Ferrari ihletésű Vertu-luxusmobil

By  | 

A Vertu továbbra is az egyik legnagyobb szereplő a luxus-mobiltelefonok piacán, úgy gondolták, érdemes továbbra is a patinás Ferrari márkával együttműködve valami exkluzívval előrukkolni. Korábban már kijöttek az Ascent Ferrari GT és Ascent Ferrari 60-as modellekkel, ezúttal Constellation Quest Ferrari néven is gyártanak okostelefont limitált szériában.

Ahogy korábban is, a mobil dizájnját változatlanul a Ferrari 458 Italia modell inspirálta, úgy látszik a Vertu-nál valamiért nagyon ragaszkodnak ehhez a típushoz. Olyan extrák tartoznak hozzá, mint például a kézzel varrt bőrborítás, ami tök ugyanaz, mint ami a kocsiban is megtalálható, és mellesleg jó védelmet biztosít a külső behatások ellen. Hátul titánborítás fut végig az aksit fedő burkolaton, rajta a rozsdamentes acélba vésett Cavallino Rempante lovas logóval, elől pedig a szokásos Ferrari-feliratos embléma található.

A klaviatúra gombjainak kialakítása zafírkristály-szerű, rajtuk vörösen világító betűk virítanak sejtelmesen, vagyis a telefon egy teljesen egyedi dizájnt kapott. Ami további említésre méltó funkciója, az talán a mutatós analóg óra, amit a képernyőre is kitehetünk, és amit egyébként a Rev Counter óralapok ihlettek.

Még a előre telepített Opus alkalmazás lehet érdekes, ezzel tulajdonképpen minden Ferrari-val kapcsolatos esemény, bejelentés és infó azonnal stream-elődik a telefonra, a hűséges márkarajongó tehát semmi fontosról sem fog lemaradni, és így a Constellation Quest Ferrari igazi F1-élményt ad, csak aztán nehogy hamar lába kéljen a mobilnak.