Boldog szülinapot Facebook fotel

By  | 

Mióta van mobiltelefon nem kell megjegyeznünk ismerőseink számát, a Word kisegít a helyesírásban, mióta van Google és Wikipédia kevesebbet kell gondolkodni és fejben tartani, a Facebook óta pedig már ismerőseink, barátaink születésnapjára sem kell emlékeznünk. Egyenes út az elbutulás felé.

FreeVector-Facebook-Meet-People

Egy valós kísérlettel kipróbálták ki menyire figyel a nevekre, dátumokra, szülinapokra vagy mennyire automatikusan kizárólag a Facebook-ra hagyatkozva osztogatja a reggeli belogolás után a BSZ üzeneteket. Egy januárban született srác, mindig is nyári születési napi bulikról álmodozott, így beállított magának egy júliusi szülinapot, majd később még három alkalommal egy-egy héttel későbbi időpontra. Összesen 16 ismerős küldött a hónapon belül háromszor ismétlődő szülinapok mindegyikére köszöntő üzenetet.

facebook-szulinap

A Facebook-os születésnapi üzenetnek is megvan azért a létjogosultsága, ugyanúgy örül neki, akinek szól, mindenesetre az erőfeszítés skála leglustább végén helyezkedik el és értéke egy SMS-ével sem ér fel, egy telefon vagy személyes köszöntés értékétől pedig jóval elmarad, főleg, ha utóbbi esetekben még a dátumot is fejből vágjuk.

fotel-01fotel-03

A brazil Outback Steakhouse a Facebookos születésnap-rituálé köré építette a kampányát, amely egyébként a helyi TBWA ügynökség szüleménye. A lánc legforgalmasabb éttermeibe egyedi gyártású, kezekkel rendelkező és Facebookkal összedrótozott foteleket helyeztek el, amelyeket születésnapi vacsoráknál vetettek be. Az ünnepelt érkezéskor egy tablet segítségével belép Facebookra és engedélyezi a B-Day Chair alkalmazást. Ezek után a vacsora közben az ünnepelt FB falára érkező köszöntések alkalmával a szék karjai átölelik, miközben a webkamera lekapja és visszaposztolja a képet a timeline-ra, hogy hogyan reagálta le az ünnepelt az adott köszöntést, ami tovább gerjeszti az üzeneteket.

fotel-02fotel-04

Videó:

1 hozzászólás