Egy kínai designer, Arthur Xin alkotása a „Ripe Radish” kerti napelemes lámpa. Az elnevezés találó, hiszen szó szerint azt jelenti, hogy „érett retek”. Az első feladat kiásni neki a helyet és elhelyezni a fűben, magától egyelőre nem fúródik bele semmibe. Napközben, nyugalmi állapotban jó retekhez méltóan diszkrét fehérben bújik meg a földben és gyűjti a napenergiát serényen, majd éjszaka felizzik és sejtelmes, vörösen derengő UFO-közeli fényt bocsát ki magából, hogy könnyebb legyen tájékozódni a kertben, beállni a garázsba, vagy éppen elijeszteni a gyerekeket.
A búra tetején figyel egy kis lyuk is, amibe bármilyen növényt (például retket) ültethetünk, és így kicsit ellensúlyozza az ijesztő hatást. A végeredmény mindenesetre hasonlít ahhoz, mint amikor a Super Mario Bros 2-ben a zöldségek arra várnak, hogy kihúzogassuk őket a földből, mielőtt a csúnya teknősök odaérnének. És itt még elem se kell hozzá!

Kapcsolódó posztok
Samsung NX30 fényképezőgép teszt
Amazon Fire Phone – 3D-élményt ígér az új okostelefon
22 emberes gigacsocsó
55.000 magos szuperszámítógéppel készült a Disney legújabb animációs filmje
Kisgömböc – avagy a homogén keljfeljancsi
126 méteres szabadesés közben balról előzés
iBell – megrázó ébredés
Morzsapixelek – Scan toaster
SuperScreen 6 méteres kültéri házimozi rendszer





9 hozzászólás