Eléggé körülményes manapság, ha valaki a régi fotóit archiválni szeretné például egy digitális képkeretben: először is kell hozzá egy szkenner, aztán a képeket a gépre kell menteni, onnan pedig USB-vel vagy SD-kártyával áttölteni a képkeretbe. A JOBO Scanviewer esetében ez a folyamat egyetlen termékben összpontosul. A ScanViewer 8 inch-es (kb. 20 cm-es), TFT LCD típusú kijelzője 800x600-as felbontásban jeleníti meg a képeket, a képkeret alján lévő beépített szkenner pedig akár 1200x1800 pixelben és 300 dpi-ben is képes szkennelni. Szabványos fotóinkat remekül kezeli, legyen az 4x5 cm-es igazolványkép vagy 10x15 cm-es fotópapír.
1 GB-os beépített memóriája tetszés szerint bővíthető, és szerencsére a legtöbb memóriakártya-típust támogatja (CF, SD, SDHC, MMC, MS, XD), USB-kimenete pedig a PC-hez csatlakoztatható. Megjelenítésben sem hagy sok kívetnivalót, 4:3-as arányban 400:1-es kontrasztaránnyal nézegethetjük benne kedvenc képeinket, akár slide-show módban is, zoom-olhatunk illetve forgathatunk, ahogy tetszik. A beépített naptár és óra rátehető a kijelzőre, ha már unjuk az emlékeket, és lazulásként MP3-zenék mellett MPEG-1, MPEG-2 és AVI formátumú videók is lejátszhatók rajta. Decembertől kapható 380$-ért (~68.000 Ft).





Egyszerűen nem értem ki vesz ilyen kép kereteket.
Én is így vagyok vele. Ez egy olyan funkció, amit ezer más dolog tud, még sok egyéb mellett. Pont ugyanilyen az MP3/MP4 lejátszó is. Bármelyik telefon utánacsinálja ugyanúgy, és nem kell +1 felesleges gadgetet a zsebedben hordanod. Fotók nézegetésére ott a számítógép (ami kb. minden asztali biszbaszt kivált az átlag (=pl. nem audiofil) felhasználó számára, mint pl. DVD-lejátszó, Hifi...), az legalább mást is tud szkennelni nem csak 10*15-ös fotókat, ha meg feltétlenül hozni-vinni akarod, akkor megintcsak a mobil, ami ráadásul kevésbé sérülékeny mint egy TFT-s zongoralakk képkeret. Tökfölösleges cucc, akármennyit is tud.
de van aki ad a stílusra is
és hatvanezerér kirakhatok egy darab képet a nappaliba?
remeeeek. azalatt nyolcszor beszkennelem, fotosoppal feléleesítem és világositom(mivel gagyi a szkenner), veszek belőle tíz zsák fotópapírt, egy közepes áru nyomtatós és megvan a dolog örökidőkre.
nem lehet minden asztalra rakni egy számítógépet. igen is jó dolog a digitális képkeret. csak még korántsem elég olcsó, és marha drága is:D
Ha megnézzük mennyi egy ilyen jó felbontású képkeret, akkor ahhoz képest nem annyira drága. Persze sose vennék ennyiért, sőt 5000-ért sem, mert minek. Azért elég kicsavarodott dolog, ha megvan az eredeti kép, akkor minek beszkennelni egy képkeretbe? Rakd ki az eredetit. :P
Mainframe: azért nem mondanám, h bármelyik telefon jó mp3 lejátszó helyett... Sőt. Még mindig megy a 2,5 mm-es jackkel (vagy rosszabb esetben egyedi csatlakozóval) a szívatás, meríti a telefon akksiját, ált. elég halk... Soroljam még?
a digitális képkeretekkel, azok funkcióival nincs bajom, DE nem akarom az emlékeimet 2megapixelbe tömöríteni...
És a "telefon mindenre jó, sőt még annál is jobb" duma meg elég uncsi - olyan mint a magyar posta, mindent csinál, csak a levelet/csomagot viszi szarul....
én se értem....
de megnyugodtam, h ti se....:S
Én se értettem, hogy mire jók ezek, de pár éve kapott egyet nagyapám. Azóta minden gyerek, unoka ha meglátogatja, akkor visz pár új képet amiket feltölt neki, ő meg mondja hogy melyiket lehet törölni. Így mindig friss képeket lát családjáról ha épp ahhoz van kedve. Úgyhogy ajánlom vegyen mindenki szépen az öregjeinek.