Quad+jetski hibrid 175LE BMW motorral

By  | 

A GIBBS Quadski immáron 6 éve fejlesztgetett prototípusa mostanra kezd beérni és pár hónapon belül kereskedelmi forgalomba kerülhet az USA-ban.  Egy múlt heti sajtóeseményen a cég elnöke bejelentette, hogy karácsonyra már rendelhető lesz a GIBBS Quadski, egy egész korrekt $40.000-os (8,6 millió Ft) áron, igaz ezért külön-külön is meg tudjuk venni az egyik legjobb motor + jetski párosítást.

A quadski önsúlya 590 kg, üzemanyagtartálya 60 literes, a meghajtásról pedig egy egyedien átalakított négyhengeres 1300-as 175 lóerős BMW motor gondoskodik. Végsebessége 72km/h, amiben az az igazán impresszív, hogy ezt vízen is tartani tudja! A vezető simán belehajt a vízbe, megnyomja a nagy kék gombot, ami a kerekeket behúzza, illetve aktiválja a jet meghajtást. Partot érve ugyanennek a fordítottja:a sekély vízben kerekek ki, majd vissza földi meghajtásba.

A járgányt amerikában gyártják és a tervek szerint november nyit az első kereskedés, jövő év végéig pedig 20 kereskedésből álló országos hálózatot kívánnak létrehozni. Ha bejönnek a számítások, akkor 2014-ben Dél-Amerika és Európa is felé is terjeszkednek. A quadski első szériája csak egyszemélyes verzióban lesz elérhető, illetve öt szín közül választhatnak majd a leendő vásárlók.