Rapid telefonfeltöltés organikus aksival

By  | 

A StoreDot izraeli fejlesztőcég forradalmi újítást mutatott be az okostelefonok feltöltéséhez, ami egy ideje a mai mobiltechnológia egyik rákfenéjének számít, az ő megoldásuk ugyanis radikálisan lerövidítené a mobilok feltöltésére fordított időt. A vállalat a tel avivi egyetem nanotechnológiai laborjával együttműködve jelentette be az innovációt a Microsoft Think Next című konferenciáján.

StoreDot-02

Az újfajta töltési technológia a speciális töltőben, illetve a saját fejlesztésű, módosított akkumulátor-egységben rejlik. A konferencián rendezett bemutató keretében egy 27%-os töltöttségen álló Samsung Galaxy S4 telefont csatlakoztattak a töltőre, amivel 30 másodperc alatt teljesen fel tudták tölteni az okostelefont, ez már csak azért is nagy szó, mert ez a művelet az S4-nél normál esetben több mint 3 órát venne igénybe.

StoreDot-NanoTechnology-Battery

A megnövelt méretű akkumulátorban organikus anyagokkal érték el a több mint 400-szoros gyorsulást, a környezetbarát kialakításnak köszönhetően pedig teljesen mellőzni tudták a lítiumot és a nikkelt.

StoreDot-04

A telepben multifunkciós elektródákkal érik el a hagyományosnál lényegesen gyorsabb töltést, a technológia lényege pedig a nanokristályokban keresendő, amik 2.1 nanométer átmérőjűek és peptidekből épülnek fel (a peptidek pedig meghatározott sorrendben összekapcsolódó aminosavak láncolata).

ISRAEL-TECHNOLOGY-COMMUNICATIONS-PHONE-CHARGER

A szerves alkotóelemek felhasználásával a jövőben valószínűleg alacsony szinten tudják tartani az előállítás költségeit, és Dr. Dorn Myersdorf vezérigazgató szerint valamikor 2016 második felében el is kezdődhet a nanotechnológián alapuló aksik és töltők tömeggyártása, sőt kidolgozzák a felhasználhatóságát az elektromos autókhoz is. Addig pedig még megpróbálják az eszközök nagy méretét valamennyire csökkenteni, nekünk pedig ha minden igaz, már csak 2-3 évig kell szenvednünk a napi töltögetésekkel.