Repülő tálcán érkezik a megrendelt étel

By  | 

A Yo!Sushi még 1997-ben nyitotta meg ajtaját és állítólag az első londoni sushi étterem volt, ahol az ételek felszolgáláshoz bevezették a ma már itthon is jól ismert sushivonatot, vagyis az asztalok mentén körbefutó szalagot, amiről lekaphatjuk, az épen nekünk tetsző fogást a mellettünk elhaladó sorból. Azóta 8 országban több mint 100 Yo!Sushi étterem nyílt és a céghez tartozik a teljes Yo! ernyőmárka, köztük az egyik legérdekesebb a Yotel kapszulaszállás, ami megtalálható már a londoni Heathrow, Gatwick és  az amszterdami Schiphol reptereken is. Sőt a Yo!Sushi már speckó burgereket is kínál egy ideje.

sushi-drone-140613

Elsők voltak (Londonban) a sushi vonat bevezetésében és most 16 évvel később egy még modernebb felszolgálási módszerrel lepték meg a vendégeket. Aki betéved a Poland Streeten lévő Yo!Sushiba, annak nem a sült galamb, hanem az aktuális rendelése fog a szájába repülni. Ha nem is a szájába, de legalább az asztaláig. Június eleje óta ugyanis speciálisan átalakított drónok, quadcopterek repítik a kajákkal megpakolt tálcákat (iTray) a vendégek asztalához. A robotrepülők egyelőre nem önműködőek, mindegyiket egy-egy pincér irányít iPad-ről, így munkaerőt egyelőre nem spóroltak meg, csak látványelem a hi-tech felszolgálási módszer.

flying-tray_2586011b

A drónok megfelelően magasan repkednek ahhoz, hogy kisgyerekek, vagy a WC-re siető vendégek ne rohanjanak bele és az első két alatt semmiféle drón-vendég karambolról vagy szőnyegbombázás szerűen vendég nyakába zuhanó miso leves félreértésről sem számoltak be, így egyelőre biztonságos az üzem, de legalábbis quadcopter navigációból jól kiképezték a személyzetet. Videó + képek:

6 hozzászólás