Ha matekórán mindig is az első sorban nyújtózkodtál a padból majd kiesve, hogy te mondhasd be a táblára vésett nyolcsoros három ismeretlenes egyenlet megoldását elsőként, miközben a többiek az órájukat nézegetve az óra végét várták, vagy éppen papírgalacsínokkal dobálóztak, akkor azt hiszem megtaláltad álmaid óráját, amit ugyan bárki le tud olvasni, de megfejteni csak te.
Megfejtések a tovább után.
12 - köbgyök 1728
1 - Adrien-Marie Legendre konstans
2 - Egy kocsmába végtelen számú matematikus sétál be. Az első rendel egy sört. A második fél korsót, a harmadik egy negyed korsót... A matekból erős kocsmáros elmosolyodik, majd letesz eléjük összesen 2 korsó sört.
3 - Unicode karakter
4 - Az oszthatósági aritmetika nevezhető óra-aritmetikának is, mert a számok összeadása modulo 12 (a 12-vel osztva adott maradék szerint) megfelel a számok összeadásának egy tizenkét órás óra számlapján.
5 - Aranymetszés kicsit megbolondítva
6 - Három faktoriális (3*2*1=6)
7 - Ismétlődő tizedesjegy, amit 7-re kerekítünk
8 - Bináris kód grafikus megjelenítése
9 - négyes számrendszerben
10 - Binomiális együttható, hányféleképpen lehet 5-ből 2-tőt kiválasztani?
11 - Hexában





ugye nem csak "koncepció"? lehet ilyet kapni?
3-at tudtam :D
3-at? hát akkor sztem nem neked való ez az óra:)
Ilyet hoool lehet kapni? :D
12-ből 6 megvolt nagyjából, pár ismerős, de még kb. fogalom nélkül, de bevallom, hogy a 3, 5, 8, 11-nek utána kellett néznem
OMG OMG OMG! Ugyan nem tudok számlapos órát olvasni, dehát ez nem is számlapos! :D Musthave.
Tényleg csak a gyíkoknak :-D
Kapni nem lehet, de én már vagy 3mat is megcsináltam, akit nagyon érdekel, kb fél óra csinálni egy ilyet.
örűűűűűűűűlet! :) teccccik!
szétszeded a faliórát és kicseréled a számlapját.. nyomtatsz egy ilyet azt kész kb nem? :)
Geek, Te nagyon ott vagy a szeren! :-)))))))
Úristen! Nekem még a magyarázat is kínai...xD
Mindegyiket megtippeltem(xD) és bejött! :P :DD
beszarok.
ebben most mit kellet kitalálni? úgy kell leolvasni mint egy normál órát, meg a kérdés előtt ott van a megoldás is
nem tudom ezen mit kell agyalni, bár ha rendesen ki akarja számolni az ember akkor némelyiknek tényleg utána kellene nézni
A hátlapot vektoriálisan átküldheté az, akinek megvan.
Vagy ha pixeles, annak is örülök...
Ide jöhetne: axaard at gmail dot com
Örök hála :-P
nekem csak 2 megy. a köbgyök meg az a felkiáltó jeles. amit még nem tanultunk de van a szgépemen. nem deriválás vagy mi? na a lényeg hogy nővérem elmondta egyszer.
A 8-as simán megvolt... A többihez no comment. A matek nem az erősségem :/
tenke: Nem, deriválás éppenséggel nincs benne, pedig ohh az is jöhetne fokozni az egészet! :D
Én amúgy kb hatot tudtam belőle ^^
12/2
(de nő vagyok.)
Ez nagyon tetszik! XD Én egyet sem tudtam, de bratyeszomnak most lesz névnapja és ha valakinek, hát neki ilyen óra való! Már csináltam is egyet! :-) Köszi az ötletet vizzitor! ;-)
Akit érdekel, kiszerkesztettem.
IKEA Rusch órában jól mutat. :-)
juhaszjozsi at gmail dot com
a 4-es magyarázata nem túl meggyőző :)
Ha valakinek kell írjon nyugodtan, megbeszéljük
nemeth.gabor [kukac] gmail dot com
kihekkeltem vektorosba: http://dl.getdropbox.com/u/131673/ora.eps
Nem tudom mihez köthető, de
Adrien-Marie Legendre konstans = 1.
Nem is tudtam, hogy van olyan konstans aminek az értéke 1. Egyszerűbb kiírni, vagy szorzás/osztásnál még ki se kell.
a 7es hulyeseg. 6.999..., vagy 0.(9), ha ugy tetszik, nem kell kerekiteni, az maga a 7es, egy es ugyan az a szam, barmifele kerekites nelkul.
bocs ez meg kimaradt
http://en.wikipedia.org/wiki/0.(9)
amugy nagyon zsir cucc, kell egy ilyen nekem is
eMeM: koszonet
Ránéztem és egyből az jutott eszembe, hogy ilyet baromi egyszerű csinálni. Ahogy már lentebb leírták: nyomtatsz egyet, kivágod, behelyezed. Ebben az ötlet az igazán nagy, meg az hogy ezt mind összeszedte valaki. Extrém számlapokon én is gondolkodtam régebben.
hulye voltam mindig a matekhez,de egy ilyen ora akkor is kene:))
beszarok.
Egy igazi matekóra. :-D
Lehetne fokozni az elvezeteket. Normál állásban ugye ránézésre megy az idő...de! HA az óra lapján forgatható, az értékek pedig tengelyen vízszintbe állnak, akkor izgalmas a megfejtés :D
Kerhetnem a rajzokat? szeku75 kukac gmailpontcom