Légpárnás kertiszék – csináld magad!

By  | 

A Mythbusters című sorozatból (itthon: Állítólag…) ismerős Adam Savage-nek nagyon megtetszett a műsor egyik részében eszkábált légpárnás jármű, ezért úgy döntött, otthon is összerakja azt kicsiben a gyerekei aktív közreműködésével. Az úgynevezett hovercraft típusú, földön sikló jármű elkészítéséhez nem feltétlenül kell nagybevásárlást csinálni, egy-két összetevője valószínűleg otthon is fellelhető.

Először is farikcsálni kell hozzá egy 2 cm vastag, 1,2 méter átmérőjű kerek talprészt furnérlemezből. Kelleni fog egy gázolajjal működő vagy elektromos fúvóberendezés (Adam ehhez avarfúvót használt) amit a lemez közepére kell helyezni, majd a fúvócső számára szükséges még egy külön lyukat fúrni. Jön a szegély elkészítése, ami tulajdonképpen nem más, mint egy vastagabb zuhanyfüggöny, csak be kell borítani a lemez alját, a másik oldalán pedig szögbelövővel rögzíteni a lepelt, a kilógó részeket lenyesegetni és az egészet légmentesen lezárni ragasztószalagokkal.

Egy festékes doboz tetejére is szükség lesz, konkrétan bele kell szögelni a jármű aljába, hogy a zuhanyfüggönyt alul is tartsa valami. Utolsó felvonásként a fúvóberendezést is rászögeljük/ráragasztjuk a jármű közepére, fölé pedig mehet egy sima kempingszék, amit épp nem sajnálunk a kertből, vagy akármilyen más ülőalkalmatosság, csak arra figyeljünk, hogy ne legyen túlságosan nehéz.

A lemez szélére mehet még opcionálisan egy kis öntapadós habszivacs, ha esetleg lökhárítós védelemre lenne szükségünk, az elénk kerülő gyalogosok ennek biztosan örülni fognak, mivel a ráillesztett joystick nem egy életbiztosítás, a ki-be kapcsoláson kívül az irányítás már nem az erőssége.

4 hozzászólás