Több a kínai mint az iPhone 4s

By  | 

Miközben a világ egyik felén a CES-en hömpölyög a kütyükre kiéhezett tömeg, addig a másik felén pedig a hidegben éjszakáznak, szintén kütyüért. Az Apple mindig is távol tartotta magát a CES-től, nem vegyül a többiekkel, közben azért mégis a felkerült a címlapokra, igaz ezúttal nem új termékbejelentéssel, hanem az iPhone 4s botrányos piacra kerülésével Kínában.

Péntek 13 a pekingi Apple fanoknak sem lesz szerencsés nap, hiszen a bolt előtti sorban töltött éjszaka után a legtöbben mégsem jutottak a hőn áhított termékhez. A több ezres tömeg fele egyébként bér-sorbanálló volt, akik $20-25/éjszakáztak a hidegben, mivel egy ember legfeljebb két iPhone 4S-t vásárolhatott (volna). Mindeközben pár méterre a sortól már $918-ért árulták, az amúgy $790-ért kapható mobilt.

Részben a dílerek által felbérelt bér-sorbanállóknak volt köszönhető a botrány, aminek az lett a vége, hogy az alkalmazottak nem merték kinyitni a az Apple store ajtaját, hanem hangosbemondón bejelentetté, hogy határozatlan ideig nem lesz iPhone. Persze ez csak olaj volt tűzre, az üvegkockát hamarosan tojások terítették be, az alkalmazottakat pedig úgy kellett kimenekíteni.

Mindeközben az rivális nepper csoportok is egymásnak feszültek a sorban és a helyi rendőrség határozott fellépésére volt szükség az indulatok megfékezésére.

5 hozzászólás