|
Bali körút - Tulamben Agung Gitgit Bedugul Batur Besakih Ubud |
Remek úticélok, ilyenkor döbbenünk rá, hogy még milyen sok helyen nem jártunk. Kapásból tudnék öt helyet választani, ahova most azonnal elrepülnék. Egyébként a Hong Kong-i reptéren vagyunk és Denpasar-ba készülünk. Indonézia legnépszerűbb célpontja Bali szigete, Bali fővárosa Denpasar. Kb. 3500 km-t fogunk nyíl egyenesen délre repülni, elrepülünk a borneói őserdők felett, átlépjük az egyenlítőt is, majd kb. 4,5 óra repülés után megérkezünk Balira. |
|||
| Ez nem egy templom vagy a városháza, ez a Denpasar-i repülőtér Balin, hamisítatlan indonéz stílus. | |||
Ezután jött a legrosszabb rész. 30+ fok, meleg, rossz levegő, fáradság és egy bő órás sorbanállás a vízumért. A vízumot megvehettük volna pesten is kb. 45 dollárért, de mi a helyszíni 25 dolláros verziót választottuk. Megbántuk. A reptérről a szabadba kilépve arcbanyomot a 36 fok + 98% pára. Szóval bent mégis ment a légkondi, pedig azt hittük nem, Az első 4 napra a sziget északi, túristamentes részét céloztuk be, így taxi után néztünk. 1,5 órás küzdelem és alkudozás után egy korrekt kisbusszal már Tulamben felé robogtunk. Útközben leszakadt egy remek kis monszun is. |
|||
| A 3 órás kisbuszozás közben muszály volt pisi + cigi szünetet tartani. Itt szembesültünk először a nem túl magas higiénés színvonallal, egy pottyantós WC formájában. Erős kép. | |||
De minden megérte. Megérkeztünk! És jó helyre. Nagyon is. A Tulamben-i hotel medencéje by night, háttérben az étteremmel. A cuccainkat a szobába leszórtuk és hatalmas bombával nyitottunk a medencébe. Bemutatkoztunk, jól. |
|||
| Csobbanás után irány a kajálda. Kiéheztünk valami nehéz vacsorára. A designos étlapot és itallapot megpillantva már éreztük, hogy itt nem lehet baj. Nem csalódtunk. | |||
A medence reggel. Elhatároztuk, hogy első napra nem szervezünk reggel 4-kor induló túlélőtúrát, hanem a szállodában fogunk mozdulatlanul relaxálni. Sikerült. |
|||
| Ebből a szögből még jobban néz ki. Háttérben az Indiai óceán. Pazar. | |||
| Tengerre néző bungalló. | |||
| Megint egy WC, de most nem ez lesz a lényeg. | |||
A legjobb fícsör az egész szállodában a légkondis szoba hátsó ajtaján megközelíthető, fullos sziklakertá bővített szabadtéri fürdő volt. Nincs is jobb, mint reggel 9-kor napsütésben zuhanyozni. |
|||
Bal oldalt a fürdő sziklakertje. Jobb oldalt a szálloda kertje. |
|||
| Mindjárt elkészül Frankenstein. | |||
Első kirándulós nap Balin. Szereztünk kisbuszt sofőrrel, térképen megmutattuk hova vigyen. Első megálló: templom Singaraja / Lovina közelében. kb. 42 fok perzselő nap. A szabadtéri templom kő falai katlanként sugározták vissza a meleget. Úgy éreztük, mintha egy mikróban lettünk volna. Itt szembesültünk először a szokásokkal: belépés csak szarongban, turbánban, rizsszemekkel a homlokunkra ragasztva, virág a fül mögött és szentelt vízzel meglocsolva, a fényképezőgépünk is. Ja és önbevallásos alapon menstruáló nők nem léphetnek be a szent helyre. Megkérdezik. Nem viccelnek. |
|||
| A főoltár vagy hasonló. Tényleg nagyon meleg volt. | |||
| Itt már éreztük, hogy Indonéziában vagyunk. Hong Kong szürke felhős ege után itt a mesterségesen kék. | |||
| Égbetörő falak. | |||
| Ez már a másosdik megálló, a második templom. A holland bringás templom. Tényleg. | |||
Megmondtam. A virág a fül mögött neki is kötelező. |
|||
| A 6. templomhoz érve mindneki feladta és rajtam kívül a légkondis kisbusz menedékében maradt. | |||
| A kisteherautó platójáról 32 kiskölök pattant le. kb egy teljes osztály. | |||
| Megérkeztünk a következő úticélhoz a Gitgit vízeséshez. | |||
| A parkolóból kb. 1,5 km-en keresztül rizsföldek és esőerdőkezdemények között vezetett az út. | |||
| Rizsteraszok. | |||
| Ebből lesz a rizs. | |||
| A Gitgit vízesés. 45 méter magas. | |||
| Jó fejek voltak. Nyakláncokat, karkötőket árultak. Vettünk egy raklappal. | |||
| Újabb templom felé rajtoltunk el. Útközben egy csorda majom próbálta lenyúlni az ablakon keresztül a fényképezőnket. | |||
| On the road. | |||
Templomba csak jólakottan megyünk. Ez itt a young coconut. |
|||
| Megérkeztünk a kb. 1700 méter magasan fekvő Bratan tó partján fekvő Bedugul településre, ahol Bali egyik leghíresebb "úszó" temploma található. | |||
| Az úszó templom Bedugulban. | |||
| 1700 méteren kellemesen hűvős 21-23 fok volt. Jólesett. | |||
| Békák őrzik, szigorúan. | |||
| Gyülekeztek a szokásos esti monszun felhők. Nem vártuk meg, húztunk haza. | |||
| Szokásos medencésézés után, vacsi a szállodában. Saslik indonéz módra. Mini kerámiagrillben faszénnel forrón tartva. Visszasírjuk. | |||
Még nem mutattam, de a kisbusz erősen le volt fóliázva. Az összes ablak masszívan, sőt a szélvédőn is úgy lehet csakkilátni, mint egy tankból. Napszemüveg helyett, mellett a 2/3-a le volt sötétítve. Éjszaka monszunban nem annyira jó. Azt is megtapasztaltuk. Ja igen, ez már egy újabb nap. Ma is lesz templom gazdagon. |
|||
| 2007. március. Indonézia. Bali. Földművelés. Még ma is másfél lóerős ökrökkel történik. Kemény. | |||
| Teraszos földművelésből jeles. Elárasztott rizstáblák. Évente 3x tudnak aratni az éghajlatnak köszönhetően. | |||
| Nem hobbitelek. Itt keményen dolgoznak. | |||
| Szorgalmasak. A fél sziget a rizsből él. | |||
| A király nyári palotakertje. Most belépős látványosságként megtekinthető. | |||
Balra szigorú szobrok. Jobbra: túlsztereoidozott tiszteletet parancsoló legyezőpálma. |
|||
| Szerencsére csak vizet hány. | |||
| A királyi palota nyári kertje után Bali legnagyobb vulkájánt az Agung-ot (3142 m) vettük célba, illetve a kráter alatt elterpeszkedő Besakih néven futó 42 egységből álló monstre anyatemplom komplexumot. Azért épült közel a vulkánhoz, hogy az áldozatokat ne kelljen messze vinni, ha a krátebe kelleen őket pottyantani. | |||
| Besakih, az anyatemplom. Háttérben ködbe, felhők mögé bújva a Mount Agung tűzhányó. Átjött a misztikum. Éreztük a helyet. | |||
| Éppen ünnep volt és a kiöltözött hívek kosárszám cipelték az áldozatnak valót. Nem kell feltétlenül kecskegidára vagy boszorkánynak kikiáltott nőkre gondolni. Volt a kosarakban rizs, ananázs, young coco-nut, csakúgy mint ferrero-roche, ételmaradék, benzines kanna, vagy lays chips. | |||
| Az esernyős a főcsávó. | |||
| Az egyeens hát, jó tartás érdekében mindent a fejükön balanszíroztak. A rutinosabb versenyzők nullakezeztek. | |||
| A szakemberek a járdaszélről figyeltek. Mi is jut eszünkbe erről az idili képról, talán Ginó majális? | |||
| A WC nagy biznisz. Jó megfigyelőként öt feliratot is felfedezhetünk a képen. Több nyelven. | |||
| Hát ennek kell is a reklám, egyébkétn nehezen eladható. Bár a szükség nagy úr. Azért a tulaj pink vödörben tartott fogkeféi valószínűleg hirtelen halált idéznének elő egy ÁNTSZ-es szakemberben. | |||
Megérkeztünk. A vulkán. A Mount Agung (3142 m). Az igazi vulkántúra egyébként éjfélkor indul, napfelkeltére lehet felérni és délután 5-kor van a visszaérkezés. Nem vállaltuk be. Papírkutyák voltunk. Megbántuk. |
|||
| Batur tó panoráma. | |||
| Itt jó lesz? | |||
| Ebéd az Agung-nál | |||
| Eggroll, pálcikás csirke és nagyon rossz házi előállítású ice tea, amin a virág mint kötelező optikai tuning segített valamennyit. | |||
| Utoljára 1963-ban tört ki. | |||
| Az Agung madártávlatból. Google maps. Zoomolható (scrollwheel), panolható. | |||
Estére vissza a szállodába. Teljes písz. |
|||
| Nem túl stresszes a hely. | |||
| Csak egy koktél hiányzik. Tényleg hol van? | |||
![]() |
A fekete vulkanikus kőzettel borított tengerpart egyébként nem volt túl szép. Nem is azért jöttünk ide, hanem a parttól 50-60 méterre elmerült US Liberty hajóroncsot szerettük volna felderíteni. Ez volt a part, ahol el kellett sétálni a fehér házig, snorkling cucc fel, onnét pedig 50 métert beúszni ÉK-i irányba. A déli melegben szénné égett a hátunk mire fél óra bénázás után végre megtaláltuk a hajót. |
||
![]() |
Tulamben – US Liberty hajóroncs Minden kétséget kizáróan a legnépszerűbb merülőhely Bali szigetén – hozzá kell tenni, nem véletlenül – a 120 méteres, korallokkal gazdagon borított roncs, mely a réseken keresztül áthatoló fényben szinte kísérteties látványt nyújt. A Liberty az első világháború idején épült, 6200 tonnás cargo-hajó volt, melyet 1942 január 11-én a Lombok-szorosban japán torpedó-találat ért. Útban Singaraja kikötője felé még sikerült a hajót partra vontatni. Onnan azonban többé nem mozdult, egészen 1963-ig, mikor az Agung-vulkán kitörése a tenger melyére gördítette és darabokra törte.
|
||
|
Manapság a Liberty roncsát gazdag korallvilág borítja. A roncs gyakori látogatói közé tartoznak a tűzhalak, skorpióhalak, de előfordulnak nagytestű barrakudák, Napóleon-halak, és a makrózás kedvelői találkozhatnak a másutt ritkán fellelhető tengeri csikókkal. | ||
| Reggel 7. Napfelkelte. Az első tiszta reggel, amikor a távolban kirajzolódott a szomszédos Lombok szigete, az Agungot alázó 3726 m csúcsával. kb. 4 óra komppal. | |||
| Reggel sem rossz. | |||
Balra Lombok a háttérben. Jobbra az Agung felhőkbe burkolt csúcsa. |
|||
| Itthagyjuk Tulambent. Indulunk Kutára. Plafonig pakoljuk a kisbuszt. Még két bőröndnek kell beférnie. Meglesz az. | |||
| Integetünk. Még visszajövünk. Jó volt. | |||
| Útközben az Agung. Kicsit befelhősödött. | |||
| Egy órával és 32 kilóméterrel később (kb. ilyen gyorsan lehet haladni a hegyi szerpentínken) kicsit kitisztult. Kékebb lett az ég, amire mondjuk egy polárszűrővel is rásegítettünk bevalljuk. Photoshopban sem lehet durvább kéket keverni. | |||
| Ubud, Bali kúlturális fővárosa. Ez pedig a piac. Fafaragás, cápafog, tigrisbalzsam és rolex replikák. | |||
| ...ja és táskák is voltak. | |||
| Csajoknak ajándék. | |||
| A királyi palota. Ez még Ubud. | |||
| A securityt megoldották. | |||
| Álmennyezet aranyból. | |||
| Pár kilóméterrel arrébb a hüllőpark. Itt lakik a komodói sárkány. Hozzá jöttünk látogatóba. Reméljük itthon van. | |||
| Madárpók. Nem bánt, ha nem piszkálod. | |||
| Király kobra. Vele nem illik ujjat húzni. | |||
| Ő az. Csak 4x optikai zoomra voltam tőle. | |||
| Egy gyönyörű leguán napozott a szabadban. | |||
| Jó fej. | |||
| Fura tapintása volt. Puha, meleg. Amikor elkezdett mocorogni a kezemben nem volt természeets a mosolyom. | |||
| Elfogadnám háziállatnak. | |||
Na érte jöttünk. Őt kerestük. A komodói sárkány. kb. 5x akkora, mint az előbb kézben tartott legúán, de elsőre ugyanúgy barátságosnak, jámbornak tűnik. Nagyon nem az. A komodói varánusz egy hatalmas hüllő, amelynek harapása éppoly végzetes, mint egy kígyómarás. A komodói sárkány képes 3 méternél is nagyobbra nőni, súlya akár 100 kilogramm is lehet. Ezek a tulajdonságok már önmagukban félelmetes ragadozóvá teszik, ehhez járul még hozzá mérgező harapása. Nyálában ugyanis rendkívül fertőző baktériumok vannak, amelyek néhány nap alatt végeznek a megmart áldozattal. |
|||
A komodói sárkány élőhelyének csúcsragadozója. Minden ehetőt elfogyaszt, képes ledönteni a lábáról egy bivalyt, vagy egy lovat. De megeszik a dögöket, és ha a szükség úgy hozza saját fajtársaikat is. Született predátor. Ha megindult a monster akár 18-20-szal is tud "futni." |
|||
Hatalmas villás nyelvével, orrával 8 km-ről is kiszimatolja áldozatát. Ez a nézés azt jelenti, hogy érkezik valami. |
|||
| Élő csirkével etetik. Mire beélesítettem a gépemet már csak ennyi látszott ki szegény párából. Sajnáltuk. | |||
30 másodperc múlva tollastól, lábastól, csőröstül, egészben eltünt a szörnyeteg gyomrában. Durva volt. Ez végszónak is szép. Irány Kuta. |
|