Nokia dinamó

By  | 


A Nokia még 2010. júniusában jelentette be nagyszabású zöld fejlesztését, a Nokia Bicycle Charger Kit-et, aminek a lényege, hogy ha már biciklire pattanunk és izzadunk a tekerésben, akkor legalább valahogy hasznosuljon az emberi meghajtásból keletkező energia, mégpedig úgy, hogy a mobiltelefonunkat töltjük folyamatosan, miközben pedálozunk ezerrel.  Érthető okokból főleg a fejlődő országokat célozza meg ezzel a Nokia, ahol még korlátozott lehet az áramszolgáltatás, sok a kétkerekű és nem utolsósorban többségében az alsókategóriás olcsó Nokia-mobilok vannak használatban.  A kialakítás a régi időket idézi, egy kerékre illesztett dinamó gyűjti a kraftot, csakhogy biciklilámpa helyett a telefon töltődik egy 2mm-es töltős csatlakozóval.

A töltés 6 – 50 km/óra között érvényesül, szóval nem érdemes se biciklitolás közben, se Tour-de-France-os sebesség mellett beüzemelni, viszont egy laza 12km/órás tempónál már egy normál hálózati töltőt tudunk helyettesíteni. Egy 10 perces tekeréssel már nagyjából 20-25 percnyi beszélgetési időt hozhatunk össze, mondjuk ez telefonkategóriától függ, egy Nokia N95-ös feltöltéséhez kicsit sokat kell tipliznünk. A szett a biciklis töltőt, a telefontartót, a dinamót és a használati utasítást tartalmazza, elvileg könnyű lesz felszerelni bármilyen típusú kerékpárra, 30€-ért hamarosan kapható lesz (~8.100 Ft).