100 km/órával hasít majd az egyszemélyes helikopter

By  | 

A japán Hirobo cég a Japan International Aerospace szakkiállításon mutatta be legújabb repülőgép-koncepcióját, az egyszemélyes, elektromos motorral működő helikoptert, a HX-1-et. A 125 millió dolláros összköltségű projekt nem tartozik a legolcsóbb beruházások közé, viszont a cég szerint gyorsan bevethető lesz katasztrófa vagy egyéb vészhelyzetek esetén, továbbá könnyen előfordulhat, hogy a jövőben ez fog az elsőszámú közlekedési eszköznek számítani.

Előnye, hogy akár távirányítással is működtethető, előre beprogramozható lesz az útvonala, valamint “üresen” is hasíthatja a levegőt, vagyis pilóta nélkül. Egy feltöltéssel közel 30 percig lesz majd képes folyamatosan a levegőben maradni, ám akár 100 km/órára is felgyorsulhatunk vele, ami önmagában nem tűnik rettenetesen gyorsnak, azonban, ha dugó van a városban és hídak nélkül csapathatunk nyílegyenesen A pontból B pontba, úgy azért már elég jó. Gyakorlatilag 5-10 percen belül bárhova el lehet jutni egy nagyvárosban, ami azért nem rossz.

A tesztrepüléseket egyelőre csak 2013 elejére tervezik ak készítők, és ha minden jól megy, 2021-ben már mi is vehetünk autó helyett HX-1es minihelikoptert, darabonként 125.000 (~27 millió Ft), illetve 375.000 dollárért (~81 millió Ft) attól függően, hogy ülés nélküli, vagy egyszemélyes modellről van szó.

A bevezetését egyelőre jogi és légtérhasználati szabályozások hátráltatják, de bizonyára sokkal kényelmesebb lesz használni, mint a az emberi erő hajtotta termetes példányokat. Videó a tovább után!

2 hozzászólás