A repülő Hollandus szárnypróbálgatásai

By  | 

Az emberiség egyik legrégebb óta dédelgetett vágya kétségtelenül a repülés. Repülővel ez már régóta megy rutinból, de azért daidaloszi ragasztott szárny az igazi. Már ehhez is elég közel kerültünk, naponta kapjuk az extrém Wingsuit videókat. Igaz Wingsuittal csak lefelé megy, de az nagyon. Tegnap körbekeringte az internetet Jarno Smeets videója, melyben a hollandus mérnök kisebb nekifutással, fején egy GoPro-val, „ragasztott” szárnyakkal csapkodva végül madárként elrugaszkodik a földről és a levegőbe emelkedik, majd kb. 15-20 méter magasra emelkedve, pár száz méterrel arrébb sikeresen landol.

A Humanbirdwings projekt elég jól le van dokumentálva, mind háttérsztorival, mind fotókkal, kulisszák mögötti infókkal, ami persze nem gátolja meg azt, hogy ne lenne fake, sok ilyet láttunk már. Ha mégis hiszünk nekik, akkor az egész lelke egy Androidos mobil, ez egy Seeduino ADK mikrokontrollerre kötve, ami két Wii Motion Plushoz és egy Wii Nunchuck-hoz kapcsolódik.

Közben pedig jönnek sorban a szakik által bizonyított cáfolatok és alátámasztások. Ha igaz, ha nem, ne feledjük: 2012 a Sárkány Éve!

4 hozzászólás