Függőágy-sátor hibrid a fesztiválszezonra

By  | 

Sátorban aludni nem annyira rossz, persze nem egy túlzsúfolt kemping vagy egy elszabadult fesztivál közepén, ahol mindenki betalál, szemetesnek vagy éppen toi-toinak nézi a bejáratot. Sokkal inkább a vadonban, az erdő közepén, valahol, ami még Foursquaren sincs fent. Persze kottarészeg fesztivállakók helyett itt pedig azzal kell számolnunk, hogy vérfarkasok, medvék vagy zombik szaglásznak majd körbe a földre felvert sátrunkat vagy kígyó mászik a hálózsákunkba és még egy szikravetős Bear Grylls fogazott túlélőtőrrel a kispárnánk alatt sem érezhetjük magunkat igazán biztonságban.

A föld felett kifeszített Tentsile függőágy-sátor hibrid megóv mind a fesztiválok során előforduló megpróbáltatásoktól, portól, sártól, az erdőben is nagyobb biztonságban érezhetjük magunkat, sőt egyik gyermekkori álmunk is teljesül a fára épített kuckó formájában.

Persze a brit mérnökök által kiagyalt újításnak is megvannak a maga hátulütői. Ha az éjszaka közepén hív a természet és feszítő hólyaggal, félálomban megfeledkezzünk arról, hogy a föld felett 3 méterrel sátrazunk, akkor könnyen befigyelhet az emeletes ágy szindróma és könnyen pofára eshetünk.

A Tentsile tűz-, víz- és UV álló, strapabíró, hőtartó, de lélegző műszálas anyagból készült és egy összecsukható vázzal érkezik. A hibrid sátor többféleképpen is felállítható. Egyrészt ha találunk alkalmas, teherbíró fát, akkor azok ágai közé kifeszíthetjük, vagy (egyelőre csak konepció szinten) három rúddal teljesen sík, famentes terepen, pl. egy tengerparton is üzemkész állapotba helyezhető.

A sátor 2, 4 és 8 személyes változatokban érkezik. A lakótérbe kötélhágcsó segítségével juthatunk fel, mely szintén a szett része.

Ha nyár elejére berendelnénk ezt már most megtehetjük, azonban rendelést, érdeklődést jelenleg csak emailben fogadnak és az árcetlik sem nyilvánosak.

4 hozzászólás

  1. Kiskagyló

    2012. március 20. kedd at 14:30

    Ez nyilván vagy csak koncepció marad vagy egy igazi lakás árába kerül majd :)
    Nekem ilyenem van, tetővel és moszkítóhálóval már összkomfortos:
    http://tickettothemoon.hu

  2. asd

    2012. március 20. kedd at 14:57

    ” Ha az éjszaka közepén hív a természet…”

    Egyszerű, csak kell egy lyukat vágni az aljába, és akkor fel sem kell kelni.

  3. nevemsenki

    2012. március 20. kedd at 21:51

    jó cucc legalább nem taposnak rád a vaddisznók stb:D

  4. dooky

    2012. március 22. csütörtök at 15:05

    nekem tetszik, szigetre ezzel mennek:)