Luxuskivitelben tér vissza a Sony Walkman

By  | 

A mikrohullámú sütő, a mobiltelefon, a fogamzásgátló tabletta vagy a LED izzó között a Sony eredeti Walkman-je is megtalálható az elmúlt 50 év top50 innovációja között. 1979 a Walkman éve volt.  A Sony egyik vezető mérnöke Nobutoshi Kihara tervezte a Sony egyik alapítója Masaru Ibuka részére, hogy a transzatlanti repülései közben is magával vihesse és hallgathassa kedvenc zenéit. A Walkmant 1979-ben dobták piacra, először Japánban, majd az USA-ban, majd Európába is eljutott.  A zene szalagos audiokazettáról szólt, amit két AA ceruza elem hajtott meg. A nyolcvanas években nagy menőség volt, még most is megvan. És aki azt gondolja, hogy a walkmanek korának már rég leáldozott, az igencsak meglepődhet a CES-en, a Sony ugyanis egyik legnagyobb durranásának szánja a vadiúj ZX2 Walkman zenelejátszóját.

sony-walkman-zx2_2

Már az előző prémiumkategóriás ZX1-esnek is nagy sikere volt az audiofilek körében, így nem véletlen, hogy az ZX2 meghagyta az előd designját, sőt egyes elemei még inkább a felső kategóriás érzetet hangsúlyozzák: a gumibevonatú hátsó markolaton futó mintázat, az alumínium-ötvözetből készült ház, az ívelt oldalába bevésett vezérlőgombok, valamint az aranyozott jack-foglalat mind azt hivatott hirdetni, hogy a hajdani kazettás walkman igenis menő lehet még, ha elég elegáns verzióra turbózzák.

Sony-Walkman-NW-ZX2_3

A viszonylag vaskos, 235 grammos ZX2 nagy “felbontású” részletgazdag hangot ígér az S-Master HX digitális erősítő technológiájának köszönhetően, ami jelentősen csökkenti a torzítást és a zajokat, a DSEE HX technológia pedig segít a tömörített audiofájlok feljavításában, így közel stúdióminőségű hangzást produkál a walkman minden főbb zeneformátumban, legyen az MP3, WMA, AAC-LC, WAV, AIFF, DSD vagy FLAC.

NW_ZX2_sony

Lejátszási ideje a 4 és fél órányi teljes feltöltés után több mint 33 órányi, amennyiben a kiváló minőségű, magas bitrátájú 192 kHz / 24 bites FLAC formátumú hangfájlokat pakolunk a modern walkmanbe, a 128 kb/s minőségű MP3-zenékből pedig hozzávetőleg 60 óráig bírja az aksi folyamatos lejátszás mellett. 128 GB-os kapacitása simán vetekszik a legdrágább iPod Classic és iPod Touch-lejátszókéval, simán ráfér hozzávetőleg 800 darab FLAC 96 kHz/24 bites minőségű zeneszám, és akkor még nem is beszéltünk a microSDXC slotról, ami maximálisan 128 GB-os pluszmemóriát tesz lehetővé.

SONY-ZX2-04

4 inches képernyője 854×480 pixeles, azaz FWGA felbontású, és a Sony nem kockáztatott sokat, amikor az Android 4.2 Jelly Bean-t választotta a walkman operációs rendszeréül, de így legalább minden zenestreamelős alkalmazáshoz hozzáférünk vele a Google Playből, a vezetéknélküli kapcsolatok közül pedig egyaránt támogatja a dual-band wifit, Bluetooth-ot és NFC-t is.

sony-walkmanNW-ZX2

 A prémium hangminőségért azonban fizetni kell, talán egy kicsit túl sokat is és még telefonálni sem lehet vele! A Sony tavasztól ugyanis  1.190$ körüli áron (~321.000 Ft) fogja forgalmazni a Walkman ZX2-t, aminél még borsosabb az angol hivatalos oldalon hirdetett 950£-os ár (~387.000 Ft).