MMS2Facebook

By  | 

Facebookra belépve pár pillanat alatt végigpörgethetjük mi történt ismerőseinkkel az elmúlt 12-24 órában, utolsó látogatásunk óta. Státuszüzenetet írni és fotót feltölteni már bárhonnét bármikor valós időben tudunk nyomni, szerencsére már számítógépmentes környezetből is, utcán, autóból, buliból, csak aztán óvatosan, mert másnap aztán 384 embernek kell majd nyilvánosan magyarázkodni.

Múlt héten kaptunk egy Nokia 6210-es Navigator-t a Djuicetól, hogy próbáljuk ki a pár hete bevezetett MMS2Facebook szolgáltatásukat. Facebookra mobilról képet feltölteni eddig két módszerrel lehetett. Vagy az m.facebook.com címen belépve felkínált egyedi email címre kellett elküldenünk vagy a facebook.com/mobile/ címen kellett mobilszámunkat regisztrálni, amit úgy tehettünk meg, hogy a mobile@facebook.com emailre küldtünk egy SMS/MMS-t és válaszként kaptunk egy aktiválási kódot SMS-ben, ami a facebook oldalán kellett megadnunk a regisztráció véglegesítéséhez, a profilunk és a mobilunk összekötéséhez.
Ha minden igaz a Djuice megoldása is ez utóbbi aktiválós technikát követi, azzal a különbséggel, hogy a fotókat elküldhetjük egy 20-as számra is, ha telefonunkkal nem tudnánk esetleg emailt küldeni.
A mobil regisztrációja működött, igaz az aktiváló kód csak körülbelül negyven perc múlva érkezett meg, addig pedig 4x alkalommal elküldtem az első MMS-t, így 4x kaptam meg az aktiváló kódot is. Az útközben lőtt fotók feltöltésével ilyen gond már nem fordult elő, azok pár mp múlva megjelentek a galériában.

Ami a Nokia 6210-es Navigator-t illeti egy másfél éves készülékről van szó, ami akkor az A-GPS-szel, autós és gyalogos navigációval, 3,2MP-es jó minőségű LED vakus autofókuszos kamerával és egyéb szolgáltatásaival az élbolyba tartozott, ma viszont csak egy átlagos telefonnak mondható, de azért semmi oka a szégyenkezésre bátran kitehetjük az asztalra.