Kicsiben is támad a Nindendo – Wii Mini december 7-től

By  | 

A tavalyi Wii U a Nintendo 2006-ban megjelent hadonászós konzoljátékának következő generációja szép eladásokkal debütált Észek-Amerikában, csak az első héten 400.000 darab fogyott belőle, a fekete péntekkel együtt pedig már 1,2 milliónál tart. Azonban a legnagyobb meglepetésre még egy Wii-variáns fog megjelenni december 7-én, ez pedig a Wii Mini.

Szokatlan a lépés, hiszen a Wii U karácsonyi eladásait is érdemben befolyásolhatja, és amúgy sem túl sokat hallottunk erről a verzióról. Hardverszinten a Wii Mini az első generáció vasát örökli, azzal a különbséggel, hogy kiveszik belőle a GameCube-kompatibilis távirányítók csatlakozóit (és ezzel a GameCube-os játékokat), valamint az internethez való csatlakozás lehetőségét, vagyis kizárólag a polcról megvásárolt Wii-játékokra lesz kihegyezve.

Méretben is valamivel kisebb a korábbi változatnál, fekete kivitelben lesz kapható élénkvörös kerettel (Télapóra  érkezik, Mikulás színekben), és a hozzá járó kontroller-nunchuck páros is pirosban díszeleg. Árban amúgy rendesen odavág, mindössze 99$-ba fog kerülni (~21.500 Ft), azonban a legérdekesebb mozzanat, hogy elsőként Kanadában hozzák majd forgalomba. (Ennek Cartman és Kenny biztos nem örülnek majd…) A 33 milliós ország nem igazán számít a gyártók elsődleges piacának, a Nintendo-nál mindenesetre úgy vannak vele, hogy először itt próbálják meg tesztelni a fogadtatást és ha a kereslet megfelelően alakul, akkor lépnek tovább az USA és Európa irányába (illetve adott esetben melegebb éghajlatokra).

Mindenesetre a célközönség hajszálnyit eltér a Wii U-étől, a Nintendo a Wii Minit elsősorban olyanoknak ajánlja, akik még csak most ismerkednének a videójátékokkal és a mozgásérzékelős technológiával, viszont sokallják a konkurensek árszabását. Kanadában ezek szerint most jött el az ideje a tévé előtt való hadonászásnak.