NVIDIA Tegra 4 – Magok harca + egy vadiúj kézikonzol

By  | 

Az NVIDIA hivatalosan is lerántotta a leplet az új Tegra 4 chipjéről, ami ismét überelte az összes konkurens mobilprocesszort. Annak idején a Tegra 2-es, az első kétmagos chip is hatalmas teljesítménynek számított, aztán jött a Tegra 3, az első négymagos, érdekes módon azonban ez a sorozat nem folytatódott tovább. A 4. generációs chip megmaradt négymagosnak, ám meglepően sok, 72 GeForce GPU-magot zsúfoltak bele, a négy mag pedig az új Cortex A15-ös típusú, ilyen értelemben tehát ismét világelső, a világ leggyorsabb mobilos processzora címet méltán megérdemli.

Az LTE-támogatás alapnak számított a Tegra 4 esetében, a sajtótájékoztatón igyekeztek is demonstrálni 4G-s hálózaton az adatfeldolgozási képességét különböző weboldalak betöltésével, konkrétan az eddigi legizmosabb tabletnek számító Nexus 10 ellen küldték harcba, és hát a végeredmény enyhén szólva az NVIDIA chip-et igazolja, a megjelenítés sebessége közel kétszer gyorsabb volt. A megnövelt számítási kapacitás főleg a HDR (high dynamic range) rendering-nél lesz hasznos, hiszen a legtöbb mobileszköz ugyan már képes elvégezni ezt a funkciót, ám elég sok erőforrást igényel több rossz felvételből egy kielégítő minőségűt összeollózni, a Tegra 4 viszont ez a műveletet 10-szer gyorsabban lezavarja.

A végcél az lenne, hogy az okostelefonokban lévő kamerákat és a képfelvétel minőségét a DSLR-fényképező modelleknél is erősebbé tegyék, és ebben az NVIDIA nagyon jó úton jár. A sajtóeseményen egyébként többek között bemutatták még a GeForce Experience nevezetű saját fejlesztésű szoftvert, ami például egy adott játékprogram esetében optimalizálni tudja a grafikai beállításokat, hogy az egy adott hardverkörnyezetet figyelembe véve a program a lehető leggyorsabban fusson a vason. Szintén újdonság volt a Grid online szolgáltatás bejelentése, de a legnagyobb dobás a végén jött egy vadiúj kézikonzol-hardver formájában.

A Project Shield stílszerűen Tegra 4-alapú és Android fut rajta, és nem mellesleg tabletként is funkcionál, a képernyője 5 inch-es és 720p-s a felbontása, sőt parasztvakításként még 4K-s videóstreaming-et is prezentáltak rajta egy UHD-s tévére, valamint Steam-en keresztül lazán le is szedtek rá pár játékot, és ezzel igazolták, hogy van még mit újítani a handheld-piacon is.