Motorola Flipout

By  | 

Az áprilisban függetlenedett djuice-nak a készülékkínálata nem tartozott az erősségei közé, de december elsejével beerősítettek és kb. 50-es nagyságrendű készülékpalettán olyan kuriózum telókat is találunk, melyek a versenytársaknál egyáltalán nem elérhetőek. Ilyen a Motorola Flipout is, melyet nemrég kaptunk meg tesztelésre.

Az ötletes, merész megjelenés előtt nem lehet elmenni szótlanul, valaki imádja, valaki utálja, de tény hogy érzéseket vált ki, megfordulnak utána, ha meglátják, jönnek a megfoghatom? kipróbálhatom? kezdetű közeledések.

Mi majdnem egy hétig nyúztuk és határozottan megkedveltük. Megjelenésben akár egy nagyobbra nőtt 6G ipod nano-hoz is hasonlíthatnánk. A játékos külső ellenére egyébként nagyon jól egyben van, műanyagok helyett fém ház védi. Elől egy full érintőképernyő, mely a multitouchot is tudja, így kétujjas zoom is adja magát. Gombok nélkül is teljesen jól használható, virtuális billentyűzetről is tárcsázhatunk, de nem kötelező, és most jön a lényeg, mert a kijelző alól egy full QWERTY billentyűzet is kifordítható a készülék sarka mentén. Nem is akármilyen. Mint egy mini PC klaviatúra, a számok is külön gombokra kerültek, nagyméretű space és egy keresőgomb. Az egész nagyon jó kialakítású, a kis gombok ellenére kézre áll, nagyon jól lehet rajta osztani az SMS-eket, Facebook updateket. Ha pedig útban van egy csuklómozdulattal behajtjuk.

A fiatalos, apró, abszolút djuice célközönség Android-os teló  nagyon sokat, gyakorlatilag mindent belepakoltak: 3G, Wifi, Bluetooth, GPS (navigáció, geotagging), digitális iránytű, gyorsulásmérő, 3MP kamera Geotaggelési lehetőséggel, képszerkesztő alkalmazással, web böngésző Flash Lite 3-mal, FM rádió, 3,5mm jack kimenet, micro USB adat/töltő kábel, CrystalTalk plus zajcsökkentő technológia, hanghívás, hangvezérlés, videóvisszajátszásban a DivX-et is vágja.

Facebook, MySpace, Picasa, Photobucket, Tweeter kilensekkel és a jófajta QWERTY billentyűzettel belevethetjük magunkat a social media dzsumbujba. Az Android oprendszerből adódóan pedig gyárilag telepítve a teljes Google pakk: gmail, calendar, maps, android marketplace, latitude, streetview, youtube  stb. kliens, csak egy Google account loginre, jelszóra vár és indulásra kész. Illetve szintén az Android oprendszer sajátossága, hogy a menü, interfész, desktop tág határok között testreszabható.

Ha ki kellene emelni valamit, ami nem tetszett, az a kijelző felbontása a 67x67x17 mm méretű kütyün 320 x 240-as display néha kicsit kevésnek tűnt (vagy csak nagyon el vagyunk kényeztetve az OLED-ekkel), viszont valószínűleg ennek köszönhet egy jó tulajdonságot, ami ezt nagyjából ellensúlyozza is, nevezetesen, hogy a durva kiképzés alatt nem igazán sikerült megakasztani, minden gyorsan, folyamatosan, pörgősen ment, ez pedig rengeteget ad a felhasználói élményhez.

Pár kellemes fícsör, még a végére:  a CrystalTalk Plus technológiát először a 2009-es CES-en a Motorola standon volt szerencsénk tesztelni és örömmel láttuk, hogy a Flipout is tudja és nem csak laboratóriumi körülmények között a Motorola standon, hanem a valóságban is remekül teszi a dolgát, a dupla mikrofon segítségével hatékonyan szűri a háttérzajokat.
Telefonon rádiót nem szoktam hallgatgatni, de a Flipouton tetszett nagyon az állomáskereső interfész, illetve vicces, hogy az online rádiókon hallgatott számok dalszövegét is megjeleníthetjük, így minden adott a privát karaoke-hoz.

Árcetli: Mindez a djuice-nál most 49 990,- Ft előfizetéssel (a számlás20 nem is lenne rossz, ha 26 éven aluli lennék…) kártyás csomagban pedig 69 990,- Ft
Műszaki adatok és promó videó a tovább után.

FLIPOUT with MOTOBLUR™
Talk and Standby Time1 275mins
/ 377 hrs WCDMA, 357mins / 365 hrs GSM
Bands/Modes WCDMA
900/2100, GSM 850/900/1800/1900, HSDPA 7.2 Mbps (Category 7/8) EDGE Class 12,
GPRS Class 12, HSUPA 2.0 Mbps, eCompass/aGPS, Version 2.1+EDR
Weight 120g
Dimensions 67.00
x 67.00 x 17.00 mm
Size 76
cc
OS Android
2.1
Battery 1170
mAh
Connectivity 3.5mm
headset jack, USB 2.0 HS, Wi-Fi, NGP
Display 2.8
inch display 320 x 240 pixels, QVGA TFT
Messaging/Web/Apps MMS, 
SMS, Email (Corporate Sync, POP3, IMAP, Push Email), Instant Messaging
Audio FM
Radio Receive, AAC,  AAC+,  AAC+ Enhanced,  AMR NB, 
MP3,  WMA v9
Video Capture/Playback/Streaming,
H.264,  MPEG4,  WMV v9
Camera 3
megapixel, digital zoom, fixed-focus
Browser Android
HTML WebKit with Adobe® Flash® Enabled
Memory 512MB
internal memory with removable 2GB Micro SD card (included); supports up to
32GB MicroSD (optional)
Form Factor Rotator
QWERTY
Antenna Internal
Address Book/Calendar MOTOBLUR
aggregates Facebook®, MySpace, TwitterTM and GmailTM; Syncs and merges your work contacts, email and calendar
Location Services aGPS
(assisted), eCompass