A szem-vezérelt kurzor megérkezett, a kacsintós klikkre még várni kell

By  | 

[CES2012] A svéd Tobii cég olyan technológiai újítást mutatott be a CES-en, amivel tulajdonképpen kiválthatjuk a jövőben az egeret. A Tobii Eye-Control System segítségével szó szerint a szemünket kell csak használnunk a képernyőn való navigáláshoz, csak ránézünk a monitor egy pontjára, és a kurzor máris oda szegeződik.

Szemléltetéshez a Windows 8 felületét használták, az új operációs rendszerben az alkalmazások, böngészők és egyéb programok mind az asztalra vannak kitéve (ebből amúgy már bizonyosan látszik, hogy a Windows 8-at egyre inkább tabletekre szánják majd), a Tobii pedig a szem mozgását követő szenzorokat pakolt a gépre, aminek a segítségével a számítógép viszonylag pontosan lefordítja a szemgolyóink minden rezdülését.

Ha rábámulunk a Windows 8 valamelyik kihelyezett ikonjára (legyen az egy Internet Explorer-ablak vagy egy zenelejátszó), akkor azt azonnal kijelöli egy kis célzókával, bár magához a megnyitáshoz még szükség van egy bökésre a touchpaden, sajnos azt a jópofa megoldást még nem sikerült kifejleszteni, hogy egy kacsintással vagy pislogással helyettesítsük a kattintást.

A Tobii Gaze interfészen az ikonok között swipe-szerű ujjmozdulatokkal lapozgathatunk, ezen kívül elforgathatjuk az egyes oldalakat, vagy rázoom-olhatunk egy linkre (ami különösen jól jöhet, ha elsőre nem vagyunk képesek a szemünkkel eltalálni a kisméretű hivatkozást), vagyis lényegében az okostelefonokhoz hasonló gesztusokkal kezelhetjük a Windows 8-at. A Tobii a szemkövetés lemodellezését a jövő meghatározó technológiájának szánja, de egyelőre csak kutatóintézeteknek fogják felajánlani a fejlesztést (pl. a fogyasztói szokások elemzéséhez, vagy a kommunikáció segítésére).

Az alábbi videóban viszont egy általuk kifejlesztett játékkal, az Eye Asteroids-al is demonstrálják, hogy nem feltétlenül kell joystick vagy egyéb eszköz ahhoz, hogy szétlőjük az ellenséget, elég hozzá egy gyilkos pillantás:

6 hozzászólás

  1. gorex

    2012. január 10. kedd at 21:31

    Ja , először csináljanak valamit ami működik, aztán jöhetne a szemmel irányítás!!

  2. ;-)

    2012. január 10. kedd at 21:36

    Matolcsy-nak a gépére kéne telepíteni…

  3. Szerzetes

    2012. január 10. kedd at 21:48

    Évekkel ezelőtt, talán még amikor elkezdtem XP-t használni, volt egy pici program, ami egy webkamera segítségével ennél többet tudott. Igaz, hogy nem a szem mozgását követte, hanem az orrét, de lehetett jobb-bal klikkelni, illetve a középső gombot is használni pislogással. Nouse volt a progi neve, ha jól emléxem.

  4. Pi

    2012. január 11. szerda at 13:41

    Ma is megvan még az a program, én használtam is egy hónapig. Lehetett két kézzel chipszet enni, és közben internetezni is. :)
    Ami kevésbé ismert, hogy az a program magyar fejlesztés.

    • erhardt.gergo

      2012. január 11. szerda at 21:12

      Hol van meg az a program? Nem találom gúglival és jó lenne, pláne, hogy egy értelmes változatot sem láttam még erre a célra…

  5. Geerg

    2012. január 13. péntek at 16:55

    Hali!
    Itt van egy hasonló program akit érdekel: (ingyenes)
    http://cameramouse.org/about.html
    Beállítasz rajta 1 pontot, amit lekövet a progi.