Archive for május, 2012

Scamander kétéltű terepjáró – száguldás földön-vízen

scamander5

Kétéltű busz már Budapesten is jár, igaz hogy nemrég úgy beragadt a Dunába motorhiba miatt, hogy úgy kellett kimenteni az utasokat, remélhetőleg ez nem fordul elő a Scamander modelljével, amit még a brit TVR sportautó-márka tulajdonosa, Peter Wheeler álmodott meg 7 évvel ezelőtt.

A kétéltű autó a nevét a folyók istenéről kapta a görög mitológiából (plusz egy trójai harcost is így hívtak), amúgy leginkább egy terepjáró tulajdonságaival rendelkezik, kerekei egyenként 22 inch-esek (~56 cm), és 300 lóerős V6-os motorja révén 100 km/h-ra is felgyorsul 8 másodperc alatt, végsebessége pedig a 195 km/h-t is elérheti, mindezt persze szárazföldön.

A vízbe érve a jármű természetesen nem süllyed el (pedig mintegy 1.6 tonnát nyom), egy jetski-ből átemelt impeller-turbina segíti a haladásban, és autósofőrből egy szempillantás alatt hajóskapitánnyá válhatunk.

A bal térdnél ott a kormányrúd, amivel irányítani lehet a bárkát, a gázpedálra taposva maximálisan 6 csomóval, azaz valamivel több mint 11 km/h-val lehet szelni a habokat, a kapitány két oldalán pedig egy-egy utas élvezheti a változatos terepet.

A 200.000 fontot érő (~75 millió Ft)  Scamander befejezését Peter Wheeler már sajnos nem érhette meg, viszont az EVO autósmagazin alapító-főszerkesztője, Harry Mefcalfe véleménye a modellről egyértelműen pozitív, szerinte ez eddig a legnagyszerűbb jármű, amit valaha is vezetett, a tovább utáni videón meg is nézhető Metcalfe tesztvezetése földön-vízen át.
Még több fotó Facebookon + Videó a tovább után!

Videó a tovább után….

33 megapixeles videórögzítés 120 fps-en

nhkshouldermountcameramay24

A japán NHK műsorszolgáltató nemrég a 8K-s felbontású (7680*4320 pixeles) földfelszíni műsorszórással vagánykodott, de közben gondoltak arra is, hogy a tűéles minőségű adásokat valamilyen eszközzel ténylegesen fel is vegyék. A Shizuoka egyetemmel közreműködve az NHK az úgynevezett Ultra High Definition képfelvevő rendszert is sikeresen kifejlesztette, aminek köszönhetően 33 megapixeles minőségű videóanyagot állíthatnak elő 120 képkoca per másodperces sebesség mellett.

Elsősorban a hatalmas, falméretű kijelzőkre szánják a félelmetesen éles formátumot, mivel az eddigi tapasztalatok alapján 60 fps mellett a gyorsan mozgó tárgyak vagy alanyok már kezdenek elmosódni ekkora felületen, ezért szükség volt 120 fps-re növelni a képfrissítést. A felvett videó meglehetősen erőforrásigényes, megközelítőleg 4 milliárd pixel feldolgozását jelenti másodpercenként, és nagyjából 51.2 gigabit per másodperces sávszélességet igényel, muszáj volt tehát egy gyorsabb analóg-digitális konvertert, valamint 96 párhuzamos csatornát beiktatni a jeltovábbításhoz.

A rendszerhez használt CMOS-szenzor 1.5 inch-es, ami kisebb, mint a konvencionális Ultra High Definition-szenzorok, de a fényérzékenységén jelenleg még dolgoznak a japánok. Szerintünk nincs is más hátra, mint hogy a megfelelő memóriakártyát is legyártsák hozzá, a jelenlegi SD-kártyákkal ugyanis talán még egy másodpercet sem tudnánk így rögzíteni.

Videó a tovább után….

Hibrid csöves audio-rendszerek a Samsungtól

CES_2012_DA-E750_L45_s

A Samsung a korábban csak a prémium kategóriás audio termékeknél használt, természetes hangzást nyújtó csöves erősítőket vezeti be az elérhető árú audio-rendszerek világába, és ötvözi azokat a digitális erősítők előnyeivel. A felettébb dizájnos cuccok pedig kivételesen nem tengerentúli koncepciók, hanem a januári CES-en bemutatott és már idehaza is megvásolható portékák.

Házimozi: A belépő szintű, 5.1-es DVD lejátszós HT-E330 házimozi-rendszert már 39 900 Ft-ért hazavihetjük. Ez a modell ugyan még nem, de a Blu-ray-es házimozik közül valamennyi (HT-E4500-tól felfelé) már 2012-es Smart Hub-bal és full webböngészővel rendelkezik.

Közülük is az idei csúcskategória a 369 900 Ft-os árcetlit viselő Samsung HT-E6750W. Utóbbi az első 7.1 csatornás Blu-ray 3D házimozi rendszer Magyarországon, amely a Samsung szabadalmaztatott hibrid csöves erősítő technológiáját alkalmazza, egyetlen egységen belül kombinálva a csöves és a digitális erősítőt is.

A forgatható hangsugárzók fölfele is állíthatók, így a visszaverődött hang fölülről éri a hallgatót. A hátsó vezetéknélküli szatellit hangszórók még nagyobb rugalmasságot biztosítanak a rendszer elhelyezését illetően. Esztétikai szempontból a kecses designt a rendszer elülső részén és tetején látható Samsung elektroncsövek dobják fel, amelyek működés közben diszkréten világítanak.

A HT-E6750W házimozi-rendszer beépített Wi-Fi-vel, teljes értékű web böngészővel, valamint sok száz, a Samsung Apps által biztosított alkalmazással érkezik. A kedves júzer mindemellett a Facebook és Twitter accountjához is hozzáférhet.

Dokkolók: A Samsung csöves erősítővel rendelkező audio dokkolója a világ első dokkoló rendszere, amely a Samsung szabadalmaztatott hibrid csöves erősítő technológiáját használja, ugyanakkor egy sor Galaxy S és Apple iOS készüléket is támogat. Az idei belépő szintű modell a 2 csatornás hangszóróval, 10 wattos mélysugárzóval, Bluetooth kapcsolattal felszerelt, Galaxy S okostelefonokat és iPod/iPhone készülékeket támogató  DA-E550, amely itthon 39 900 Ft-ért vihető haza.

A középkategória csak a Galaxy S okostelefonokkal kompatibilis tagja a Samsung DA-E660 audio dokkoló, az Apple és Galaxy S készülékeket is támogató tagja pedig a DA-E650. Mindkét készüléken 69 900 Ft-os árcetli figyel. A remek hangzás mellett töltőként is funkcionálnak. Mindkét kürt alakú dokkolót 40 watt teljesítményű, beépített hangszóróval látták el, de integrált mélysugárzó is található bennük.

Vezeték nélküli csatlakoztathatóságra alkalmas prémium modell a DA-E750, amelyen már egy masszív 199 900 Ft-os árcetli figyel. A dokkoló kettős szerkezete révén szintén kompatibilis a Galaxy S okostelefonokkal és az Apple iOS készülékeivel – beleértve az iPodot, az iPhone-okat és az iPadet is. A 2.1 csatornás hangszóróval és beépített, 100 wattos mélysugárzóval is felszerelt audio dokkoló analóg (kompozit) bemenettel is rendelkezik.

A közép- és felső kategória készülékei (DA-E650, DA-E660, DA-E750) rendelkeznek USB porttal az audio fájloknak pendrive-ról, hordozható zenelejátszóról vagy merevlemezről történő lejátszásához, és az MP3, WMA és WAV fájlformátumokat egyaránt támogatják. A prémium DA-E760 modellnél a hangfájlok vezeték nélküli lejátszása is lehetséges Bluetooth (3.0+ HS) kapcsolaton, valamint Samsung termékeknél az AllShare-en, míg az Apple esetében az Airplayen keresztül.

+ Még több fotó Facebookon…

A Retina Display-t lassan nyugdíjazzák? FullHD mobilkijelzőt virít az LG

lg-1080p-display

Bekeményít az LG kijelző-fronton, legalábbis ami a mobilpiacot illeti, sikerült ugyanis kifejleszteniük elsőként a full HD-s, 1080p felbontású LCD-panelt – okostelefonokra. 5 inch-es, azaz kis híján 13 centis képátlójú érintőképernyőre tervezik az impozáns részletességet, amivel ugyan még nem a legnagyobb pixelsűrűség birtokosai (abban a Toshiba viszi a prímet), viszont a 440 PPI-s érték mindenképpen kenterbe veri az iPhone 4-ben használt 3.5 inch-es Retina Display-t a maga 326 PPI-s pixelsűrűségével.

Az 5 inch, ha hasonlítani akarjuk, méretben a Samsung Galaxy Note képernyőjének felel meg, vagyis a kisebb tenyerű felhasználóknak már lehet, hogy nehézséget jelent majd kézbe venni (kosarasok előnyben), de az mindenesetre látszik, hogy kezdünk hozzászokni ehhez a nagyobb felülethez, a növekvő médiafogyasztás miatt a gyártóknak egyre inkább megéri az félig okostelefon-félig tablet méretű, úgynevezett „phablet”-platformra is kihozni termékeket.

Az LG LCD-paneljénél már az IPS-technológia továbbfejlesztett változatát használják, egészen pontosan az AH-IPS-t (Advanced High Performance In-Plane Switching), aminek köszönhetően egészen széles látószögből is nézhető marad a képernyő, gyorsul az érintés válaszideje és a frissítés, valamint optimalizálódik a fényerő és az energia-felhasználás a külső viszonyoknak megfelelően.

16:9-es képaránnyal, 1920 x 1080 pixelen csúcsminőségű tartalmak játszhatók le az új felületen, a terjedő LTE-hálózatokról pedig szélsebesen töltődhet majd a TV-adásokkal egyenértékű video-stream. Várhatóan az év második felében találkozhatunk az első LG-termékkel, ami már ezt a képernyőt használja, addig is június 4-én a bostoni SID 2012 Display Week nevű konferencián csodálhatjuk meg élőben az új LCD-kijelzőt.

Egy sör a víz alatt? – Guinness mélytengeri bár

guinness-interior-012

A Guinness sörgyár méltóképpen szeretné megünnepelni fennállásának 250-dik évfordulóját, amikor is Arthur Guinness a dublini St. James’s Gate sőrfőzdére megkötötte a 9000 évre szóló (!) haszonbérleti szerződését . A Guinness Sea Experience versenypályázat keretében a Jump Studios londoni építészcég kapta a megbízást, hogy valami emlékezeteset alkosson az „Alive Inside” szlogen szellemében, előrukkolták hát a világ első mélytengeri, lesüllyeszthető bárjával, amit ráadásul egy tengeralattjáróból alakítanak ki.

A bárka első helyszíne a Stockholm környékén elterülő szigetvilág a Balti-tengeren, ahol a tengerfenékre lesüllyesztett bárkában egy globális promóciós játék keretében egy szerencsés belga nyertes, Evelyn Gridelet már iszogathatta a híres sörmárkát.

A kivitelezésnél figyelembe kellett venni a rendkívül zord körülményeket, így az elemek összeillesztése is nulla fok alatti környezetben történt Nicholas Alexander svéd mérnök segítségével, a belső tér kialakításakor pedig nagy kihívást jelentett a mindössze 11 négyzetméteres fedélzet, valamint a szellőztetés, tűzvédelmi előírások és a mindennapos karbantartás megoldása.

A kicsit klausztrofób élményt enyhíti a dizájnos bárpult, az egész belső fedélzet lényegében gumilemezekkel tarkított, üveggel megerősített műanyag-bevonatból készült, amiket buborékszerű üregek tarkítanak, ezekben többnyire LED-lámpák bújnak meg, de egyébként pohár- vagy sörtartóként is funkcionálhatnak. Amilyen élénk és futurisztikus a tengeralattjárós bár belseje a többtízméteres mélységben, lehet hogy még sör sem kell majd a bódult állapot eléréséhez.

Aszfaltbetyár Twitter hadüzenet a G8-aknak

street-tweet_01

Twitter-üzeneteket már könyvformában is ki tudunk magunknak nyomtatni, sőt egy letölthető iOS-app még hangosan fel is olvassa nekünk a tweet-eket, de úgy tűnik, létezik még egy módja a rövid üzenetek terjesztésének, legalábbis offline üzemmódban. A One elnevezésű kreatív öntevékeny csoport konkrétan az utca aszfaltjára spricceli fel a csiripeléseket egy önjáró hidraulikus robot segítségével, ami tulajdonképpen nem más, mint egy felnagyított, kerekeken guruló tintasugaras nyomtató.

A Street Tweeter-t a csoport eszközként használja arra, hogy felhívja a figyelmet a szegénység és éhezés globális problémájára a nemrégiben lezajlott G8-as csúcstalálkozó kapcsán. Legelsőként Maryland-ben, a találkozó helyszínén vetették be a festékszóró masinát, de később egyenesen Washingtonba vitték a Pennsylvania Avenue-t kipingálni, ami történetesen a Fehér Ház és a Képviselőház utcája, így legalább lesz mit az elnöknek és a képviselőknek is olvasnia.

A robot festékszóró sebessége mintegy 8 km/h, és maximum 40 karakteres tweet-eket nyomat az aszfaltra a szóközöket is beleértve, vagyis szűkszavúbb még a 140 karaktert engedélyező normál Twitter-nél is, de legalább nincs tartalomszűrés.

Hogy ne érje szó a ház elejét, a festék vízben oldódik, szóval nem marad meg sokáig az utakon, azonban akiknek ez a pár napig megmaradó reklámfelület is sokat jelent, azok máris írhatják a felspriccelendő mondanivalójukat a @ONEStreetTweet címre vagy a One csoport honlapjára, és rövid időn belül ott fog virítani a lenyomatuk valamelyik utcán. Nagy befolyásunk ugyan nincs arra, hogy megmondjuk, hogy pontosan hol hagyjuk ott a névjegyünket, de a Street Tweeter jófej módon azonnal fotót is készít a művekről és visszaküldi nekünk. Videó a tovább után!

Videó a tovább után….