A Mitsubishi frissítette csúcskategóriás tévésorozatát (igen a tengerentúlon nem csak autómárka), melyek között két figyelemreméltó modell is található. A 82 collos (208 cm) képátlójú, $4200-os (925 000,- Ft) 737-esen ott figyel egy diszkrét 3D-ready matrica. Mivel még csak „ready”, így a tévé önmagában még nem alkalmas a háromdimenziós moziélmény visszaadására. Egyrészt szükségünk lesz megfelelő tartalomra, egy direkt erre a célra készült filmre vagy egy GeForce 8,9 vagy GTX200-as sorozatú videókártyán keresztül érkező PC játékra, illetve az Nvidia idén januárban bejelentett GeForce 3D VisionKit szemüvegére. A 120 Hz-es TV a Mitshubishi exkluzív 6 szín processzoros technológiáját használja, amit a gyártó nem magyaráz túl a websiteján és a TV-t még legalább 5-6 hasonlóan misztikus, parasztvakító technológiával felvértezték, melyek hitelesebben hangzanának, ha azok lényegét, működési elvét egy-egy bekezdésben kifejtenék.
A 149-es széria érdekessége pedig a 16 db hangszórót tartalmazó integrált hang projektor, mely olyan szobákba nyújt szinte tökéletes 5.1-es sorround megoldást, ahol nincs lehetőség a 6 darab hangfal elhelyezésére vagy a tulajdonos nem szeretné vezetékekkel behálózni a helységet. A hangprojektor működési elve, hogy a frontsugárzók kivételével a hang a szoba oldalsó, illetve hátsó falairól verődik vissza, mintha tényleg oldalról vagy a hátunk mögül érkezne. A hangprojektor bekalibrálást részleges automatizmus teszi egyszerűvé.





Ejj
Szép. Kellene. Bár ezekben a virtuális 5.1 hangzásokban nem nagyon hiszek. Meg mi van ha nem ott van a fal, meg mi van ha kör alakú a szoba, stb, stb.. :)
ha nem ott van a fal?
"A hangprojektor bekalibrálást részleges automatizmus teszi egyszerűvé."
Tetszik mindkettő, bár vannak még hibák. A drágábban az tetszik, hogy kicsi a keret mindenhol, kivétel alul, ott sajna túl nagy, lehetett volna az is pinduri:) A másikban kicsit rejthették volna jobban a hangszórókat, így nem tetszik:)
Egyéb technikai adat?:$ Mondjuk kontraszt, fényerő stb. Tényleg, milyen vastag, remélem nem egy fal, mint az a többi "nagy" TV-nél szokás:)
OFF: Mikor érkezik az első OLED TV?:D Az jobban érdekel:)
milyen szoba az, ahol elfér egy két méteres képátlójú tv, de nincs hely a hangszóróknak?
milyen ember az, aki kommentel de nem gondolkozik és nem olvassa el a cikket amit kommentel?
"vagy a tulajdonos nem szeretné vezetékekkel behálózni a helységet"
Frankó ez az alig keret design!
ja az oled tv az neon cool lessz de az ára is magasabban lessz mint ennek az tuti.
wg, husilaci: HOgy nehogy összekapjatok, ezért most lezárom ezt: Vagy a falba "süllyeszti" a vezetékeket, vagy csinál egy "járatot"(nem nevetni, más nem jutott az agyamba) és abban vezeti el vagy használja azt a kábelt, amit a CES-en mutattak be, azt a lapost:D
Jack, én is olvastam a cikket, de ugye nem arról akarsz meggyőzni, hogy a szoba alakjától, méretétől és a tv helyétől függetlenül ugyanolyan élvezhető lesz az a funkció, ami alapból sántít...
van olyan aki annyira nem ert hozza es/vagy nem hallott meg valodi 5.1et szolni hogy beveszi ezt a faszsagot? lol
majoros; nembiztos h akkora hülyeség ez a hangprojektor, bár még élőben nem hallottam. tudtommal a yamaha fejlesztett ilyet először, mondjuk ott kicsit meggyőzőbb, h több mint 20 apró és 2 nagyobb hangszórót használtak. a projekció lényege az interferencia hatás, a kis késletetéssel indított hullámok interferálnak, és egy vonalban erősítik egymást, az így kapott "irányaított hangnyalábot" a falaknak vetítve 2x kell visszaverődnie h a hátunk mögül érkezhessen a hang.
természetesen ez feltételez sok minent, pl, h téglalap alakú szobában vagyunk, a tv az egyik fal közepén van. a kanapé nem lehet a falhoz tolva, valamint a falaknak sík felületeknek kell lenniük, mivel bútor, függöny, egyéb berendezési tárgy túlságosan megtörné, elnyelné a hangnyalábot
sztem is inkább érdekesség mint igazi hifi megodlás, de adott körülmények között (kellően minimalista tv szobában :P ) akár jó is lehet
áhhh! most látom, h a képek között van 1 ami elég jól szemlélteti. youtubon talán még megvan az a video ahol aműködési elvet is bemutatták
Csak azt felejti el reklámozni a micsupicsi, hogy ezek a "korszerű" tévék hátulról vetítős DLP projektorok...
Én már hallottam hangprojectort menet közben, meglepően jól szól. A mindenhol jól szól téma van rendes házimozierősítőkben is, ahol egy kis térmikrofon segítségével, amit a kanapéra -vagy ahonnan majd nézed- teszed, és úgy állítja a késleltetést meg a hangerőt, hogy viszonylag egyforma legyen akkor is ha nem szimmetrikus az elhelyezkedés. Hasznos fícsőr, mert legtöbbször az embernek nincs olyan helysége, ahol pontosan egyforma távolságra tudja letenni a hangalakat, meg lehet, hogy a TV meg kanapé sem helyezkedik el középen, vagy esetleg egyéb tereptárgyak (pl, szekrény, akármi) törik a hangot. Ilyenkor "átszámolja" az erősítő, és máris jobban, pontosabban szól.
Amúgy kábeleket lehet ám szőnyeg alá is tenni. És akkor nem látszik.