Felfújható szélturbina az atmoszférában

Szélturbinákat már mindenfelé látni a világban, azonban egyesek szerint ebben még kissé „földhözragadt” a technológia, és nem nagyon rugaszkodtak el a földfelszíntől (illetve pár esetben a tengerfenéktől). Az USA Maine államában az Altaeros Energies vállalat viszont már kísérletezik egy olyan szélturbina-prototípussal, ami már nem fixen egy póznához van rögzítve, hanem annál sokkal mobilabb és képes nagyobb magasságokba emelkedni.

Az Airborne Wind Turbine (AWT) egy mintegy tíz méter széles, héliummal töltött, lebegő szélerőmű, ami tulajdonképpen bárhol felfújható és leereszthető, éppenséggel akár egy hajóra is pakolható, és csak egy kábellel kell rögzíteni, amin keresztül a generált áramot elvezetik a felszínre. Az atmoszféra felsőbb rétegeibe eresztett szélturbina létjogosultságát az adja, hogy legalább kétszer annyi áramot termelhet hagyományos társaihoz képest, ugyanis egyes szakaszokon kb. 5-ször akkora is lehet a szélsebesség, mint a tengerszinten, nem is beszélve annak állandó intenzitásáról, ami nem mindig jellemzi a földfelszíni szélcsatornákat.

A prototípust egyelőre 100 méteres magasságban „eregetik”, de elviekben akár 300 méterig is elmehetnének, hogy maximális teljesítményt érjenek el vele. Amúgy első körben a léghajós szélturbinát a dízeles generátorok leváltására szánják, és többek között katonai bázisokon, kisebb falvakban és katasztrófa sújtotta övezetekben tehetne jó szolgálatot, mivel rendkívül költséghatékony és könnyen mobilizálható, mindenesetre a cég már keresi a partnereket a kereskedelmi forgalomba hozatalhoz.

Kapcsolódó cuccok:

Szólj hozzá!