XBox One

By  | 

XBox One

Kicsivel több mint 8 éve, egészen pontosan 2005. május 12-én jelentették be az XBox 360-at, a mostanáig regnáló Microsoft-konzolt, épp ezért igencsak ráfért már a vérfrissítés. A redmondi székházban ma bejelentett vadiúj konzol neve végülis a várakozásokkal ellentétben nem XBox 720, nem is Durango vagy Infinity, hanem egész egyszerűen XBox One lett. A korábbi 360-as verzió a nyolc év alatt csak a többféle háttérkapacitású változatokkal, a mozgásérzékelős Kinect-el és különböző streamelős szolgáltatásokkal tudott némi újdonsággal szolgálni, most viszont már egy ütős választ kellett adniuk a közeledő PlayStation 4-re.

xbox-one-4842_610x407

Az új jelszó az all-in-one entertainment lett, vagyis nemcsak játék-, hanem komplett szórakoztatóközpont szerepét töltené be az új XBox-generáció, kezdésként például hangfelismerő funkciókat pakoltak bele, az egyes hangutasítások között az „XBox on” parancs lesz természetesen a leginkább használatos, ezzel kapcsolható be a konzol és vele együtt a tévé is. Élő tévéadásra „XBox, watch TV”-vel válthatunk vissza, az „XBox, Go to Movies” jelmondattal pedig rögtön a filmes mappához ugorhatunk. Persze nem kötelező dumálni a géphez, az új Kinect-nek köszönhetően kézmozdulatokkal is navigálhatunk.

XBox_hardware

Hardveroldalon természetesen megpróbálnak lépést tartani a PS4-el, ennek megfelelően nyolcmagos processzorral és 8 GB-os RAM-al érkezik majd az új XBox One, 500 Gb-os HDD és Blu-Ray lejátszó mellett, HDMI és USB 3.0 csatlakozókkal, valamint 802.11n-es szabványú wifi és WiFi Direct támogatással.

XboxOne1

 

XBox_top

Az XBox One külső megjelenésben letisztultabb és szimmetrikusabb designt kapott az előző lekerekített verzióhoz képest, első ránézésre akár egy sima set-top-box-nak vagy egy DVD-lejátszónak is tűnhet a fekete doboz, de  azért ott virít mellette az újratuningolt Kinect-egység, amiről azért már felismerhető. A mozgásérzékelős kiegészítő alapfelszereltség lesz, kamerája pedig már full HD-s felbontást produkál, érzékeny szenzora már az ujjmozdulatokat is képes lesz megkülönböztetni egymástól, az érzékelői által lefedett területet 60%-al megnöveli a mostani Kinect-hez képest, sőt akár teljes sötétségben is lehet előtte hadonászni. A beharangozó szerint 60fps-en is képes videót felvenni, szenzora pedig annyira érzékeny, hogy még a szívdobbanást is leolvassa edzés közben, ami azért egy kicsit durva.

Xbox_Controller

Finomhangolták a kontrollert is, 40 kisebb-nagyobb fejlesztést végeztek rajta, de a jelentősebb változtatások nagyrészt a pontosság javítására, a WiFi Direct támogatásra és a beépített akkumulátorra irányultak. Az operációs rendszerben is változások lesznek, egészen pontosan háromféle rendszer együttműködése valósul meg az új vasban, egyrészt adott az XBox saját OS-e, egy Windows kernel, illetve a kettőt összehangoló szoftver a tévé és konzol közötti váltásokhoz és a multitasking támogatására.

XBox_content

A szoftveres újdonságok között találhatjuk még a beépített Skype-ot, a Windows 8-as snap módot, aminél osztott képernyőn csinálhatunk egyszerre több dolgot (például Skype-on csetelhetünk, miközben játszunk), valamint a lényegesen fejlettebb XBox Live-szolgáltatást. Jelenleg közel 15.000 szerver szolgálja ki a világon az XBox Live-ot, ám masszív bővítés várható ebben az évben, konkrétan 300.000-re tervezik feltornászni a kiszolgálók számát, ami valószínűleg kelleni is fog, hiszen játékokon kívül filmekhez, zenékhez, játékmentésekhez, kiegészítő pakkokhoz és egyéb médiatartalmakhoz való hozzáférést kell több millió user számára biztosítani.

Xbox One_EA

Az előzetes félelmekkel ellentétben a Microsoft nem fogja kötelező jelleggel előírni az állandó netkapcsolatot a játékokhoz, ezt az opciót inkább a játékfejlesztőkre bízza, ám ne legyenek illúzióink, sok új játéknál várható majd ilyen megkötés. Ha már a játékoknál tartunk, idén körülbelül 15 játékot fognak exkluzív jelleggel elsőként erre platformra kihozni, amilyen például a Forza Motorsport 5, a Max Payne készítőitől a Quantum Break, sőt a Call of Duty: Ghosts DLC-s tartalmak is elsőként itt debütetálnak, az EA Sports valóságos játékdömpinggel készül az új XBox-ra a FIFA 14, Madden 25, NBA Live 14 programokkal, több szoftvert pedig várhatóan a június 10-én kezdődő E3 expón fognak bejelenteni.

Xbox-One-logo

A rengeteg újításon kívül azért maradtak bőven kérdőjelek, például az árról még csak közelítő becslést sem adtak, ahogyan az esetleges XBox Live előfizetési díjról sincs semmi infó, nyilván nem akarják elkapkodni a döntést a PlayStation 4 árnyékában. Szintén nem ismert, hogy a már említett állandó internet-kapcsolatot milyen játékoknál fogják előírni, és az új architektúra miatt pedig problémás lehet a korábban vásárolt XBox-szoftverekkel való kompatibilitás is, ezt valószínűleg streamelős szolgáltatás keretében teszik majd lehetővé. És persze a megjelenés dátumát sem közölték, talán valamikor ősszel várható, de mindenképp még a karácsonyi szezon előtt. Elöljáróban ennyit a Microsoft új üdvöskéjéről, később részletesebben is szemügyre vesszük majd az egyes komponenseket és az új funkciókat.

8 hozzászólás

  1. kareeka

    2013. május 22. szerda at 00:49

    Kinect-el ==> Kinecttel
    PS4-el ==> PS4-gyel
    RAM-al ==> RAM-mal
    60%-al ==> 60%-kal

    …és ez nem az egyetlen ilyen cikk ami hemzseg az ilyen hibáktól. Egy ilyen népszerű (és nagyszerű) blogon szerintem elvárható lenne az általános iskolai nyelvtan ismerete… :(

  2. Mag

    2013. május 22. szerda at 01:37

    emellett Microsoftos infók alapján naponta egyszer mindenképpen netre kell csúsznia (még akkor is ha csak single playert vagy blu-ray filmet néznénk). Emellett a „havernak kölcsönadok egy játékot” és a „átviszem hogy ott toljuk” dolgokat is el kell felejteni, egy játékot csak csak egy acchoz lehet társítani, és ugyan infók szerint el lehet majd adni, de azt is csak online felületén és teljes áron…

    • Mag

      2013. május 22. szerda at 01:39

      illetve ha a saját accunkkal lépünk odaát be, akkor hozzáférhetünk, de mindenképp bukjuk az olcsóbb játékvásárlást és a kölcsönzést…

    • Mag

      2013. május 22. szerda at 01:45

      No meg a havernak kölcsönadást (hacsak nem mondunk le addig a teljes accountunkról)

  3. Miszter Geriszon

    2013. május 22. szerda at 03:25

    Akárki akármi ilyen és ehhez hasonló kacatot talál ki, én hű elkötelezettje vagyok az asztali PC-knek, mert szerintem azok a legjobbak filmnézésre, játékra, internetre.

  4. milyen feri?

    2013. május 22. szerda at 09:22

    latom megy az erölködes, hogy csorogjon a nyal erre a kacatra, de a valosag az, hogy nem hozott semmi egetrengetöt. iparosmunka. kötelezö kör.

  5. milyen feri?

    2013. május 22. szerda at 09:23

    a kompatibilitas pedig nem problemas LEHET, hanem az, ugyanis nincs. a Sonynal legalabb stream lesz.

  6. péter

    2013. május 22. szerda at 12:26

    az xbox szar volt mindog is és mindig az is marad. próbálják leutánozni a playstation-t de sosem sikerül nekik és nem is fog. az új konzoljuk is ugyanúgy hátul marad a ps4 árnyékában.