Mezei KERS-rendszer bringára

By  | 

Itt egy ellenpélda, miszerint nem kell feltétlenül hiper-szuper turbós elektromos meghajtás egy kerékpáron ahhoz, hogy extra energiát nyerjünk mondjuk egy kisebb városi lejtőn. Maxwell von Stein, egy 22 éves new yorki egyetemista srác fogott egy egyszerű lendkereket, és ráapplikálta kedvenc bringájára. Ezzel persze még nem találta fel a spanyolviaszt, hiszen a lendkereket vagy annak kifinomultabb formáját, a giroszkópot számos eszközben használták eddig is (repülőgépek, hajók, műholdak esetében, sőt a Forma 1-ben ez a KERS), viszont úgy néz ki, a mezei biciklistákra eddig nem igazán gondoltak a gyártók.

Az elve ugyanaz, mint a többi modellnél, az egyenetlen terhelés miatt közbeiktatnak egy forgó tárcsát, ami felgyorsul és energiával töltődik fel (ami többnyire kinetikus energia), és ami később kiegyenlíti az ingadozó sebességet vagy meghajtóerőt. Jelen esetben a kerékpárnál a befékezéskor, illetve gyorsításkor keletkezik jelentős nyomaték-változás, a lendkerék pedig a váz szerkezete alatt gyűjti a kraftot, amit majd szükség esetén később kiengedhetünk, ha már kezdünk megszakadni az erőltetett hegymenetben. Maxwell számításai szerint 20-24 km/órás átlagsebességgel akár 10%-nyi energia spórolható meg tekerés közben ezzel a megoldással.

A rendkívül zöld koncepció megvalósítása mindazonáltal még nem valami kiforrott, hiszen a vaskos tárcsa több mint 6 és fél kilós, így alapból megduplázza a bicaj súlyát, tehát a gyakorlatban még inkább hátrányt jelent a használata, de a közeljövőben ez változhat, ha ráharap egy nagyobb gyártó a témára.

A tovább után Maxwell amatőr videója is megnézhető, ahogy teszteli a járgányt:

7 hozzászólás