Trójai jávorszarvas svédországból

By  | 

Legalább annyira abszurd, mint Monty Pythonból a fanyúl, amit végül a hivatalos használati utasítással ellentétben üresen csempésztek be az ellenség várába, azzal a különbséggel, hogy ez svéd és igazi, de tényleg!

Az ötlet szülőatyja és a befektetők közel 6 éve gyomrozzák a svéd kormányt, akik végül megadták az engedélyt a világ legnagyobb jávorszarvasának felépítésére a Vithatten hegy tetején. A 45 méter magas, 47 méter hosszú gigantikus jávorszarvas kiállítás- és konferenciaközpontként fog szolgálni.

Az bizar épületbe majd bizar módon a szarvas száján keresztül lehet bejutni, ami egy óriásfenyőbe épített lift segítségével fog megvalósulni, melyet éppen a jávor legelészik. A recepció a szájpadlás környékén lesz kialakítva és a nyelőcsövön keresztül lehet bejutni a legfelső szinten lévő kiállítóterembe, ahonnét csigalépcsőn lehet lejjebb ereszkedni a patás gyomrába, mely öt különbözö méretű, hi-tech konferenciateremnek ad otthont. Természetesen egy étterem is helyet kapott a gyomorban.

Az eredetileg tavaly évvégi átadással tervezett installáció alapköletétele idénre maradt és a beruházás extrémitása ellenére egész baráti büdzséből: 1,2 Mrd Ft-nyi svéd koronából tervezik megvalósítani. Az óriás szarvast mintázó konferenciaközpontról 3D promo videó is készült, mely a tovább után tekinthető meg.