Archive for augusztus, 2010

10 fős házibuli egy 16,9 nm-es garzonban

Steve Sauer a többséggel ellentétben feleslegesnek és pazarlónak találja a nagy tereket és a duplikált funkciókat. Két ébresztőóra? Két HiFi? Extra bútorok, túl sok dísztárgy? Mind-mind feleslegesek egy lakásba. Steve szereti, ha mindennek megvan a helye.

Rendkívüli precizitása és a tökéletes helykihasználásra való törekvés nem véletlen, munkájából fakad. A Boeing mérnökeként repülőgépek belsejét tervezi nap, mint nap. Munkája a hobbija. Igaz a Boeingekre minden jelző illik, csak éppen az nem, hogy kicsi, a helykihasználás mégis fontos, hiszen nem mindegy, hogy egy 747-esbe 350 vagy 500 utast lehet-e bepasszírozni. Szóval ezentúl legalább tudjuk kinek a feljebbmenőit kell emlegetni a szűkös lábhelyekért, megvan a felelős. Egyébként hiába repülőgép belsőépítész a helykihasználás legmagasabb fokának a vitorlás és hajóbelsők megoldásait tekinti.

Álmai lakása egy 102 éves Seattle-i ház földszintjén található. Alapterülete 16,8 négyzetméter. Azaz kb. fele akkora, mint Gary Chang 24 szobás hongkongi garzonja és nem sokkal nagyobb, mint az 1-2 éjszaka eltöltésére tervezett NiteNite hotel. Steve életterének pontos méretei: 3,4 x 4,9 x 3,4 m. Függőlegesen 3 belső félszintre van osztva, trükkös megoldásoknak, szinteltolásoknak köszönhetően a legtöbb helyiségben a 185 cm magas tulajdonos simán fel tud egyenesedni.

A kevesebb, mint tizenhét nm-en található 2 ágy, teljes értékű konyha mosogatógéppel, fürdő, mosdóval, zuhanyzóval, sőt a lakás közepén egy a padló alól csapóajtóval elérhető dézsa méretű fürdőkád is. A felsőbb félszinteken, kiugrókon található a gardrob, van még étkezőasztal, hely két felnőtt bringa számára, mozi sarok egy 94 cm-es TV-vel, café terület, ahogy a nappalit hívja.

Összesen 7 év munkája. Elmondása szerint egy-egy megfelelő tárgy megtalálása az interneten 10-100 óra guglizást jelentett. Például a csapokat a német eBay-ről rendelte. Mindenből kicsit, de kiváló minőségűt szeretett volna. Imádja a lakását, követendő példának a skandináv és japán megoldásokat tekinti.

A 16,8 nm-es alapterület a házibuliknak sem vet gátat, Steve már több alkalommal hívott meg 10 fős baráti társaságot.

Exkluzív Wallpaper* bringák – handmade

Talán a legelismertebb, leginkább diktáló, etalonnak számító design, stílus és lifestyle magazin, a Wallpaper* szerkesztősége megbízásából két olyan limitált szériás bringa készült, melybe a felhívásra jelentkező, a világ különböző részein élő művészek, dizájnerek, kézműves mesterek adták bele tudásuk legjavát.

A klasszikus kerékpár forma újragondolása nem volt feladat, sokkal inkább az apró ötletes megoldások, minőségi alapanyagok használata és nem utolsó sorban az egyszerű és stílusos szállíthatóság. Alapelvárás volt, hogy sima, nem túl méretes poggyászként repülőgépre feladható legyen. A projektre elsősorban Amerikából, az Egyesült Királyságból és Japánból jelentkeztek formatervezők, váz építők, fényezés specialisták, nyereg készítők, bőrművesek, táskakészítők. Végül a vázat az Oszakában élő 71 éves mester Shuichi Kusaka készítette a Kinfolk zászlója alatt, a festés, színrefújás már Portlandban történt a Coat által, a nyereg a szakmában világhírű Brooks, míg a hordtáska Nivaldo de Lima nevéhez köthető. Apropó táska. Az „international bike” mindkét méretű verziója könnyedén szétszerelhető és egy kezelhető méretű, vállra akasztható szintén kézzel varrt táskába hajtogatható, pakolható, szállítható. A kisebb 54 cm-es vázzal rendelkező modell ára 2450 GBP (850 000,- Ft), míg az 58 cm-esért 3000 GBP-t (1 millió Ft) kell kicsengetni. A Nivaldo de Lima táska mindkettőhöz plussz 2500 GBP-be (875 000,- Ft) kerül.

A másik modellt, a városi bringát, a City bike-ot a Level márkanév alatt dolgozó japán Shiko Matsuda tervezte. Magas üléspozíció, elől-hátul dobfékek, melyek huzaljai a vázban kerültek elvezetésre, a hátsó csomagtartó helyett pedig a dupla váz közé helyezhető egy laptoptáska, hogy mindig szem előtt legyen. A festést két cég végezte. A tokiói Fuji Kogyo először krómba mártotta, majd egy aranyozott/tükröződő réteget kapott, majd jött a Kameari, akik a matt fekete felületeket vitték fel. A City bike-hoz szériatartozék irattáskát (amibe ez esetben a bringát sajnos nem lehet belehajtogatni) a legendás Brooks tervezte és készítette, természetesen a fehér nyereg ebben az esetben és az ő munkájukat dicséri. Árcetli: 1255 GBP (435 000,- Ft) táskával együtt.

Gömb helyett varázskocka – CubeBrowser

Kézbevehetjük, megforgathatjuk, áramoltathatjuk az energiákat,  füstöt fújva, lelazulva belenézhetünk a jövőbe mégsem fogunk látni. A múltba viszont annál inkább. Persze semmi jóslás és szellemidézés, pusztán száraz technológia.

A CubeBrowser egy olyan kocka, melynek mind a 6 oldala egy kijelző és Flickr-ből vagy hasonló online fotómegosztókról szippantja le a képéket. Érdekessége a navigáció. Klaviatúra, gombok, egér nélkül a kockát forgatva böngészhetünk szabadon a fotók között, ami egy érdekes módja a hatalmas adatbázis felfedezésének. 

Jobbra-balra forgatva a galériában lévő fotók között lépegethetünk, míg fel-le forgatva a tag felhőben böngészgetve válthatunk témát és kezdhetünk el egy teljesen más elágazáson keresztül folytatni a felfedezést.

A keret és ki/bemenetek nélküli csupa kijelző határolta kocka egyelőre csak koncepció, de a fejlesztők már elkészítették a CubeBrowser már használható, kézzelfogható, de az ambiciózus tervektől látványban még egyelőre erősen elmaradó prototípust.

A CubeBrowser a német audiovízió  szakos Ludwig Zeller, Andreas Muxel és Charlotte Krauß  közös diplomamunkája.

Nikon D3100 – autófókusz videó közben

A Nikon bemutatta legújabb DSLR kameráját a D3100-at, mely a világ első olyan tükörreflexes fényképezőgépe, mely folyamatos autófókuszt tud biztosítani videórögzítés közben. Illetve abszolút nem világelső, de a Nikon gépek közül az első, mely tudja a full HD 1080p videómódot.

 

Igaz, hogy talán pont a Nikon D90 volt az első mozgókép rögzítésre alkalmas DSLR, de aztán jött a Canon és hatalmasat tarolt a piacon (pl. EOS 5d Mark II hogy csak egyet említsünk), ami nem meglepő hiszen a Canon már régóta benne van a camcorder bizniszben, miközben a fotós vetélytárs „csak” fényképezőgépeket gyártott. Így a Nikon a D3100-assal felbontásban sikeresen felzárkózott a mezőnyhöz (1080p, 24 fps, h.264 az eddigi  720p motion JPEG helyett) és azonnal be is támadott a valós, folyamatos motoros autófókusszal, mely videózás közben a Live View segítségével követhető. A 11 pontos AF folyamatosan dolgozik, az arcfelismerő pedig 35 arcra rámozdulni egyszerre. Korábban ez csak a gomb ismételt megnyomásával volt lehetséges. A titok nem egy második szenzorban, csupán egy nagyon gyors érzékelőben, a Nikon új Expeed2 processzorában rejlik.

 

És igen a D3100-zal fotózni is lehet. A Nikon új 14,2 megapixeles CMOS szenzora figyel a gépben, az ISO értékek 100-3200 között állíthatóak, illetve extrém  ISO 12 800-ig is kitolhatóak.  Az Aktív D-Lighting funkció elsősorban az erős fény okozta kiégés ellen véd,  a természetes kontraszt biztosítása érdekében automatikusan megőrzi a csúcsfényes és árnyékos területek részleteit. Az aksival együtt 500 g körüli gép GPS-szel is bővíthető, amennyiben geotaggelni szeretnénk fotóinkat. A Nikon D3100-as egy alap f3.5-5.6 18-55mm-es objektív kittel $700 (159 000,- Ft) körüli árcetlivel várható.

Outdoor óra szélsebességmérővel

A hardcore túrázók, hegymászók, tájfutók rengeteg speciális óra közül válogathatnak, melyek  kijelzője a megjelenített információk tekintetében egy vadászgép műszerfalával vetekedhet: hőmérő, magasságmérő, barométer, digitális iránytű, légnyomás mérő, lépésszámláló stopper stb. Könnyen medvecsapdába léphetünk, vagy szakadékba eshetünk, ha természet helyett folyamatosan a kijelzőt nézegetjük.

Az Inovalley legújabb órája természetesen tartalmazza az összes fentebb említett funkciót, miközben egy kihajtható anemométerrel, azaz szélsebességmérővel is rendelkezik. Ha valakinek túrázás közben valóban számít a szél sebessége és iránya, akkor valószínűleg nem éri be egy ilyen órába integrált szerkezettel és nem feltétlenül a csuklóján akarja cipelni, hanem ott lapul egy komolyabb célszerszám.  
Az Inovalley Anemometer fekete és sárga színekben érkezik $149-ért (32 900,- Ft).

Hajszárító V12-es Ferrari motorral

Az új Conair BaByliss Pro Volare hajszárító belsejében egy igazi Ferrari motor figyel. Igaz teljesítményben és hangerőben elmarad az F40-es mögött, hiszen egy sokkal kisebb és elektromos motorról van szó, azonban a tervezés, technológia, kivitelezés, sőt az alkatrészek egy része is igazi Ferrari.

A Pro Volare az első hajszárító, melyben golyóscsapágyak találhatóak, így egy normál hajszárító 500 órás üzemidejét négyszeres túléli, 2000 órás élettartamra van hitelesítve a 2200W-os V12-es elektromotor. A Ferrari piros illetve fekete karosszériából 130 km/h sebességgel, 6,4 bar nyomással távozik, 95m3/óra teljesítménnyel süvít a forró levegő. A turbó gombra rámarkolva az amúgy is meggyőző teljesítménymutatók még további 15%-kal fokozhatóak, így könnyűszerrel lerobbantja a parókát vagy hátrarepít, mint kezdő agyaggalamblövészt a duplacsövű.
A legendás márka természetesen garantálja a legendás árcetlit is. Az áramvonalas hajszárítóért úgy $400-t (89 900,- Ft) kell majd kicsengetni. De ha azt nézzük, hogy ennyiért van egy Ferrarink, akkor már megérte.

Continue reading “Hajszárító V12-es Ferrari motorral” »