Archive for szeptember, 2010

Sony Ericsson LiveView – Mini kijelző Androidos mobilokhoz

Egyes okostelefon-felhasználóknak már biztos elegük van abból, hogy minden apróság miatt elő kell venni a menő kütyüt, nekik találta ki a Sony Ericsson a LiveView névre hallgató kis Bluetooth-os kiegészítőt.


A 1,3 inch-es OLED-kijelzős szerkezet tulajdonképpen egy asztali widget funkcióját tölti be, mert csak a legalább Android 2.0-es oprendszert futtató telefonok mellett használható, önmagában nem sok mindenre képes. Persze főként Sony Ericsson-telefonokra lett kihegyezve (azon belül is az Xperia X10-es szériára), de amúgy elvileg egy app telepítése után bármely más Android-okostelefonon is működik Bluetooth-kapcsolat mellett.

A 128 x 128-as felbontású képernyőn többek között a bejövő sms-ek, RSS feed-ek, idő, dátum és naptárbeállítások, Facebook és Twitter-frissítések olvashatók, vezérelhető a telefonról játszott zene, illetve a bejövő hívásokat is kijelzi nekünk (akár le is némíthatjuk a csöngést). Persze a telefont nem helyettesíti, felvenni és lerakni a hívásokat már nem vele kell végrehajtani. Van benne egy hasznos „megmondom, hogy hol hagytad a mobilodat!” funkció is a feledékenyebb felhasználóknak.

Nem lehet nem észrevenni a hasonlóságot a nemrég frissített, 6-dik generációs iPod nano-val, bár ez még annál is picibb. A LiveView-hoz kapható csipesz és csuklópánt viselése pedig már tényleg a karórás nano-verzióra hajaz. Az év végén várható a megjelenése, az árról egyelőre nincs bővebb infó.

SMAVNET – Robotrepülő alapú kommunikációs hálózat

A svájci EPFL műszaki suli diákjai fejlesztették ki a 10 kis robotrepülőgépből álló komplett repülőflottát, amik képesek önállóan meghatározni repülési magasságukat és sebességüket, giroszkóp és nyomásérzékelő szenzorok segítségével. Elég pehelysúlyúnak mondhatók, 420 grammot nyomnak mindössze, a szárnyfesztávolságuk pedig 80 centis.

A gépek Linux operációs rendszert futtatnak, és működés közben folyamatosan tartják egymással a kapcsolatot, így ütközés nélkül tudnak rajszerűen mozogni a levegőben. A navigációhoz és a kommunikáláshoz GPS-modult és rádió adó-vevőt használnak, szerencsére ezek érdemben nem növelték a robot összsúlyát, és viszonylag olcsón beszerezhető kiegészítők.

A SMAVNET-raj kifejlesztésének hosszabb távoú célja az volt, hogy katasztrófa-helyzetek esetén bevethetők legyenek és ad-hoc kommunikációs hálózatot tudjanak létrehozni az adott helyen. Mindazonáltal karácsonyi meglepetésnek sem lenne utolsó. Mobilinternet a javából. A tovább után megtekinthető a tesztrepülésekről készült videó.

Continue reading “SMAVNET — Robotrepülő alapú kommunikációs hálózat” »

Lapozható könyvolvasó – Digital eBook

A megjelent e-book-ok közül szinte mindegyik az egyoldalas megjelenítésre koncentrál, és ezzel sokak szerint elveszik a hagyományos könyvolvasás feelingje. Karim Zaouai francia tervező azzal igyekszik visszaadni ezt az érzést, hogy az e-book-ot kétfelé nyesi, és így máris kész a dual screen-es összecsukható változat. Maga az ötlet nem új, az MSI már kijött a saját verziójával az idei CES-en, és a Microsoft Courier kétoldalas tablet is várhatóan jövő év eleji megjelenésével próbál egy részt lecsípni az e-könyv olvasók piacából.

 

Addig is itt a Digital eBook munkacímmel ellátott koncepció, a Couriernél sokkal letisztultabb és egyszerűbb megjelenéssel. Az ergonómiája tényleg hasonlít az igazi keményfedeles könyvekhez, és itt kivételesen nincs szükség a képernyő összatapogatására, a lapozáshoz és egyéb műveletekhez használható gombok az olvasó két szélén vannak elegánsan elrejtve. Ha végeztünk a könyvolvasással, csak szimplán összecsukjuk, nem pedig a sleep vagy power gombokkal kell szórakozni.  A tervező a megjelenítésnél sem cifrázza túl a dolgot, szerinte a fekete-fehér e-ink hatású puritán képernyők a célnak tökéletesen megfelelnek. Elvileg beépített wi-fi is fog hozzá tartozni, hogy meglegyen az online vásárlás és letöltés lehetősége is, de hogy mikor ölt testet az első prototípus, arról egyelőre nincs infónk.

 

80 megapixeles szörnyeteg a Leaf-től

Az idei Photokina fotóskiállításon a Leaf cég bemutatója ismét nagyot szólt, legújabb két modelljük az Aptus-II 12 és Aptus-II 12R, középformátumú digitális fényképezőkhöz illeszthető hátlapok. A full-frame formátumú 53,7 x 40,3 mm-es CCD szenzorral felszerelt hátlapok nem kevesebb, mint 80 megapixeles (!) fotókat képesek készíteni. 

Az kicsit több mint 80 millió pixel…Így érthető, hogy egy átlagos képfájl mérete 165 Mb, és még összetömörítve is több mint 100 megát foglal.

ISO-érzékenysége a 80-800-as intervallumban tanyázik, és a könnyebb kezelhetőség kedvéért azért kapott egy 6 x 7 centis LCD-s érintőképernyőt is. Előreláthatólag több mint 80 különféle fényképezőtípussal lesz kompatibilis (pl. Fuji, Mamiya, Hasselblad V), és a kezelésben is sokat segíthet a hozzá kapcsolódó Leaf Capture Software, ami megkönnyíti a képek wireless áttöltését más platformokra (iPhone, iPad, iPod touch). Leginkább Apple OS X-re optimalizálták a képfeldolgozást, főleg az Aperture és iPhoto alkalmazásokhoz, illetve a Finder-es thumbnail és Cover Flow-os megjelenítéshez. Hogy nem olcsó dolog egy Leaf Aptus-II 12-est beszerezni, az nem kifejezés: 32.000$-ba kerül alsó hangon (~6.7 millió Ft).

Looxcie kamera – Vedd fel az életed!

A hordozható kameráknak egy érdekes válfaját képviseli a Looxcie, ugyanis ezt a videórekordert nem kézben kell tartani, hanem az autós Bluetooth-os headset-hez hasonlóan a fülön/fejen kell viselni. A hatás tulajdonképpen olyan, mintha a saját szemszögünkből rögzítenénk az életünk alakulását, mindezt 480 x 320-as felbontásban és 15 fps-es képfrissítéssel. Nem egy HD-minőség ugyan, de nem is kisebb klippek gyűjtésére való, hanem inkább a megélt pillanatok megörökítésére. Ha pedig valami extrém izgalmas történne velünk, az utolsó 30 másodpercről készült videót Bluetooth-on gyorsan átküldhetjük az Android-os mobilunkra, amin gyorsan átszerkeszthető és aztán a Facebook-tól kezdve mindenhol megosztható.

Egyelőre 4 órás anyagot tudunk vele felvenni, ha ezt túllépnénk, a rögzített anyag elejére kezdi rávenni az újat. Ez nem is olyan nagy baj, hiszen az ember néha hajlamos túlzásokba esni, és közel sem biztos, hogy mindenki kíváncsi egy egész napos programunk minden részletére, de például egy vadabb házibuli hiteles dokumentálására mindenképp hasznos lehet egy ilyet beszerezni. A Looxcie kamera az Amazon.com-on már 200$-tól kapható (~42.000 Ft), és az év végéig Android-on kívül más mobil operációs rendszer támogatását is tervezik hozzá.

A tovább mögött egy Looxcie-val készült 30 másodperces demó videót is lecsekkolhattok.

Continue reading “Looxcie kamera — Vedd fel az életed!” »

1 millió dolláros adventi naptár a Porsche Design-tól

A Porsche Design-t a 911-es formatervezője, a Porsche alapítójának unokája prof. Ferdinand Alexander Porsche alapította 1972-ben Stuttgartban. A dizájn műhely a legendás sportkocsimárkához hasonló pozíciót harcolt ki magának a high-end férfi luxus kiegészítők piacán. Kínálatában megtalálhatóak az óráktól, napszemüvegektől kezdve, a mobiltelefonokon és táskákon át a sportkiegészítőkig vagy akár motorcsónakokig minden, amire egy férfinek szüksége lehet.

Mivel hamarosan október, közeledik az évvége, már minden nagy márka készül a karácsonyi nagy dobásra és ezzel a Porsche Design sincs másképpen. Kollekciójukban hamarosan egy nem akármilyen adventi naptár jelenik meg. A körülbelül 175 cm magas szálcsiszolt alumíniumból készült kombinált hűtőre emlékeztető dizájnszekrény, egy adventi naptárhoz illően 24 külön nyitható kis számozott ajtót és rekeszt rejt magában. Mindegyik mögött egy-egy értékes Porsche-Design  meglepetés. Nagylevegő. Összesen 1 millió dollár (215 millió Ft) értékben.
És a pénz nem minden. Az adventi naptárat nem vásárolhatja meg akárki. Igazi limitált szériában készül. Földrészenként csak egy darab talál majd gazdára.

Lőjük le a meglepetést, lássuk mit rejt a kalendárium. Az egyik ajtó mögött egy P´6910 Indicator karóra figyel rosé arany színben. A 6910-es a világ egyik legkomplexebb óraszerkezetével megáldott karórája, a kronográf belsejében összesen 800 apró alkatrész dolgozik precízen.

Pár ajtóval arrébb egy RFF28-as motoryacht található (azaz annak modellje). A brutál vizi torpedóban egy 525 lóerős Mercury motor duruzsol, mely akár 148 km/h sebességgel repíti tulajdonosát a vízen. Az egyedi tikfa borítású pilótafülke sportülései pedig  bevállalósabb kanyarok esetén is gondoskodnak a megfelelő oldaltartásról.

Újabb fiók, újabb meglepetés. Egy fullos P´7340-es dizájnkonyha a legénylakásba. Stílusos, minimalista, minőségi anyaghasználat. Fogantyú nélküli ajtók, fiókok, speckó rejtett világítások és integrált high-end audio-videó rendszer.
Ha belesünk a többi ajtón találunk még egy 18 karátos arannyal díszített szintén Porsche napszemüveget, tollakat, írószerszámokat, mandzsetta gombot, prémium futócipőket, nappa zakót, utazótáska szettet és még sorolhatnánk. Külön-külön is méregdrága cuccok egy dollárban egymillás ajándékkosárba csomagolva. Nice.

Continue reading “1 millió dolláros adventi naptár a Porsche Design-tól” »