Nagyít és hangosít az időseknek szánt iPhone 4 dokkoló

By  | 

Nem csak a 20 éveseké a világ, és ez még akkor is igaz, ha történetesen iPhone 4-ről van szó. Tény, hogy az 50-en felüli korosztály nem igazán tekinthető az Apple-termékek célközönségének, de a Kickstarter projekt résztvevői azt a nemes feladatot vállalták, hogy az iPhone 4-et szó szerint közelebb hozzák az idősebb felhasználókhoz. Nagyon sokféle dokkolóval foglalkoztunk már, de olyannal, mint amilyen a Hive Dock koncepciója, még nemigen találkoztunk.

Ami a legszembetűnőbb, hogy nem kell hozzá áram, az egész dokkoló-szerkezet teljesen analóg működésű. A hang felerősítését szimplán úgy érik el, hogy a fektetett vagy álló helyzetben lévő telefon hangszórói egy bizonyos pontra fókuszálnak a konkáv kialakítású foglalatban, ezáltal a fülünk erősebbnek hallja a kibocsátott hanghullámokat, ennek a nagyothallók örülhetnek leginkább. A képernyő felnagyítása pedig mi mással is történhetne, mint effektíve egy nagyítólappal, amit a dokkoló aljából húzhatunk elő (nem mellesleg újabb könnyítés az időseknek, hisz náluk a nagyítólap megkeresésével eleve elmenne egy fél nap). A Retina Display elé kb. 10 centire helyezve a nagyítót már hozzávetőleg 2-szeres méretű képernyőt kapunk.

A Hive Dock ára a többi dokkolóhoz képest elenyésző, mindössze 45$ (~8.500 Ft), de azért aki már nem igazán látja vagy hallja a saját iPhone-ját, az a dokkoló mellett gondolkozzon el egy telefoncserén is. Videó a tovább után!

3 hozzászólás

  1. asd

    2011. május 11. szerda at 09:44

    Telefonok kozul nem az apple a kedvenc gyartom, de a rengeteg dokkolo miatt elgondolkozok rajta, hogy vegyek-e egyet.

    Amugy szerintem nem csak az idoseknek jo ez a dokkolo, ha valaki megy taborba/kocsikazni (persze csak ha nem o vezet), akkor ezt viheti magaval, es kicsit nagyobba nezheti a filmeket.

  2. kareeka

    2011. május 11. szerda at 14:05

    szlogen:
    Hive dock four your iPhone!
    MAKE AN iPAD FROM YOUR iPHONE!

  3. mrb

    2011. május 11. szerda at 17:08

    Azért a nagyító mögött kicsit nehéz lehet az érintőképernyőt piszkálni…