő rugók segítségével kerek 50 napnyi járástartalékot képes biztosítani. Persze mondani sem kell, ezt sem lehet csak úgy két ujjal a koronájánál fogva felhúzni, így a Hublot egy akkus csavarbehajtóra hajazó mini felhúzót is ad az óra mellé, így a kerékcsere élmény sem marad el.
A tourbillon kijelzője is az extrém járástartalékot hangsúlyozza, a pontos idő mellett kizárólag a következő felhúzásig visszalévő időt mutatja a baloldalon. A hosszú járástartalék miatt azonban a kőgazdag tulajdonosoknak évente mindössze 7-8 alkalommal adatik meg, hogy a kis felhúzó szerkezetet használják, pedig biztos szívesen játszanának vele gyakrabban.
Az óra az akatrészek számát tekintve is az élmezőnybe tartozik. Összesen 637 apró komponens figyel és dolgozik a 45,8*39,5 mm méretű és 15,3 mm vastag fekete PVD borítású titán óratokban. A LaFerrari sportkocsiból 500 darabos eladást várnak világszerte, míg a Hublot LaFerrari órából mindössze 50 darab készül majd, így pénzkérdés ide vagy oda legfeljebb minden tízedik autótulajdonos juthat majd hozzá az óracsodáshoz.
Az extrém órához extrém árcetli is társul, a 2014-es LaFerrari kivételével szinte bármelyik Ferrarit megvehetnénk az óra helyett, a pletykák ugyanis $300.000-os (70 millió Ft) vételárról szólnak.
Videó + további fotók:
D3
2013. április 30. kedd at 21:30
Ilyeneket látva mindig megfogalmazódik bennem, hogy az emberiségnek komolyan jót tenne egy nukleáris holokauszt. Mert ez b+…. 70 milliós óra… Valószínűleg lakhatásra nem fogok ennyit költeni soha. Nemhogy egy órára. És itt tényleg szó sincs arról, hogy irigykednék vagy valami. Egyszerűen ez az aránytalanság nem emberi. És akkor még nem is húztam elő a hatásvadász szomáliai éhezők kártyát…..
Ehh, most jól megmondtam…
tom
2013. május 3. péntek at 11:35
Igazad van! Egy óráért hetvenmilliót mások meg éheznek és a lakásukból a köcsög bankok kilakoltatják! Pusztulásra vagyunk ítélve de nagyon megérdemeljük már!
Miszter Geriszon
2013. április 30. kedd at 22:52
Nekem 45 évig kéne minden bevételemet félretenni erre a szarra… :)
DQ
2013. május 1. szerda at 14:45
Ez tenyleg hihetetlen, de nalam nem is az ara verte ki a biztit, de ennyire unpraktikus orat ritkan latni (es nem is nez ki jol). El nem tudom kepzelni, hogy ezt valaki felvegye.
Calavera
2013. május 2. csütörtök at 11:45
Csak azt az apro megjegyzest tennem, hogy nem LEferrari hanem LAferrari. Udv. :)
Smith
2013. május 14. kedd at 13:43
Ez nagyon durva… két hónapig az összes jövedelmem félre kéne tenni, hogy meg tudjam venni!
Petya
2014. január 3. péntek at 23:09
hogy néz ez ki?? miért kerül ennyibe?? mégis kinek kéne ilyen ocsmányság??
betmen
2014. február 3. hétfő at 17:48
Mintha a mi e39-es BMW-ink nem lennének mértéktelenül
aránytalanok ahhoz képest, hogy emberek milliói nőnek fel és halnak meg
úgy, hogy autót nem láttak a büdös életben közelről…
Kár ezen morfondírozni.
Szomáliát idekeverni meg…
Egészen jól eléldegéltek a gyarmati időkben, és utána is.
Nemzeti parkok egész rendszere létezett, voltak turisták, hotelek.
Igaz a szomáli törzsek már akkor sem tudtak nyugton ülni a seggükön, és folyton egymást öldökölték. Majd az 1960-as függetlenség után elszabadult a pokol.
Az elnököt megölték, katonai puccs, háború Etiópiával. A vereség után meg polgárháború, hadurak és törzsek egymás elleni véget nem érő harca.
Baszottul semmi köze a kapitalizmusnak, vagy az eszement órákat gyártó svájciaknak ahhoz, hogy egy nép tagjai időtlen idők óta ölik egymást,
ha senki nem ül a nyakukon…
Még a nevetséges bérért robotoló kínaiak milliói is jobb példát adnak.
Persze akkor gyorsan el kéne dobni a számítógépet, okostelefont, amiről írunk, ugye…
Ami az órát illeti, az eredeti funkcióját megőrízve képesek voltak valami
órának egyáltalán ki nem néző dolgot alkotni. Technikailag érdekes, szépnek nem mondanám, az ára nyilván vicc kategória olyanoknak, akik nem tudnak mit kezdeni
a ( egyébként valóban röhejesen és aránytalanul sok ) pénzükkel…
Összegezve: Viccgyár viccterméke viccembereknek. :D
Benda Géza
2014. március 3. hétfő at 23:45
Nem tudom,hogy melyik hozzászóláshoz szóljak hozzá:). Talán a legötletesebb a “kb. két hónapig minden pénzem félre kéne tennem….”. Miért kell azon lamentálni,hogy egy bármilyen “óra” mennyibe kerül? Mr. Abramovics kb. 760 millió fontért csináltat jachtot magának:van pénze,tegye. Hozzáteszem (ne menjünk ki kis hazánkból): Demján,Csányi,(netán Simicska) kacagva megvenné Mr. Hublot cégét,és nem nagyon rendülne meg a vagyonuk:).
barthi
2014. november 23. vasárnap at 00:32
nekem ha lenne 300 millám az autóra, lehet hozzácsapnám ezt is.
különleges, ötletes, és a járástartalékot nézve egyedi is (azt meg, hogy kinek mi tetszik, most hagyjuk is talán.)
akkor most én szar vagyok emiatt?
ne legyünk már megint ennyire magyarok…