A mutáns bringa alkalmazkodik a terephez

By  | 

Meglehetősen új megközelítésben készült a Cannondale bringás cég bicikli-koncepciója. A Continously Ergonomic Race Vehicle (röviden CERV) névre hallgató kétkerekű ugyanis nemigen hasonlít a többi versenybringához, az még hagyján, hogy nincs hozzá lánc, de a legszembetűnőbb mégis a háromszög alakú vázszerkezet, amihez 100mm-re illetve 85mm-re kihúzható nyúlványrész tartozik.

Főleg emelkedőkön és lejtőkön érvényesül a kialakításból származó előny, hiszen a dőlésszögtől függően változik meg a bicikli vázának a pozíciója, persze anélkül, hogy közben változna a kormány és a nyereg közti távolság, és a pedál helyzete változna a  nyereghez viszonyítva, így szerencsére nem kell megküzdenünk az állandóan mozgó komponensek jelentette kihívással a hepehupásabb terepeken. Az emelkedőn, lejtőn és sík terepen különböző nyereg és kormánypozíciókból adódóan még a leghatékonyabb erőátvitellel, testsúlyráhelyezéssel tekerhet a jövő bringása.

Mindenesetre a kormányszerkezetet is radikálisan újra kellett gondolniuk a készítőknek, a hagyományos villás kialakítást nem nagyon tudták volna adaptálni a transformer vázhoz.  A cég az ohio-i Priority Designs céggel együttműködve fejlesztette ki a prototípust, amit be is mutattak Németországban augusztus végén a EUROBIKE 2012 rendezvény keretében, ám egyelőre még kevés esély van arra, hogy pár éven belül már az utcán suhanjon el mellettünk egy CERV-bringa.


További extrém bringakülönlegességek:

Kapcsolódó pazarshop termék: