Luxus órában születik újjá az antik rejtély

By  | 

Régóta foglalkoztatja a történészeket az úgynevezett Antiküthérai szerkezet. A sztori röviden annyi, hogy régészek 1900. októberében Krétától északra, Antiküthéra szigete mellett egy hajóroncsra bukkantak mintegy 60 méteres mélységben. A roncsról újabban azt feltételezik, hogy Sulla római diktátor egyik bárkája lehetett, ami épp egy győztes hadjárat után indult vissza Itáliába szép kis hadizsákmánnyal megrakva, és ami időszámításunk előtt 150-100 körül váratlanul elsüllyedt. Meglepő módon azonban a bronzszobrokon, érméken és más hadi zsákmányokon kívül egy fura mechanikus szerkezetet is találtak a fedélzeten, amit azóta sem tudnak a tudósok hova tenni.

Az ősszámítógép, ahogy sokan utalnak rá, a csillagok állását, az akkoriban ismert 5 bolygó mozgását, napfogyatkozásokat, holdfázisokat és nem utolsósorban a görögök számára különös jelentőséggel bíró olimpiai játékok dátumát modellezte le kísérteties pontossággal, egy-egy napfogyatkozást például pár órás eltéréssel tudott előre megjósolni. Maga a szerkezet kb. 20 centiméter magas, a háza fából készült, benne pedig 37 fogaskerék kapcsolódott egymásba.

Nem alaptalan a felfedezéssel szembeni szkepticizmus, hiszen ezek szerint az első olyan gép lehetett a történelemben, amiben fogaskereket alkalmaztak, hasonló mechanikus óraszerkezetet pedig először az 1400-as években készítettek a középkori Európában, az is ráadásul könyvszekrény méretű volt.

Mindazonáltal a luxusórákat gyártó svájci Hublot cégnek nagyon izgatta a fantáziáját az antik rejtély, ezért megkísérelték egy karórába préselni az antiküthérai szerkezetet. Precízen leképezték az analóg számítógépgép alkatrészeit, meghagyva a két számlapot és a fogaskerekes működést, és igyekeztek ugyanúgy felruházni mindenféle asztronómiai előrejelző funkciókkal, mint például a csillagok együttállása.

Bár biztosan volna rá kereslet, a Hublot nem fogja kereskedelmi célokra felhasználni a fejlesztést, még limitált kiadásban sem, legelőször a 2012-es Baselworld kiállításon mutatják be a karóra modelljét, és a későbbiekben Párizsban tervezik elhelyezni egy múzeumban, hogy méltóképp fejet hajtsanak az ismeretlen ókori zsenik előtt.

A tovább mögött megnézhető egy 8 perces összefoglaló videó az antiküthérai szerkezetről:

3 hozzászólás

  1. noss

    2011. december 21. szerda at 08:15

    kb egy hónapja vetítettek róla dok.filmet valamelyik nat.geo/discovery csatornán…! :D
    egy részét fel is vettem. :)) ott két egyetem vizsgálgatta és építette a modelljét az eredetileg is hordozható szerkentyűnek, ami még a szökőéveket is belekalkulálta!!!
    a tudomány fejlődése pedig (időben) nem lineáris, bármikor eltűnhet egy-egy fejlett civilizáció és újra felütheti fejét az elmaradottság vagy a butaság!

    • Én

      2011. december 21. szerda at 19:19

      Nem kell hozzá más, csak egy környezeti katasztrófa, és a modern kori globalizált civilizáció középkori szintre süllyed vissza. Az emberek elállatiasodnak, a ma bűnözésként ismert tettek a mindennapi élet részévé válnak, akár a MadMax-be. Hogy most atomháború, meteor, vagy óriás cunami húzza ki a rendszer lába alól a talajt az édesmindegy. A hatás ugyanaz.

  2. vki

    2011. december 24. szombat at 12:55

    nem kell ehhez természeti katasztrófa, elég egy pár hüje kormány is aki a hatalma megtartása érdekében bármekkora kárt képest okozni…