Gyilkos teljesítmény – Gigabyte G1 Assassin alaplap

By  | 

A Gigabyte még az év elején, a CES-en mutatta be legújabb alaplap-termékcsaládját, a G1-Killer sorozatot, amit kifejezetten a hardcore játékosoknak terveztek. Háromféle alaplappal rukkoltak elő, az Assassin, Guerilla és Sniper modellekkel, amiknek már a nevei is elég sokatmondóak, és bizonyára a játékosok rögtön felkapják rá a fejüket.

Bár házon belülre szánták, azért elég tetszetős az Assassin külsőleg is, a limezöld és a fekete színek dominálnak, sőt a Gigabyte-nál a pihent tervezők tölténytár formájúra alakították a hűtőegységet és még egy töltényhüvelyt is tettek mellé.

Az alaplapon X58-as chipkészlet található, ami immár több mint 3 éves technológia, de azért 24 GB-os RAM, Intel Extreme Edition processzor, háromutas SLI és négyutas CrossfireX konfiguráció mellett elég jó teljesítményt tud produkálni, szóval nem kell rögtön a Sandy Bridge után kapálózni.

Megtalálható még rajta egy alaplapra integrált Creative X-Fi hangkártya és egy Killer 2100-as hálókártya, tehát a készítők láthatóan igyekeztek mindent belepakolni az élvezetes játékhoz. Nem olcsó darab, 450 dollárba kerül (~85.000 Ft), de akinek ez a hardver egység hiányzott a boldogsághoz, az most örülhet.

2 hozzászólás

  1. asd

    2011. július 28. csütörtök at 14:04

    Értelmetlen hülyeség ez a lap, aki nem hardcore gamer az nem vesz ilyet, aki meg az, az nem hülye és vesz egy bármilyen P67-es vagy Z68-as lapot, feleennyiért

  2. XGame

    2011. július 28. csütörtök at 19:25

    Rampage III Black Edition