Az embert valahol megelégedéssel tölti el, ha tudja egy fáról vagy virágról, hogy ő ültette. Persze a pesti betonrengetegben erre egy besötétített, számítógép uralta szobában nem sok esély van. Az önmagát kínáló piaci résre rámozdulva a tudós szakemberek kifejlesztették az USB-ről üzemelő mini üvegházat.

A tojásalakú búrán és USB kábelen kívül egy lapát művföld, egy marék virágmag (konkrétan Büdöske – Tagetes erecta) és az egészet üzemeltető szoftvert tartalmazó CD is az indulócsomag része. A szoftveren keresztül monitorozhatjuk a növekedés ütemét, ha befolyásolni akarjuk állíthatunk a lámpa erősségén, beprogramozhatjuk a napszakokat, jár hozzá egy naptár és egy wallpaper gadget is. És talán legfontosabb az öntözés emlékeztető, mert mint a legtöbb zöld, fény mellett vízzel megy. A stimuláló megvilágításnak köszönhetően WOW-ozás közben, lehúzott redőny mögött sem áll meg a fejlődésben a házikedvenc. Az egység fű termesztésére is kiválóan alkalmas, de ezt gyorsan felejtsük el, ha nem akarunk úgy járni, mint a vadkender moddingos lengyel kolléga. Itt kapható $20-ért (3590,- Ft): USB üvegház
Kapcsolódó posztok
A pegazus – Schimmel Grand Piano
Nyko Play Clock – Ettől játszva felébredsz!
HexaKopterrel vadászik a tökéletes oroszlán fotóra a NatGeo természetfotósa
5K Dell monitor 600 ezerért
Karácsonyi ajándékajánló 2012
Transcend T.Sonic 620 MP3 Player
Alien-irtás a nappaliban: appToyz appBlaster
Sansa Fuze mp3 lejátszó
LG FM20 stresszoldó MP3 lejátszó





1 hozzászólás