|
Makaó |
![]() |
Reggel 6-kor indultunk és reggel 6-kor értünk oda. Vacsora nem volt az étlapon, csak reggeli. Az többször is. Mindezt roppant demotiváló módon úgy, hogy rögtön ellenkező irányba kezdtünk el repülni 960km/h sebességgel. Mivel Londonon keresztül mentünk Hong Kongba, így az oda-vissza londoni távolsággal, átszálással mintegy 6 órával hosszabbítottuk meg, az amúgy sem rövid utazásunkat. |
||
![]() |
Cserébe többször is láttuk a naplementét (lásd kép), de lehet, hogy csak azt hisszük. Egy darabig a Transzszibériai vasútvonal felett repültünk (legközelebb talán beválalljuk, de azért valljuk be repülővel sem volt egyszerű menet) és olyan helyek felett húztunk el, mint Nyizsnyij Novgorod (többek között itt van a Volga gyár) vagy Jekatyerinburg (Jelcin szülővárosa). Orosz ismeretterjesztés befejezve, elvégre Makaó az úticél. |
||
| A látszat csal, amilyen jófejek voltak, annyira tették pokollá a 13 órás London - Hong Kong útunkat. | |||
Minden ülésen saját képernyő, 25 filmből és csatornából álló menü, köztük 3 premier. Mivel nem lehetett a filmeket újraindítani, így mindig jókor kellett bekapcsolódni. Ha elaludtunk a filmen, akkor 2-4 óra múlva lehetett ugyanzon a ponton bekapcsolódni, ahol elvesztettük a szálat, ha éppen nem a 4. reggelit szolgálták fel. Voltak játékok is. Akasztófát kiakasztottuk unalmunkban. |
|||
![]() |
Ezzel a behemóttal érkeztünk. Cathay Pacific ázsia legelitebb légitársasága. Jó service, nem fapados, de lábhely az még jöhetett volna. | ||
|
Ez már Hong Kong külvárosa. | ||
Lakótelep a repülőtérről befelé vezető út mellett. Itt büntetés levinni a szemetet, ha elromlik a lift. Lakógyűlés pedig a szomszédos 50 000-es sportcsarnokban. Hello Csuang Hinh Lee vagyok és a "P" lépcsőház 72. emeletén az 514-es ajtó mögött lakom. Egyéniség vagyok. |
|||
![]() |
Hong Kongban most meg sem álltunk, hanem reptérről azonnal irány a kikötő, ahonnét majd Makaóba indulunk. A takarítók Michael Jackson maszkban rohangáltak és egy flakon fertőtlenítővel lefújták a kukát, mielőtt hozzányúltak. A kikötő várójában vagyunk. Várunk. | ||
![]() |
Ilyen JET-ekkel fogunk a vizen átrepülni Makaóba. 60-70km egy bő óra alatt vizen. Gyors. | ||
![]() |
Ülünk a szuperhajón. A 24 órás útból már csak egy bő óra van vissza. Reméljük. | ||
![]() |
Egy gyors preview kép, hogy hova is érkeztünk. 3 kicsi sziget, sok hosszú híddal összekötve. Ázsia Las Vegasa. Sok kaszinó és felhőkarcoló. A városállam pedig Hong Kong és Lisszabon érdekes egyvelege. A gyarmatosítók történelme a modern kor giccsei ellen. Jó lesz. | ||
| De csak sorban. Ez meg már a Makaói lakótelep. Szintén nem egyszerű. |
|||
![]() |
Végre valami kis portugál beütés Gazdagrét után. Azulejos. Makaóban a hivalatos nyelv kínai + portugál. Utcatáblák, buszmegálló, közlekedési feliratok, étlapok minden kétnyelvű, de nagyjából hiába. Portugálul senki sem beszél, pedig több, mint egyszer próbálkoztunk. |
||
![]() |
Hentes. Vagyis halpiac. Nem tudom hogyan kerültünk ide. | ||
|
Mandarin bokor. Igazi, nem műanyag. Tényleg. | ||
![]() |
A globalizáció itt is büntet. Megéheztünk, de ezt azt hiszem most kihagyjuk. | ||
![]() |
Nézzünk valami helyi cuccot. A Lonely Planet által ajánlott Pinoccioban nyitunk polippal, tintahallal, meg más ismeretlen halakkal. A légkondit küldték a vesénkre, de a kaja és kiszolgálás pazar volt. | ||
![]() |
Regency Hotel Macao. 48 óra óta végre először ágy. Ideje becsekkolni. Itt fogunk lakni 3 napig. A biztonsági őrrel elégedettek vagyunk.
|
||
![]() |
Makaó egy félszigeten és 2 másik szigeten helyezkedik, amiket hidak kötnek össze. Ha minden igaz, mi a Taipa island-en laktunk, a központ pedig Macao-n volt. Na most éppen oda megyünk át. Párás a reggel. Még nem sejtjük, hogy délután is ilyen lesz, sőt a következő 7 nap is... | ||
| Makaó főtere. Tiszta Lisszabon. | |||
| Közeleg a szilveszter és az újév (feb.17), a disznó éve lesz a következő. Készültek. | |||
| Cukiságból és gagyiságból akad bőven. Trombita és konfetti helyett itt a felfújhatós sípolós kalapács a menő. | |||
| Mégtöbb cukiság. | |||
| Megint egy kis kínai európa. Szelet Lisszabon. |
|||
| A főtérről indulunk fel a várba. Meredek az út, de aki tud parkolni, az tud parkolni, de vajon hogyan fog kiállni kézifékes indulással? | |||
![]() |
Bábel tornya. Masszív, pedig még nincs készen. Majd még visszatérünk rá, hogy mi ez. | ||
![]() |
Felérve a várból akár le is ágyúzhatnám, de magyar vagyok nem turista, nem teszem. Píísz. 2-3 órát töltünk a várban lévő, Makaó történelmét bemutató múzeumban légkondis menedékében, ahol egyébként remekül felvonultatásra és szembesítésre kerül a portugál vs. kínai párhuzam, majd a találkozás. A múzeum után lecsorgunk vissza a városba egy másik úton. |
||
![]() |
Megérkezünk Makaó leghíresebb épületéhez a szent Pál katedrális maradványaihoz. A templomfal előtti lépcsőn már sok filmben adtak át aktatáskányi pénzt. |
||
![]() |
Kilátás a megmaradt homlokzatfal egyik ablakából. | ||
| Sok felhőkarcoló között egy kis hangulat, meg zöld. | |||
| Megint nem süt a nap. Ez nem használ a fotóknak. | |||
A kínaik undorítóan krákognak, köpködnek. Álladóan. Ha az utcán teszik 5000 makaói dollár a bírság. A jólakott napközis kisrác még nem sejti, hogy neki több, mint 44 betűt kell majd megtanulnia az iskolában. Kerek fejével optimistán néz a jövőbe. |
|||
![]() |
Szárított marhahús, dizsnóhús, csirkehús, lóhus, macskahús, kutyahús, kecskehús. Hűtés nélkül kint a 32 fokban a napon, az utcán. Ha valaki nem bír elrágscálni egy 30 dekás táblát, akkor ollóval (!) félbevágják. |
||
![]() |
Utcai árusoknál volt más finomság is: csirke térdkalács hurkapálcán, csípős tavaszi tekercs, béka, meg sárkányfű. Vattacukor, meg lángos nem volt. ÁNTSZ-nek lett volna munkája. | ||
![]() |
Ezekből meg ingyen lehetett venni termékmintát. Süti volt, jó volt, semmi állati belül. | ||
Kínában minden hamisítanak. Semmi sem igazi. Bankban is féltve váltunk pénz, inkább fizetünk kártyával, ahol lehet. Útközben találunk egy exkluzív gyógyszertárat, ahol állítólag minden igazi. Természetesen nem hisszük el. |
|||
| Sok kilóméter városjárás, várbamászás után 20 perc pihi a főtéren lévő virágágyás szélén ücsörögve, ahonnét remek járókelő tanulmányok készíthetőek. Barátkozunk az ízlésterorrista cuccokkal, a 32 fokban is kötelező csizmával, nézzük mi kell, ahhoz ha szeretnénk elvegyülni. | |||
| Lehet, hogy mégis a majomtól származunk. | |||
| Gadgetből, meg kütyüből van bőven, PSP-t tol a kisrác. A vigyorgó rózsaszín konnektor orrú sertések pedig a közelgő disznó évére emlékeztetnek megint. | |||
![]() |
Ő nem a célcsoporthoz tartozik. | ||
Ja azt még nem is mondtuk, hogy a távolkeleten minden autó átesik kisebb nagyobb optikai tuningon. Szárny, némi spoiler, ültetés és alufelni még egy Suzuki Ignis-re is kötelező, nem beszélve a nagyobbakról. |
|||
![]() |
Szigorú felnik és ültetés. Hozzáillő Micimackós szélvédőárnyékoló és vegyük észre a jobb hátsó ablakot is. | ||
| Ja és persze a cukiságok (broáf) az autókból sem hiányozhatnak. Bólogatós kutya helyett tapadókorongos szuperhősök és hello kitty. | |||
![]() |
Közlekedtek ilyennel is, nem csak tuningautóval. | ||
| Tolunk valami kaját arcba. Energiát és bátorságot gyűjtünk, aztán irány a torony. | |||
|
Makaó fő látványossága a 338 méter magas Tv tprpny külön galériát érdemel erre:
|
||
Kínai gyorskajálda a trendibb fajtából. Viszont minden durván helyi, kínai, egyáltalán nincs az európai ízlésre szabva az étlap, amit így második napunkon nem is bánunk igazán. Mivel az étlapon a 3 soros kínai fogásokat egy-egy félrefordított angol szóval magyaráznak a külföldieknek, így magyjából vakon választunk. Meg is lesz az eredménye, érkezik a csili-csili hátán. A Heinekent legalább nem rontották el. |
|||
| Na, de ne panaszkodjunk, nem azért jöttünk. Kapunk remek levest is nagy barna golyókkal, hússal, sajttal, tésztával. Nem kérdezünk, megesszük. | |||
| Csili. Nagyon szigorú. Ebből egy egység is halálos. Egyből mínusz 6 év a gyomorfekély felé vezető úton. Nem csíp. Mar. Kétszer is. | |||
| Ja és a hab a tortán. A desszert. Az ínyencség. Azaz a csíkokra vágott savanyított, csilis disznófül, amiben a fül porcai is megmaradtak jól. Ebből sok maradt. | |||
Kérjük a számlát. Rezzenéstelen arccal megállapítjuk, hogy korrekt. Pont az van rajta, amit ettünk. Ha akarnának sem tudnának átverni minket két extra, csilis tavaszi tekercs felszámolásával. Összesen 434 egységet fizetünk. Mindenképpen megérte. Ha a számláról nem is derül ki, hogy miért fizettünk egy számunkra is értelmezhető információt azért hordoz: 2007. február 17-e 22:00 van, azaz holnap, kínai naptár szerinti Szilveszter és újév. Becélozzuk a bábel tornyát. Éjfél előtt még kellene nyerni valamit. |
|||
![]() |
Szóval irány Makaó legrégebbi és leghíresebb kaszinója a Casino Lisboa, ami 1960 óta áll a helyén, azonban az utca másik oldalán 2006-ban elkezdték építeni a grandiózus nagytestvért a Grand Lisboa-át, ami 1 év alatt (??) nagyjából el is készült, így inkább oda megyünk. Nagy kaszinó, nagy nyeremény.
|
||
![]() |
A Grand Lisboa óriástojása ránézésre a Budapest aréna méreteivel vetekszik. Teljes felülete videókivetítőként funkcionál, amin reklámok és a csalógató jackpot összege pörög, megtűzdelve pár látványos effekttel, most éppen egy 25 méret átmérőjű szemgolyóval nézünk farkasszemet. | ||
![]() |
Na közelítsük meg az ojjektumot. Mozduljunk rá a jackpotra. Bízunk benne, hogy több pénzzel jövünk ki, mint megyünk be, de tudjuk, hogy erre elég kicsi az esély, nem arra vannak ezek kitalálva. Két dolgot nem szabad bevinni: fegyvert és kamerát / fényképezőgépet. Persze a gépet nem hagyom a bejáratnál, így egy hatalmas "No pictures" matricával ragasztják le az objektívtakarót, bent pedig marcona headsetes biztonságiak lesik, hogy tényleg ne kapcsoljuk be. Persze mi túljárunk az eszükön és készül pár exkluzív belső kép. Sajnos csak mobillal, de Photoshoppal rágyúrva egész jó lett az eredmény. |
||
![]() |
Az első emeltre érve erősen ledöbbenünk az elénktárult látványon: ameddig a szem ellát rulettasztalok és mindegyik asztalnál többen állnak, mint amennyit az képes kiszolgálni. A 8 szintes játékbarlang mindegyik szintje nagyjából így néz ki, pedig a lépcsőfordulóból, csak a szint egyik fele fért el, balra mégegyszer ennyi és ez még felszorozva 8 szinttel. Masszív. |
||
![]() |
Az előző szint és e között annyi a különbség, hogy az előzőn csak makaói dollárral lehetett játszani, itt pedig szigorúan csak hong kongi dollárral és az alaptét is magasabb, szóval ezt nem feltétlenül nekünk találtál ki.
|
||
![]() |
A pazar helyhez méltatlan volt a mixerek hozzáértése. Konkrétan 3-an súgtak összes és egy füzetet nézegettek, hogy mi is kell a mojitba, meg a long island ice tea-be. Pedig nem mi találtuk ki, hanem ott volt koktéllapon jól. Persze nem bosszankodtunk, hanem inkább megtanítottuk őket. Ingyen. | ||
![]() |
Ez valahol már a 8. emelet körül volt, még egy emelet és innét lehet tovább felmenni az óriástojásból kinövő, épülő bábeltoronyba, ami a kaszinóhoz tartozó szálloda. A 44. emeletet még építik, de a 12.-en már ki vannak adva a szobák és lakják. Munkavédelem hajrá. | ||
| Éjfél körül anniyan voltak az utcán, mintha szilveszter lett volna. És tényleg az volt. | |||
| És a felfújhatós, világítós koca ismét emlékeztet, hogy a disznó éve, ami holnap jön. | |||
"Állami" tűzijűték nem volt, cserébe mindenki rakétázhatott, de szigorúan csak egy a tengerparton elkerített helyen. A kerítésen belül meg lehetet venni a fütyölős rakétát, meg a görögtüzet, de a kertbe hazavinni, vagy a főtérre kicipelni nem lehetett a helyszínenn kellett ellőni. Érdekes, de biztonságos. |
|||
![]() |
Ideje beelvetnünk magunkat az éjszakába. Egy karaoke bárban lyukadunk ki. Nem véletlenül. Makaón csak karaoke bárok vannak. | ||
| Mindenki ül az asztalánál, szigorúan maguk elé nézve kockáznak (igen kockáznak!, azaz kockapokereznek) és ha eléjük teszik a mikrofont, akkor egytől-egyij megasztárgyanúsan énekelnek, de komolyan. | |||
| Póker. | |||
| A 21-40-ig emeletig kicsit el volt csúszva. | |||
| Rolls-Royce Phantom egy kaszinó előtt. Itt mindennapos. Árcédula: 350 000 juró (87m Ft) |
|||
Az UFO-ból kinövekvő élő organizmus. Tiszta Alien. Egyébként meg lótuszvirágot próbál szimbolizálni. 44 emeleten 650 hotelszoba, mindez a 8 szintes gigakaszinó felett tornyosul. Stanley Ho 3Mrd Hongkongi dolláros beruházása (75 Mrd Ft). |
|||
A tegnapi buli után korán kelünk és gyorsan szerzünk illegális peterdákat. Szolidak, visszafogttak, pici bogyók, a kezet nem viszik le, de vádlira célozva lehet fájdalmat okozni és egész nagyon szól. Jól elvoltunk, amíg tartott a munició. Egyébként meg feb.18. ma lesz Szilveszter, holnap újév. A disznó éve, ha még nem mondtam volna. |
|||
| Kun Iam 20 méter magas bronz szobra Makaó top15 látványossága között szerepel. Kun Iam az egyik legnépszerűbb Budhista isten. | |||
| Kun Iam mégegyszer. Megint béna idő volt. Fotógyilkos felhőzet. | |||
![]() |
Éjszaka meg így néz ki. | ||
| Az egyik híd a sok közül. Szimmetrikus. | |||
| Makaóból délután Rómába repültünk. Na jó nem. Mint minden valamirevaló kaszinó városba ide is építettek egy tematikus városnegydet, ahol elkezdték felhúzni a világ híres épületeit, egyelőre a kolosszeumig, egy kis mexikóig és kínáig jutottak, de már ki volt plakátolva az építkezés 2. és 3. üteme is, így hamarosan lesz kínai velence is. De jó lesz. Szóval ez lenne a Fisherman's Wharf. Nézzünk körbe. |
|||
| |
Ez még mindig a Wharf, aminek a központja egy mesterséges vulkán. A tűzhányó véletlenszerű időközönként, de ritkán kitör, egy masszív 15 méteres lángoszlop nyal bele az égbe. Belsejében pedig... | ||
| ... pedig remek hullámvasút van. Küldtünk is rajta egy kört, ha már ott voltunk. | |||
![]() |
Kilátás Rómára, Mexikóra és az egyik legnagyobb kaszinóra a Sands-re a tűzhányó tetejéről. Reméljük, nem most fog kitörni. | ||
| A három közül valamelyik két szigetet összekötő híd. | |||
| Mi is ilyen hajóval érkeztünk Hong Kong-ból és megyünk is vissza hamarosan. Talán pont holnap. | |||
| Csipet Róma. | |||
| iXelős étlap. Nem sok nyelvet beszéltek. | |||
| Yamato tanoncok pörgették a dobverőt. | |||
| Rend, szigor, fegyelem. | |||
| Na vissza a szállodába. Zuhany, átöltözés és Lonely Planet-ből Makaó legjobb éttermének kinézése a búcsúvacsorához. Nem volt közel 45 perc taxi az éjszakában. | |||
Makaó legjobb éttermének kikiáltott Fernando's Coloane island déli partján. Az étterembe érve természetesen nem volt hely, előre telefonon pedig nem lehett foglalni, így várnunk kellett. Addig körbenéztünk. |
|||
Találtunk egy magyar 200-ast is. Bíztató volt olvasni hazánkfiai ajánlásából, hogy tényleg jó lesz a kaja. Még éhesebbek lettünk. Később egy vöröshasú papírszázast is találtunk, így sejtettünk, hogy nem tegnap alapították az éttermet. |
|||
Amikor senki sem nézett belestünk a konyhába. Éppen egy malacot terítettek ki tálcára.
|
|||
| Ha Mao Ce-Tung is itt vacsorázik, akkor biztos nem lehet rossz. És tényleg jó volt. | |||
| Vacsi után csocsóleckét adtunk a helyi fiataloknak. Ingyen. | |||
| Nem volt olajozott a mozgása. | |||
| Vacsora után megkaptuk az útbaigazítást, hogy merre érdemes menni a városba. A cetli sokat segített. | |||
| Bucket of beer. Ennyi. | |||
| Megint egy karaoke bárban kötöttünk ki. És ez már a Szilveszter este, utolsó este Makaón. | |||
| Kínai Nirvana és Red Hot Chili Peppers. | |||
Win a Million dollar jackpot anytime. BÚÉK. Holnap tovább Hong Kong-ba. |
|