Mindent visz a Playstation 3

By  | 

A Sony hétfőn, az E3 számítástechnikai kiállításon ismertette a Playstation 3 specifikációit. Az új konzol kétszer gyorsabb mint riválisa, az Xbox 360, ráadásul merészen újszerű a processzor kialakítása is. A játékgép várhatóan 2006 előtt nem kerül a boltokba.

Három nap hátránnyal, de hétfőn a Sony is bemutatta a legújabb konzolgenerációt. Az eredeti forgatókönyv szerint a japán társaság nyitotta volna a prezentációk sorát, de a Microsoft gondolt egyet, és hirtelen ötlettől vezérelve már múlt pénteken nyilvánosságra hozta az Xbox 360 specifikációit. A műsort akkor nem kisebb személyiség vezette fel, mint maga Zsákos Frodó.

Nyolc mag

A Sony nem foglalkozott ennyit a felhajtással, és a kis hobbit helyett a kevésé érdekes Ken Kutaragira bízta a bemutatót. A Sony Computer Entertainment elnöke elmondta, hogy az új játékgép fehér, ezüst és fekete színekben lesz majd megvásárolható, minden további nélkül beolvassa majd a PS2-játékokat, ráadásul hét drótnélküli irányító egyidejű kezelésére képes az új gép.

A PS3 lelkéről, a Cell processzorról már sokat írunk. A Sony, az IBM és a Toshiba évekig dolgozott a kifejlesztésén, és már a kezdetektől olyan világba szántak, ahol a minden számítógép hálózatra van kötve, most azonban több részlet napvilágra került.

A Cell PS3-ba szánt változatában egy hatvannégy bites IBM Power processzor és hét szinergikus processzoregység lesz. A Power processzor futtatja az operációs rendszert, és osztja szét a kisebb feladatokat a hét alegységnek. Szakértők szerint a hét szinergikus processzor megjelenése jelentős előrelépés a mai processzorok felépítéséhez képest.

Alázza a mezőnyt

A jelenlegi gépekben egy különálló grafikus chip rajzolja ki a pixeleket, és a központi processzor végez el minden más számítást, ezzel szemben a Cell alegységei különféle multimédiás utasításokat tartalmaznak, ugyanakkor eléggé rugalmasak és intelligensek ahhoz, hogy más feladatokkal is megbirkózzanak.

A PowerPC mag 3,2 gigahertzen fut és 512 kilobájt másodszintű gyorsítótárat kap, a szinergikus alegységek frekvenciája szintén 3,2 gigahertz, és egyenként 256 kilobájt sram memóriát kapnak. A Cell másodpercenként 218 milliárd lebegőpontos műveletet képes elvégezni (218 gigaflops), ami 18-szorosa egy 3 gigahertzes Pentium 4-es teljesítményének.

Új fejlesztés

A grafikus vezérlők harca nem csak a pc-k, hanem a játékgépek között is zajlik, ráadásul ugyanaz a két gyártó acsarkodik egymással mindkét platformon: a Microsoft konzoljába az Ati szállítja a GPU-t, a Sony az Nvidiától vásárolja a grafikus magot. Az Nvidia terméke lényegesen gyorsabb, mint a társaság jelenlegi bajnoka, a Geforce 6800 Ultra. Az RSX névre hallgató mag 550 megahertzen ketyeg és elképesztő, 1,8 teraflopsos sebességre képes, szemben a mai csúcskártyák 250 gigaflopsos teljesítményével.

A Sony szerint a Playstation3 összteljesítménye eléri a 2 billió lebegőpontos műveletet másodpercenként (2 teraflops), ami lényegében a duplája a múlt pénteken bemutatott Xbox 360 sebességének.

Ezt persze össze lehet hasonlítani a szuperszámítógépek sebességével, csak éppen nem érdemes. A Top-500 alapján a PS3 minden idők századik leggyorsabb számítógépe lenne, versenyben az 1200 darab 2,8 gigahertzes Xeon-processzorral megerősített BladeCenterrel, ennek az összevetésnek azonban nincs értelme, hiszen szerverfronton nem vennék sok hasznát a villámgyors grafikus magnak.

Indul a harc

A konzolba belepakoltak 256 megabájt, 3,2 gigahertzen üzemelő XDR memóriát, és ugyanennyi, 700 megahertzes GDDR3-at. Összességében tehát ugyanúgy fél gigabájt memória került a PS3-ba, mint az Xbox 360-ba, csak más elosztásban: a redmondi gépben ugyanis csak GDDR3-at találhatunk.

A gépbe 2,5 colos, cserélhető vincseszter vásárolható, találunk benne 6 usb2 kimenetet, felismeri az SD- és CompactFlash kártyákat, valamint a társaság saját flashmemóriáját, a Memory Sticket. A kommunikációs csatornák között ethernetet, wifit, és bluetooth-t találunk, ez utóbbi kettő csatornán keresztül drótnélküli kapcsolatban irányíthatjuk a játékokat. A Playstation 3 támogatja a high-definitiont, ráadásul támogatja és olvassa a blu-ray lemezeket is. Persze használhatunk cd-t, és mindenféle dvd-t is akár.

A verseny idén karácsonykor indul, a Microsoft ugyanis akkor dobja piacra az Xbox360-at. A Sony nem csak a bemutatóval, hanem az árusítással is megcsúszik: a PS3 2006 előtt nem kerül a boltokba, így lemarad az év végi bevásárlási lázról, de behozhatja lemaradását brutális teljesítményével. A kérdés már csak a Nintendo, gépe szintén 2006-ban érkezik, de várhatóan nem lesz majd olyan gyors, mit a másik két konzol, azonban olcsóbb lesz azoknál. Mindenesetre az előző csatát a Sony nyerte: az amerikai piac 43 százalékát szerezték meg a PS2-vel. Mindeközben az Xbox 19, a GameCube pedig 14 százalékot ért el.

Forrás: index.hu