All posts by brian

Légmentes abroncsok a Bridgestone-tól

A levegővel felpumpált kerekek napja leáldozóban van, a Bridgestone ugyanis olyan koncepciót mutatott be a 2011 Tokyo Motor Show-n, amivel lehetővé válik a jövőben a légmentes gumikerekek szélesebb körű használata.

A bemutatott modellnél a kerekek gumiborítása edzett és rugalmas kialakítású, a belsejükben úgynevezett termoplasztik, vagyis hőre lágyuló szerkezet bújik meg. Ez látványosan újfajta megközelítés a gumikerekeknél, a keresztmetszetnél is jól látszik, hogy egymás mellett párhuzamosan futó elhajlított rétegek futnak benne, amelynek köszönhetően a horizontálisan ható nyomás a minimálisra csökken, így hasonlóan viselkedik az úton, mint az eddig megszokott abroncsok, csak itt nem kell különösebben durrdefekttől tartanunk.

Még bőven lesz mit fejleszteni a teherbíráson, ugyanis jelenleg kerekenként 150 kilós terhelésnél nem nagyon bír többet, ezt a mai autók még jócskán túllépik, pláne több utassal megpakolva, egy könnyebb súlyú motorkerékpárhoz vagy egy golfkocsihoz viszont már pont megfelelő lenne. Környezetvédelem szempontjából is jobban megéri majd, ugyanis könnyen újrafelhasználható anyagokkal dolgoznak a fejlesztők, arról nem is beszélve, hogy a pótkerekeket és a kerékcserével járó idegőrlő szerelgetéseket el is felethetjük.

A tovább mögött látható egy bemutató videó a Bridgestone jövőbeli reménységéről.

Continue reading “Légmentes abroncsok a Bridgestone-tól” »

Még a csapból is kávé folyik!

scanomat2

A Scanomat Top Brewer egy rendkívül minimalista dizájnnal rendelkező kávéfőző, majdhogynem egy szimpla mosdókagyló csapjának is nézhetjük, ráadásul iPhone-ról vezérelhető!

Víz ugyan nem jön belőle, ellenben 15 másodperc alatt egy csésze jó erős kávét, 25 másodperc alatt pedig egy finom eszpresszó kávét nyomat nekünk, a  kávédaráló és főző egysége elegánsan a konyhapult alá van rejtve, és csak az adagolófeje és egy lefolyó van konkrétan a szemünk előtt.

A Scanomat már több mint 50 éve gyárt kávéfőzőket, és termékeinél egyre inkább a kényelmes használatra helyezi a hangsúlyt, jelen esetben a komfortérzést fokozó újítás az, hogy a kávé kinyerése iPhone-ról irányítható egy speciálisan erre fejlesztett app segítségével. A telefonon (vagy egyéb iOS-eszközön) csak rányomunk arra az ikonra, amit inni szeretnénk, valamint hogy habosan szeretnénk-e, tejjel, cukorral, és már készül is az ébresztő ital, míg mi még az ágyban nyújtózkodunk. Nem tudni, hogy kaptak-e engedélyt vagy az iPhone-nal vezérelhetőséget már eleve felhatalmazásnak tekintik, de website-jukon bátran nyúlják az iCloud ikont.

A Top Brewer még arról is gondoskodik, hogy csöveit naponta egy percben önmagától megtisztítja, így szerencsére nem kell állandóan szétszedni és kipucolni a konyhapult alatti csőrendszert.

A koncepció legelőször a milánói HOST vendéglátós expón mutatkozott be, a fogadtatása egyértelműen pozitív volt, szóval a közeljövőben a tényleges megjelenése elsősorban hotelekben, éttermekben, irodákban, vagy a tehetősebbek otthonában várható.

Kapcsolódó pazarshop termék:

Kötéltáncot jár az elem az akrobatikus órában

DW_AcrobatCrop_800

Daniel Weil tervező rendkívül egyedi órákat készít már a 80-as évek óta, műveiben igazából megpróbálja a fizikát és az idő múlását kézzelfoghatóvá tenni. Mostani alkotásának találóan a „Clock for an Acrobat”, vagyis „Óra az akrobatának” nevet adta, a benne mozgó részegységek ugyanis önálló életet élnek és csak úgy röpködnek a levegőben.

Az időmérő szerkezeten szépen megmunkált óra-, perc- és másodperc-mutatók mozognak, ezt középen vékony ezüst és bronz-rudak tartják meg a levegőben, közben pedig a csatlakozó belső nikkelborítású gyűrű jár körbe a nagyobb, részben diófából készült külső körpályán. Sőt, az egész körszerkezet is mozgásban van az alsó sínen, miközben belül forog a kerék, a gravitáció és a felfüggesztések valahogy kiegyenlítik egymást.

Az érdekes órában az elem pozíciója a leglátványosabb, tulajdonképpen ott lóg a semmiben akrobata módjára, negatív és pozitív töltésű végei egy-egy drótra vannak rákötve, azok meg szintén kifüggesztve mozognak a gravitációnak megfelelően.

Egy kis üveggolyó is gurulgat a külső gyűrű alján, de ez csak a 6 órás állást szemlélteti folyamatosan, ehhez lehet viszonyítani majd a pontos idő leolvasásakor, és persze időnként újra is kell húzni az egész klaviatúrát. Az órához konkrét árcímke nincs, de így is a világ egyik legdrágább időmérője lehet. 10 darabos limitált szériéban készül.

Jön a mobilprocik következő generációja: kétmagos Samsung Exynos 5250

samsung-exyno

A Samsung bemutatta következő generációs mobilprocesszorát, az Exynos 5250-es chipet. Leginkább azért fontos a bejelentés, mert ez lesz az első ARM Cortex-A15 típusú kétmagos 2GHz-es processzor a mobilpiacon, ami a grafikai és egyéb számítási műveleteket jelentősen meggyorsítja majd, egészen pontosan másodpercenként 14 millárd művelet végrehajtására lesz képes, ami kétszer annyi, mint a jelenlegi 1,5 GHz-es órajelű ARM Cortex-A9 chipek esetében.

A processzorlapka felépítése System-on-a-Chip (SoC) jellegű, tehát szinte minden integrálva lesz a chipen, a dél-koreai gyártó szerint ez a 32 nanométeres újfajta gyártástechnológia jelentősen csökkenti majd a chip fogyasztását. Grafikai teljesítményben közel négyszeres fejlődést mutat az előd Mali-MP400-hez képest, és lehetővé válik a 2560×1600 pixelnyi, azaz a WQVGA-felbontás és a sztereó 3D-tartalmak támogatása is, ez a nagy előrelépés különösen jól jöhet a jövőbeli tableteknél.

Előrelátó módon a kétszer 32 bites memóriavezérlő a DDR3-as memóriákat támogatja majd maximálisan 1600 MHz órajellel, ez akár 12,8 Gb/s adatátviteli sebességet is jelenthet, ami mobiltelefonoknál már több mint megfelelő, továbbá a SATA és USB 3.0 vezérlők is integrálva lesznek a lapkán, talán már a közelgő Windows 8-ra gondolva. A sorozatgyártás 2012. közepén indulhat, és az első Exynos-chippel felszerelt telefonokat valamikor szeptemberben vehetjük először kézbe.

Én kicsi nyomtatóm

little-printer-1

A londoni Berg dizájnstúdió egy szokatlan kis nyomtatóval rukkolt elő a napokban, a Little Printer ránézésre egy apró játéknak tűnhet az asztalon, de a mosolygó fej mögött igazából egy serény titkárnő bújik meg, aki minden számunkra fontos infót kinyomtat nekünk, legyen szó hírekről, időjárásról, vagy bevásárlólistáról. Kis mérete miatt nem igazán fogja helyettesíteni az otthoni nyomtatókat, és értelemszerűen nem ajánlott A4-es papírt belegyömöszölni, a nyugtáknál ismerős hőpapírral dolgozik, ennek megfelelően még tintapatronra sincs szüksége.

Egy kompakt wifi-egység is belefért, amit arra használ, hogy a Berg Cloud nevű felhőn keresztül kapcsolódjon a netre, okostelefonnal pedig beállítható, hogy milyen csatornákat feed-eljen a kicsike.

Napilapok kicsinyített verziói, FourSquare státuszok, Sudoku-rejtvények, illetve Nike Running+ edzés-statisztikák is kinyerhetők a Little Printer-ből, azonban erre még kicsit várni kell, mert csak 2012-ben fogják az előrendeléseket izzítani, addig további partnerekre vadásznak, hogy minél több szolgáltatást nyújtson a mininyomtató. Mellesleg vécépapírra mikor találnak ki ilyesmit?

A tovább után megtekinthető a Little Printer bemutató videója.

Continue reading “Én kicsi nyomtatóm” »

Lenovo IdeaCentre Q180 – multimédiás mini PC

Q180-2L

Egyre jobban zsugorodnak az asztali PC-k, a Mac mini után szabadon mások is próbálkoznak az összepréseléssel, így tett a Lenovo is, legújabb kisgépe az IdeaCentre Q180 mindössze 155 x 192 x 22 mm-es, és szerénytelenül máris a legkisebb desktopként hirdetik.

Kategóriájában inkább HTPC (home theater PC), a hangsúly tehát a multimédiás vonalon van, átlagos irodai munkára és otthoni használatra teljesen ideális. Egy kétmagos Intel Atom D2500-as processzor dolgozik benne 4 gigás memória mellett, viszont választhatunk, hogy egy kisebb, de gyorsabb 128 Gb-os SSD-t vagy inkább egy nagyobb 750 gigás hagyományos merevlemezt rakatunk bele.

A megfelelő hangélményről a 7.1-es hangkártya gondoskodik, AMD Radeon HD 6450A grafikus meghajtója a HD-videókat gond nélkül viszi, optikai meghajtóban azonban a jelenlegi trendeket követi, vagyis úgy ahogy van, kihagyták belőle, opcionálisan persze kérhető hozzá Blu-Ray meghajtó 3D-támogatással, ekkor a gépháza kicsit meghízik, hiszen a foglalatában egyszerűen hozzácsapható.

A sok kimenet közül a HDMI, VGA, USB 2.0 és 3.0-s csatlakozókat érdemes megemlíteni, netet a Gigabit Ethernet portján kap, vagy wifin csatlakozhat. Az extraként vásárolható távirányító még a legérdekesebb, az ugyanis egyben egy egér és egy billentyűzet funkcióit is egyesíti magában, így vezeték nélkül pötyöghetünk be mindent akár egy messzibb kanapéból, más kérdés hogy mennyire lesz komfortos a gépelés egy hüvelykujjal.

Nincs megszabva az sem, hogy feltétlenül az íróasztalra helyezzük a desktopot, VESA-kompatibilis háza ugyanis megfelelő konzolokkal falra illeszthető vízszintesen vagy függőlegesen. Az IdeaCentre Q180 az USA-ban már megvásárolható 349 dollárért (~80.000 Ft), a kényelmesebbekknek a Lenovo Multimedia Remote-ért pedig plusz 79 dollárt kell kicsengetni (~18.000 Ft).