All posts in modding

R-Kaid-6 – házi készítésű retro játékkonzol

R-Kaid-6-video-game-console_1

A mostani konzoljátékok kínálatába már nemigen férne el egy negyedik versenyző, a Nintendo-Sony-Microsoft hármas elég jól felosztotta egymás között a viszonyokat. Szerencsére a R-Kaid-6 nevű konzol nem is igyekszik befurakodni a nagypályások közé, mindössze Love Hultén svéd tervező steampunk stílusú egyedi videójátékáról van szó.

A tervezőt mindig is izgatták a retro megoldások, legutóbbi kreálmánya egy Sputnik 0667 nevű faborítású all-in-one számítógép volt, ezúttal pedig az örök klasszikus Atari 2600-as platform ihlette meg, és hozzá is fogott, hogy fából, egy 10 éves kiszuperált asztali PC-ből és arcade játékoktól ismerős joystick-okból egy új játékboxot fabrikáljon.

Az R-Kaid-6 konzolt a gépre kötve leginkább a Maximus Arcade-hoz hasonló front-end felületen lehet régi klasszikus játékokat emulálni minden korábban megjelent játékplatformról (pl. Atari 2600, Super Nintendo, Gameboy, Sega Genesis stb.), szóval nem kifejezetten Modern Warfare 3-volumenű játékok futtatására lett kitalálva, inkább csak a régi játékok hangulatát próbálja visszahozni, szépen megmunkált, fafaragásokkal díszített köntösben. Külön árcímke nincs a konzolhoz, de kérésre persze rendelni lehet a készítőtől.

Megnyerhető a felfegyverzett Call of Duty Black Ops terepjáró

Jeep-Wrangler-Unlimited-Call-of-Duty-Black-Ops2

Az egyik legnépszerűbb first person shooter játékban a Call of Duty-ban igazi fegyverarzenálból válogathatunk és harci járművekből is akad bőven. Ez utóbbi adta az ötletet a Jeep-nek, hogy, mint in-game szponzoráció, szerepeltessék a játékban a legkarakteresebb és legnagyobb múlttal rendelkező járgányukat a Jeep Wranglert.

A Jeep-Activision együttműködés azonban itt nem állt meg! A tavaly ilyenkor létrejött márkafrigy óta megvásárolható az ikonikus terepjáró Call of Duty: Black Ops kiadása $30-33.000 közötti áron. A „COD-osítást” nem vitték túlzásba, egy logó a tetőn, egy speckó tanksapka, egyedi hátsó lámpák, pótkeréktakaró, nagyjából ennyi.

Nem úgy az Xtreme Outfitters, akik idén novemberben a Modern Warfare 3 megjelenése (nov.8.) és a Veteránok Napja (nov.11.) alkalmából sokkal durvábban kezelésbe vette a COD MW3 Jeepet. A motorháztető alá egy 5,7 literes 400 lóerős Burnsville Hemi V8-as került 5 sebességes automata váltóval.

Az első tengelyt egy Dana 44-esre a hátsót egy Dana 60-asra cserélték. Egy 100 mm-es TeraFlex kittel megemelték és Fox 2.0 performance lengéscsillapítókat pattintottak alá. Elől egy masszív SRC gallytörő és csörlő, hátul egy XRC lökhárító kihajtható pótkeréktartóval, amit egy 9mm-esből lövésnyomok díszítenek. 17×9-es Novakane kerekeket pedig a BMF adta.

A belső világítás a Rigid Lighting-nak köszönhető, míg a hímzett Ranger logóval díszített bőrülések Katzkin-től származnak. A Call of Duty Wranglert a középen található állványos géppuska és az oldalsó golyószórók teszik teljessé. Sajnos vagy inkább szerencsére ez utóbbiakat nem kapja meg leendő tulajdonosa.

Az öncélúnak tűnő agresszív péniszhosszabbító azonban nemes érdekeket szolgál. A $150.000 (kb.33 millió Ft) értékű COD Jeep egy nyereményjáték fődíja, melyre $25-os sorsjegyekkel lehet nevezni. A befolyt összegből pedig háborús veteránokat és családjaikat támogatják majd. Aki pedig nem szeretné a szerencsére bízni, cserébe beérni egy “széria ” Jeep Wrangler COD MW3 kiadással már most előrendelheti a 2012-es modellt.

Star Wars billentyűzet a Razertől – benne van az Erő

Razer-Star-Wars-The-Old-Republic-Keyboard1

A Razer mérnökei már nagyon unhatták a normál gamer-billentyűzetet, és előrukkoltak a Star Wars: The Old Republic Gaming Keyboard-al, amit kifejezetten az új SW játékra szabtak. Ami első látásra szembetűnik, az az LCD-s, multitouch-os érintőképernyő a jobb oldalon, illetve a 10 adaptív érintőgomb a különféle utasítások végrehajtásához, ezek persze szabadon átprogramozhatok vagy komplett makrók rendelhetők hozzá. Igazi sci-fis hatást kölcsönöz a klaviatúrának a billentyűk háttérvilágítása és a körbefutó színes LED-csík, amik akár 16 millió színárnyalatban vibrálhatnak.

Külön poén, hogy a téma változtatható attól függően, hogy Jedi vagy Sith oldalon állunk-e, a szimbólumok is átvariálhatók az érintőképernyőn és a funkciógombokon, sőt ha kicsit fel akarjuk dobni az unalmas latin ABC-s billentyűkiosztást, akár a hivatalos SW-s betűkészlet (Aurebesh) hieroglifa-szerű jeleit is felvehetjük, csak hát e-mailezésre ne nagyon használjuk. Az USB-kábele több mint 2 méter hosszú, így kényelmesen az ölünkből nyírhatjuk a köztársaság / birodalom ellenségeit.

200 dollárért (~ 36.000 Ft) lehet beszerezni, ami minden SW-s gamernek szinte kötelező vétel. És ha még ez sem elég, lehet kapni a termékcsaládon belül ugyancsak szabadon átprogramozható egeret, egérpadot és headset-et, velük együtt a szoba már igencsak a Halálcsillag irányítóközpontjához fog hasonlítani. Videó a tovább után!
Continue reading “Star Wars billentyűzet a Razertől — benne van az Erő” »

OCZ RevoDrive Hybrid – Frigyre lép az SSD és a HDD

ocz_revodrive_hybrid_computex_2011

Az idei Computex egyik hardver-újdonsága az OCZ gyártó RevoDrive Hybrid nevű adattárolója volt. Abban mindenképp különleges a kártya, hogy egy SSD-meghajtó és egy HDD-merevlemez egyformán megtalálható benne, a cél az volt, hogy kombinálják az SSD-egységek gyorsaságát a sima merevlemezek nagy háttérkapacitásával.

Maga az SSD-komponens egy több SandForce vezérlővel ellátott NAND Flash memória 60GB vagy 120 GB-os kiszerelésben, míg a HDD-egység egy 2,5 hüvelykes merevlemezt jelent 500 GB illetve 1 TB kapacitás formájában, itt a 5400 RPM-es és 7200 RPM-es HDD-modellek egyaránt beépíthetők lesznek. A két modul egész jól kiegészíti egymást a PCI-Express x4 foglalatú kártyán, az SSD remekül hasznosul cache memóriaként.

A hibrid kialakításnak köszönhetően az olvasási sebesség 575 Mb/másodperc, míg az írás 500 Mb/s-el süvít, a másodpercenkénti I/O műveletek száma is megüti a 30.000-es szintet. Júliusban dobja piacra az OCZ a RevoDrive Hybrid-et 350$-os induló áron (~63.000 Ft).

Cooler Master 2011 modding verseny esélyese

modding cooler master

Az elsősorban ATX házairól, tápjairól ismert Cooler Master minden évben megrendezi a saját nevével fémjelzett modding, azaz egyedi építésű számítógép házak versenyét. Két kategóriában lehet indulni, az egyszerűbb, amikor egy boltban kapható házat moddingolnak a versenyzők a felismerhetetlenségig, a másik hardcore, melyben csak a teljesen egyedi építésű, a nulláról összerakott házakkal lehet versenybe szállni.

Az L3p nicknevű holland fiatalember olyan indulók előtt tartja az első helyet, mint a Tron Lightcycle, vagy a Star Trek űrhajó karosszériájába rejtett moddingok.

Peter első körben leugrott a helyi hardver kereskedésbe és berakta a kosárba mindenből a legdrágábbat. Elsősorban designverseny lévén a motorház alatt ketyegő hardver teljesítménye, az eredményt nem igazán befolyásolja, de ha már egyszer építkezünk, ne adjuk alább.

A proci egy 4,5GHz-re húzott Core i7-980X, mellé 2db SLI-be kötött ASUS GeForce GTX 580 videókártya, 6 GB Corsair Dominator DDR3 RAM, összesen több mint 12TB háttértár és egy SSD meghajtó a rendszernek. Az energiát két darab 1500W összteljesítményű táp szolgáltatja. Az egészet pedig a vízhűtés neonosan világító csövei hálózzák be. A 3 monitoros setup közepén egy 27 collos Dell U2711 IPS panel figyel, két oldalán pedig egy-egy 17 collos Dell 1703-as kijelző állítva, így annak szélessége éppen illeszkedik a középső nagyobb monitor magasságához.

Az egész gép egy hatalmas szögletes alukádba lett beültetve, melynek tetejét üveg fedi és valójában asztalként funkcionál. A vízhűtés ellenére egyébként 12 db 120mm-es Scythe Gentle Typhoons venti is került a rendszerbe, igaz csak 1500 alatti fordulaton hajtva a zajok minimalizálása érdekében.

A teljes munkafolyamat a tervezéstől a késztermék, részletesen több mint száz fotóval dokumentálva itt: Cooler Master 2011 modding. A kész cuccról további fotók pedig a tovább után!

Continue reading “Cooler Master 2011 modding verseny esélyese” »

Vízhűtéses Nintendo Wii – modding overkill

wii-unlimited-modding

Minden újítást a szükség szül, bár kétlem, hogy a Wii modding esetében ez lett volna a helyzet. Először is mindenki jól tudja, hogy a három versenytárs konzol közül (Wii, Xbox 360 és PS3) grafikai teljesítményben a Wii produkciója a leggyengébb, szóval minek ide vízhűtés? Nyilván nem kell minden mögött észérvet keresni, elég sok megszállottal  vagyunk körülvéve, akik a miértekre legfeljebb úgy válaszolnak, hogy „miért ne?”

A bit-tech.net fórum aktív tagja a dán modder Martin Nielsen (aka Angel OD) agyszüleménye a falraakasztható vízhűtéses Wii “UNLimited Edition”, melyet kitartó bütyköléssel végül meg is valósított.


Két oldalt figyel egy-egy 220mm magas plexitartály a hűtőfolyadékkal, melyet 70mm átmérőjű alugyűrűk tartanak össze. A vízpumpa a ház alján található, míg az egész tetején egy digitális hőmérőn tarthatjuk szemmel rendszerhőmérsékletet. Az alu részek CNC géppel készültek, így került bemarásra Wii felirat az oldallapokba, illetve a nagy alu hűtőblokkba.


További fotók a tovább után!

Continue reading “Vízhűtéses Nintendo Wii – modding overkill” »