RobonAUT 2014: robotautók versenye @ BME

By  | 

Ma, szombat délelőtt rendezték meg negyedik alkalommal a RobonAUT versenyt a Budapesti Műszaki Egyetem Q épületében. A csapatok az előző évekhez hasonlóan egy távirányítós játékautót kaptak, amelyet egy önműködő robotautóvá kellett átalakítaniuk. Mindenféle távirányító tiltólistás és azonnali kizárást von maga után. A versenyen kizárólag autonóm robotautók vehettek részt. Feladat minél rövidebb idő alatt végighaladni egy akadálypályán. A pálya előre ismert feladatokból és elemekből épül fel, de egészében előre nem ismert. A pályán ismeretlen sorrendben a következő akadályokat és feladatokat kellett leküzdeni illetve megoldaniuk a robotpilótáknak: párhuzamos parkolás, domboldal/döntött kanyar, utcasarok, pályahiány, szlalom, sávváltás, gyorsasági szakasz, garázskapu.

robonaut_bme_2014_11

Idén a robotautóknak két pályán kellett bizonyítaniuk: egy gyorsasági pályán a sebességüket és egy akadálypályán a rátermettségüket. Végül a legjobb csapatok egymás ellen, fej-fej mellett versenyeztek egy két nyomvonalú pályán. Idén összesen 20 db 3 fős csapat mérte össze tudását. A juniorok között a „Fontolva Haladók” csapata vitte magasan a pálmát, akiket az összesített rangsorban is csak az egyik senior csapat tudott beelőzni.

robonaut_bme_2014_12

A RobonAUT verseny megrendezésének ötlete 2009 nyarán merült fel Dr. Tevesz Gábor egyetemi docens és doktoranduszokból álló csapatának egyik megbeszélésén. Az alapötletet az évente megrendezésre kerülő EUROBOT elnevezésű nemzetközi verseny adta, melyen a tanszék hallgatói már „jegyzett” résztvevők.
A RobonAUT verseny a tanszék “Robotirányítás rendszertechnikája” című tantárgyához kapcsolódik a legszorosabban. 1 szemeszteres (fél éves) tantárgyról van szó, ezért a kihívás nagyságát is ennek megfelelően kellett megválasztani. Sokféle villamosmérnöki ismeretet integráló, a mesterhallgatók végzésének közelében oktatott szakirány tantárgy ez, így súlyos hiba lenne a RobonAUT versenyen való részvételhez szükséges szakmai ismeretek, és persze az elengedhetetlen kitartás nagyságát alulbecsülni!

robonaut_bme_2014_03

Az első verseny 2010-ben került megrendezésre, ahol is a feladat egy autonóm robot elkészítése, vezérelése volt, ahol a markolólapátos robot egy meghatározott pályán végighaladva pingpong labdákat gyűjtött össze, és vitt egy adott tárolóba – lehetőleg minél gyorsabban.

robonaut_bme_2014_02

A 2011-es versenyen már versenyautóknak kellett egy a részleteiben előre nem ismert pályát követniük, különböző akadályokat, például kanyarokat, elágazásokat, úttorlaszt, szakaszhiányt, valamint a parkolás feladatát kellett leküzdeniük, természetesen a lehető leggyorsabban.

Fotó kredit: a fotók a RobonAut FB oldaláról származnak