aXbo, hogy soha többé ne keljünk bal lábbal

By  | 

Felkelni rettenetesen rossz és fájdalmas. Eddig úgy tapasztaltam, hogy a művelet annál jobb, minél később tesszük meg és legfeljebb 11-12 órán felüli alvással lehet átesni a ló (vagy ágy?) túloldarára és legalább olyan nyomott fejjel végigcsinálni a napot, mintha az órán látható 7:24-kor csörgött volna a vekker.

Nos a tudós emberek ebbe is beleszólnak jól. Amint azt azért mi is hallottuk már az alvás intenzíbb és kevésbbé mély alvási ciklusok váltakozásával zajlik. Elalvás után jön a legmélyebb szakasz és a testet ide-oda dobáló fázis, aztán a fogcsikorgatós, majd hajnal felé az REM (rapid eye movement) és a velejáró rémálmok. Végre éppen leugrunk egy toronyház tetejéről, aztán kapálódzunk és futunk a levegőben (amit az ágyban élőben is imitálunk, jól) majd a becsapódás előtt csörög az óra és pofán nyal a kutya. Welcome to the real world. Irány melóba.

A tudományos bevezetés után azonban térjünk át a képen látható felettébb designos óraszerkezetre. A kezedre erősített csuklópánt segítségével az aXbo ébresztőóra folyamtosan monitorozza a mozgásodat, illetve, hogy hol tartasz a tudományosan feltárt alvási folyamatban. Minden adat persze wirelessly jut el az óra központi computerébe.

Az adatok elemzéséből az óra pedig kiszámítja, hogy mikor a legjobb felébredned és akkor fog riasztani. Persze nem úgy működik, hogy 8-ra kellene beérned és az óra, mert szerinte az a tuti felkelési időpont csak 11:18-kor fog felcsörögni, hanem ezt is mint hagyományos társait be kell állítani mondjuk 6:40-re (jajjj) az óra pedig egy 30 perces perióduson belül (azaz 6:25-6:55) fog felébreszteni, amikor az alvási ciklusod legéberebb pontján vagy és a legkevésbbé érint kínosan egy felébredés.

Az aXbo szett (óra+csuklószorító) ára 200 juró de extra 39 euróért 2 személyesre bővíthető (ez egy extra szenzort tartalmaz). Magyarországon megvásárolható itt: aXbo alvásciklus ébresztőóra