Nintendo 3DS – Térhatású zsebkonzol

By  | 

Legelőször a tavalyi Los Angeles-i E3-as expón mutatkozott be a Nintendo 3DS, a hordozható játékkonzolok következő generációja. Éppen ideje volt, a Nintendo Wii varázsa kezd már elmúlni, a Nintendo DS és a DSi után muszáj volt egy újabb nagy dobással frissíteni a mobilplatform-kínálatot.

A Nintendo 3DS különlegessége, hogy szemüveg nélküli 3D-élményt kínál, ehhez úgynevezett parallax barrier technológiát használnak a Sharp fejlesztésének köszönhetően, nézhetők rajta 3D-s filmek és Super Mario is szó szerint ki fog mászni a képernyőről.

Méretben közel megegyezik az elődökkel, de hardveresen azért kapott pár extrát, amitől erősíti a játékélmény, itt vannak például az érzékelő szenzorok és a giroszkóp, amik érzékelik a konzol mozgatását, ide-oda billentését és a mozgás sebességét, ezek a játékokban remekül kihasználhatók. Sőt, a konzol beépített lépésszámlálóval rendelkezik, és még meg is jutalmaz minket például extra zsetonnal, ha játék közben kicsit mozgunk is. A kihúzható teleszkópos stylus is nagyobb lett, amivel bökdösni lehet a képernyőket, így kényelmesebb a fogása is.

Elől és hátul el vannak helyezve kamerák, amikkel fotózni lehet, akár 3D-ben is, a legjobb újítás mégis mindenképpen az úgynevezett augmented reality játékok bevezetése, olyan lesz a játékélmény, hogy akár 360 fokot is fordulnunk kell a géppel, hogy megcélozzuk és lelőjjük az ellenséget. A korábbi modellekből megmaradt a wi-fi egység, továbbra is lehet többjátékos ökörködésekbe kezdeni, hiszen automatikusan érzékelik egymást a közeli 3DS-ek, játékpartnert is egyszerűbb lesz találni.

Nagyon sokan aggódnak azonban, hogy játék vagy filmnézés közben rosszul lesznek a 3D-től, mindenesetre tény, hogy hosszabb távon erősen fárasztja a szemet a több kép egyidejű vetítése. Ezt a Nintendo úgy próbálja meg kivédeni, hogy egyfajta csúszkát is beépített a 3DS-be, amivel szabályozható a 3D-s tartalom mélysége, végső soron tehát a játékok is teljesen visszatekerhetők 2D-re. 6 éven aluli gyerekeknek azért ők sem ajánlják a 3D-élményt, az ő esetükben egy szülő felügyeletet ellátó gyerekzár-funkció gondoskodik a kétdimenziós beállításról.



A Nintendo 3DS Japánban
már február végétől kapható lesz, Európában és az USA-ban pedig március végén startol a 3DS, 250$-os áron (~51.000 Ft), ami ha belegondolunk, nem is olyan drága ahhoz képest, hogy a nagy vetélytárs Apple rendre ostromolja a kézi konzolok piacát saját drágább iOS-termékeivel (iPad, iPhone, iPod Touch). Mindenesetre a Nintendo megpróbálja felpörgetni a keresletet azzal, hogy a júniusi E3-ra már több mint 30-féle 3D-s játékot dob a piacra, például: Dead or Alive Dimensons, Super Street Fighter IV, Lego Star Wars III, Resident Evil Mercenaries és Legend of Zelda — Ocarina of Time.