All posts in szolgáltatás

Karotz: Wi-Fi nyulat Húsvétra (Kipróbáltuk!)

earz-lime-green

Pár éve létezik már, korábban Nabaztag-nak hívták (nekünk is volt, teszteltük is), azóta kinőtte kezdeti  gyermekbetegségeit és a tavalyi CES-en bejelentették az intelligens Wi-Fi nyúl mindentudó, csillagromboló verzióját, mely a szinte minden funkciót, teljes hardvert érintő upgradet követően nem csak egy v3.0 verziószámot, hanem teljesen új márkanevet (Karotz) és számos kiegészítőt is kapott.

Mit tud a nyúl? Gyorsan ömlesztve a legfontosabb funkciók (alább pedig részletesen kifejtve): Wi-Fis internetkapcsolat, webkamera, IP kamera távoli megfigyeléshez (lakás, gyerek), mikrofon (beszédfelismerés, hangvezérlés), hangszóró (beszédszintetizátor, szóbeli időjárás jelentés, RSS elolvasás, email felolvasás, internet rádió stb. stb.), óra, ébresztőóra, naptár, todo lista, időzített feladatok, USB bemenet, alkalmazásokkal, játékokkal végtelenségig bővíthető a tudása, RFID leolvasó, RFID-s kiegészítők, cserélhető design fülek, színes LED-es hangulatfények, gesztusok (fülekkel), facebook, twitter kapcsolat, VoIP telefon, üzenetrögzítő, interaktív játékok, négy nyelven beszél (angol, francia, német, spanyol) stb. stb.

Nézzük részletesen! Unboxing: korrekt, igényes csomagolás, a külső lehúzható kartonon csak egy diszkrét nyúl és egy „smart rabbit” felirat díszeleg. Ez alatt még egy teljes csomagolás, amelyen már a nyúl végeláthatatlan funkció közül kapunk egy kis ízelítőt, fekete-fehér vonalrajzok formájában. Ezt a réteget is eltávolítva a cucc egy kindertojásként szétválasztható hungarocelltömbben foglal helyet:

Mi van a dobozban? Egy egyelőre füleitől megfosztott nyúl (2 fehér alap füllel), 2 db RFID-s Flatnano (később elmondjuk mire jó), USB kábel, felhasználói kézikönyv valamit hálózati adapter 4 különböző csatlakozóval (EU/magyar is!).

Design: letisztult vonalvezetés, semmi felesleges sallang, a hófehér, minimál Karotz nyúl első ránézésre akár egy Apple termék is lehetne, a csomagolás, körítés is hasonlóan igényes.

A hardware: 400 Mhz-es Arm 9 Processor 64 MB RAM-mal, 256 MB Flash memória az alkalmazások, hangok, zenék részére, integrált mikrofon és hangszóró, hangszabályzó tekerő gomb, Wi-Fi antenna (sajnos nem a fülekben van), webkamera, RFID leolvasó, 1 USB 1.1-es port, 1 USB mini port, 1 LED lámpa, 360 fokban körbeforduló és mágnesesen rögzített fülek, fején egy gomb.

Telepítés: Első lépésként a karotz.com-on regisztrálnunk kell a nyulunkat. Rögtön adhatunk neki nevet és egyúttal avatart is választhatunk. Ezt követően meg kell adnunk az otthoni Wi-Fi-nk SSID-jét és jelszavát, majd letölhető lesz egy kb. 40 megás install pack, amiben már beégetve szerepel a Wi-Fi hozzáférésünk, később már nem kell megadnunk. Ezt a pakkot egy pendrive-ra kitömörítjük, majd a pendrive-ot a nyúl fenekében lévő USB bemenetbe toljuk. Csatlakoztatjuk a hálózathoz, bekapcsoljuk, majd innentől kezdve minden automatikusan történik, de folyamatosan kapjuk a státuszokat mind angol nyelvű hangüzenet, mind LED fények formájában. A nyúl mindig bemondja mi történik éppen (installing…, restarting…., searching for your wi-fi network….., connecting…, installation complete please restart… stb). A teljes művelet kevesebb, mint 5 percet vesz igénybe. A szövegekhez különböző színű és pulzálású fényjelzések is járnak, melyekből elég sok van, ezek pontos jelentését a kézikönyvből ismerhetjük meg.

Karotz úr telepítve, beizzítva, online! Nekiállhatunk felfedezni a hasznos és kevésbé hasznos funkciókat. A wifis smart nyulat alapvetően különböző letölthető alkalmazások ruházzák fel újabb és újabb funkciókkal. Alapból 6-7 app van feltelepítve, ezek közül is alap a Tai-Chi. Ez azon kívül, hogy vicces remekül ledemózza a nyuszi bizonyos képességeit, legalábbis, ami az intenzív fülforgatást illeti. Természetes ritmusú fülkörzéssel, lágy mozgással, kifinomult mozgáskultúráját bemutatva Karotz urat megszállja a nyugalom, miközben chillout szól a háttérben.

A 6-7 előtelepített app mellett rengeteg további free és fizetős app közül válogathatunk. A telepítés rendkívül egyszerű: az online felületen, a karotz.com-on belépve a nyúlunk profiljába kiválaszthatjuk a nekünk tetsző alkalmazást és az 1-2 percen belül Wi-Fin keresztül közvetlenül felkerül nyúl úrra.

Egy-egy alkalmazást többféleképpen is elindíthatunk, aktiválhatunk:

  • Beszéd- / hangfelismerés: minden egyes alkalmazásnak van egy saját hívószava. Ha a nyúl feje búbján, a fülei között lévő gombot lenyomva tartjuk, akkor a hasában világító zöld LED narancssárgára vált (ez jelenti azt, hogy figyel, vagyis fülel) és bemondhatjuk a kulcsszót (pl. Tai-Chi). Erre az adott alkalmazás azonnal elindul. Egyébként a Tai-Chi a legnezebben kimondható szó (mármint, hogy meg is értse)

  • Irányíthatjuk számítógépről (Win / Mac / Linux). Indulhat időzítve, napokra bontva, ismétlődések kezelésével, pl. szólaljon meg az internet rádió minden reggel 7-kor, de hétvégén csak 10-kor. Este 6-kor pedig Tai-Chizzon 15 percig stb. Illetve beállítható random időzítéssel, ha azt akarjuk, hogy véletlenszerűen szórakoztasson minket:

  • RFID chip: Mi az RFID? (Radio Frequency IDentification). Legjobb, legközismertebb hétköznapi példa az áruházakba a ruhákba rejtett lopásgátló chip és a pénztáraknál elhelyezett kapu. Ha egy RFID-s inggel próbálunk kisurranni a kapun áthaladva (anélkül hogy hozzáérintenénk) megszólal a sziréna és jól elkapnak. Nyulunk is rendelkezik  egy integrál RFID leolvasóval és több RFID tages kiegészítőt lehet hozzá kapni. Az alap csomagban 2 db akár kulcstartóként is használható Flatnanoz van (lapos nyúl). Van még 4-5 centis mininyúl (Nanoztag) és kulcstartó is. A kulcstartóhoz, mini nyulakhoz különböző alkalmazások indítását, akciókat rendelhetünk és tageket elhúzva a nyúl előtt az akció vagy app leindul. Egy gyakorlatban is hasznos érdekes felhasználási példa: gyerekünknek adunk egy Nanoztag nyuszis kulcstartót. A Karotz ott figyel az előszobában vagy a gyerekszobában. Amikor a gyerkőc hazaér, elmegy Karotz úr előtt a nyúl azonnal dob nekünk egy emailt, hogy a gyerek hazaért. (extra: a nyúlban lévő IP kamerával be is nézhetünk a szobába, hogy tényleg ott van vagy csak trükközik).

További funkciók, érdekes alkalmazások

Telefonkönyv: Az online felületen lehetőség van address book kezelésére, ahova berögzíthetjük, beimportálhatjuk kontaktjainkat. Nyulunkat összepárosíthatjuk mások nyulaival. Ismerősöket jelölgethetünk, új arcokat kereshetünk a Karotz közösségben. VoIP telefonként és üzenetrögzítőkét is használhatjuk.

Időjárás: Ha 7-kor ébreszt a Karotz 7:15-re beállíthatjuk, hogy mondja be hány fok van és milyen idő várható, ebben segít a Weather App.

Hazaértem: a gyerkőc ha hazaér az iskolában elhúzza a kulcstartót a nyúl előtt vagy egy „hello” hangvezérléssel meghívja a webcamet és a nyúl elé állva küld magáról emailben egy fotót a szülőknek, hogy tényleg  hazaért, minden oké.

Facebook, Twitter: felolvassa a státuszokat, posztokat (magyarul sajnos nem működik).

Moods: saját személyiséggel ruházza fel a nyulat és napközben különböző random beszólásokkal, röhögésekkel szórakoztatja a közelben lévőket.

Family Quiz: kérdezz/felelek.

Reminder: tennivaló lista, előre időzített figyelmeztetések, emlékeztetők.

A Karotz szállítmány csak pár napja érkezett meg, így ezek csak első benyomások, nem sikerült mindent alaposan végigtesztelni. Amit eddig láttunk tetszik, egyedül a webkamera képe, felbontása lehetne egy kicsit jobb, de kárpótol a rengeteg alkalmazás. Húsvétra mindenestre biztos jobb választás, mint egy élő nyuszi és nem csak az állatvédők fognak örülni, de talán mi is jobban szórakozunk, ha egy Karotz mellett döntünk.

Most húsvéti akcióban: 41.990 helyett 31.990 Ft-ért elvihető április 15-ig vagy ameddig a készlet tart.

iPad-es ajtónálló

eventbrite

Valószínűleg nincs kapcsolat, de mivel a napokban jelentették be, hogy semmi perc alatt 3 milliót elkapkodtak a legújabb iPad-ből, az online jegyeladással foglalkozó Eventbrite éppen most érezte elérkezettnek az időt arra, hogy egy speciális kiegészítővel meglovagolja a kritikus tömeget elérő tablet-piacot.

Az iPad-re csatolható kártyaolvasóval a tablet-et egy hordozható bankkártyaterminállá és jegykibocsátó rendszerré varázsolhatjuk, méghozzá oly módon, hogy először letöltjük az App Store-ból az ingyenes At The Door nevű alkalmazást, beillesztjük a 30 tűs Apple-csatlakoztatóba a leolvasót, és már mehet is a jegyeladásos biznisz, nincs extra üzembehelyezési díj vagy havidíj. Egy iPad-es ajtónálló óránként 400+ beléptetés, tranzakció lekezelésére alkalmas elméletben. A gyakorlatban ez valószínűleg sokkal alacsonyabb, hiszen olyan rendezvényekről, eseménykeről van szó, ahol a látogató a helyszínen veszi meg a jegyet (és nem online foglal előre).

A gyártó szerint a terminál a legtöbb kártyatípust elfogadja, és mindegyik tranzakció biztonságos és titkosított csatornán fut, szóval elvileg a boltokban található kártyaolvasókkal teljesen egyenértékű szolgáltatást kapunk, az egyetlen költségelem a tranzakciónkénti 3% levonás jutalékként, ami a hagyományos POS terminálok 2%-ánál valamivel magasabb azért.

Hogy az adóhatóság is megnyugodjon, mindjárt egy nyugta-nyomtatót is ajánlanak mindezek mellé (egy vezetéknélküli Star TSP143 típusú printer-t), így kártyalehúzás után máris nyomtatódik a blokk a vásárlónak. Az At The Door alkalmazás nemcsak a hitelkártya-tranzakciókban segít, egy egész komoly online számlakezelő rendszert is rejt, az online történő foglalásokat automatikusan rögzíti, segít a könyvelésben és a kliensek kontakt-adatait is áttekinthető módon gyűjti össze.

A Eventbrite rendszere némi könnyítést jelenthet más kiskereskedelmi rendezvényszervezők és fesztiválosok számára, és csak 10 dollárba kerül a kártyaolvasó beszerzése. Nagy kár, hogy csak az USA-ban működik egyelőre a szolgáltatás.

Városnéző Google Earth virtuális túra, több mint 40 négyzetméteren

Google-Earth-48-4

Még 2009-ben kezdte fejleszteni a Google a Google Earth alkalmazás több képernyős megjelenítését: a Liquid Galaxy esetében egy helyett már 8 képernyőn lehetett virtuális repülőtúrán szállingózni egyes helyszínek között. Maga a fejlesztés egyébként nyílt forráskódú,  azt szabadon felhasználhatják mások, ennek megfelelően személyre szabható nézetek konfigurálhatók a célnak megfelelően.

Az ötlet nagyon megtetszett a párizsi építészeti és urbanisztikai központnak, ugyanis a Le Pavillon de l’Arsenal még tavaly megbízta a Google-t, hogy hasonló megoldást dolgozzanak ki a számukra, mert szerintük rendkívül látványos lenne a jövőbeli, 2020-as párizsi metropolisz megjelenítése 3D-ben ezzel a technológiával.

A végeredmény impozáns lett, immár 48 monitoron lehet izzítani a virtuális városnéző túrákat, mindezt több mint 40 négyzetméteres felületen és 100 millió pixelnyi felbontásban. A Google Earth esetében ez az eddigi legnagyobb megjelenítés, mégsem bonyolították túl a kezelését, hiszen 4 multitouch-képernyővel vezérelhető, tehát visszaköszön a megszokott csippentéses ujjtechnika, amivel szépen rázoomolhatunk minden utcára és nevezetességre.

A tovább utáni videón megtekinthető, hogyan zajlott lépésről lépésre az installáció előkészítése, a makettes modellezéstől kezdve a bekábelezésen át egészen a képernyők felpakolásáig.

Continue reading “Városnéző Google Earth virtuális túra, több mint 40 négyzetméteren” »

Esküvői gyűrű az űrből

SpaceCapsule_SWR_2

A Virgin Galactic által jövőre üzembe helyezni kívánt utaztatás mellett egyesek már nem csak űrturistákat, hanem mást is kilőnének az űrbe profitszerzés céljából. Pár ékszerész úgy gondolta, hogy aranyból készült eljegyzési gyűrűket is érdemes Föld körüli pályára állítani, majd később jó áron értékesíteni őket, az újfajta szolgáltatás mindenesetre nemrég debütált a Dubai International Jewelry Week ékszerész-kiállításon.

A Space Wedding Rings aranygyűrűk sajnos nem más bolygó nemesfém-készletéből származnak, rendes földi fehéraranyból készültek, és legfőbb jellemzőjük, hogy legyártásuk után egy díszcsomagban, egy UP Aerospace SL-5 típusú rakétán utazva egy 15 perces rövid sétát tesznek az atmoszférában, ezen belül 4 percre ki is lépnek az űr sötétjébe 110 km-es magasságig, vagyis kapnak egy kis ízelítőt súlytalanságból és nagy dózisú radioaktív sugárzásból.

A gravírozott, 18 karátos gyűrűkből összesen 50 pár készül, párjuk 17.000 dollárt kóstál (~4 millió Ft), és bár a szerelem mellett mástól is sugároznak, vélhetően nem ártalmasak az egészségre. Erre mondják, hogy szerelmed elröpített az űrbe?

Persze azok sincsenek kizárva a buliból, akiknek nincs esküvőjük, nekik a sima Space Rings is bizonyára megfelel sima hétköznapi ékszerként 12.000 dollárért (~2.8 millió Ft), ezeket is megröptetik a „semmiben”, csak nem hát olyan díszesek, de természetesen ebből sincs több 50 párnál.

Google bolt nyílt Londonban: Chrome Zone

GoogleChrome2

Megnyílt az első igazi Google-bolt a londoni Tottenham Court Road-on, ami azért is érdekes, mert eddig az internetes keresőóriás soha semmilyen kereskedelmi egységet nem nyitott a fennállása óta, de most végre elérkezettnek látták az időt, hogy a gombamódra szaporodó Apple Store-ok nyomába szegődjenek, de nem rögtön egy hatalmas üzlethelységgel kezdtek, megelégedtek a Currys-PC World Superstore egyik 27 négyzetméteres részlegével, az egész inkább hasonlít egy kisebb kiállítási pavilonra.

A bolt dizájnja magán viseli az összes Google-specifikus elemet, a Chrome logója ott virít a magasban, mindenhol színes lekerekített ülőalkalmatosságok és pultok, amikre egy rakás Samsung Chromebook van kipakolva. Merthogy a Chrome Zone névre keresztelt bolt csak és kizárólag ennek az egyetlenegy terméknek az eladására összpontosít (plusz a kiegészítőire). A Chromebook-ról azt kell tudni, hogy az egyik legelső olyan laptop, ami teljes egészében a vadiúj Chrome OS oprendszerre épül, ezen a platformon minden szoftvert és szolgáltatást csakis az interneten keresztül tudunk használni, a felhőből kell mindent letölteni, feltölteni.

Arvind Desikan, a Google regionális marketing –igazgatója szerint igenis fontos a vásárlóknak, hogy személyesen is kipróbálhassák a laptop kínálta újdonságokat, annál is inkább, mert ezt másutt nem nagyon tudják megtenni, a Samsung ugyanis ezt a típust kifejezetten csak online módon kívánja értékesíteni, ha már dedikált Chrome és Google-termékekről van szó. A Chrome Zone beindítása kísérleti jellegű, a karácsonyi szezon végéig tervezik fenntartani az eladói helységet, és ha sikere lesz, akkor további egységek megnyitásával folytatják, de az Apple Store-szinttől még azért elég messze vannak, ahhoz lehet, hogy kellene még egy második, netán harmadik termék is…

A szemünk elárul minket – SMI Eye Tracker

SMI

A világ legelső olyan szemüvegét sikerült kifejlesztenie a SensoMotoric Intruments (SMI) nevű cégnek, ami tökéletesen leköveti szemünk mozgását viselése közben. A cég több, mint 20 éve foglalkozik a szemkövető (eye-tracking) technológiákkal, és az új Eye Tracker a legújabb fejlesztésük, ami már HD minőségben veszi fel a történéseket előttünk olyan módon, hogy két kis kamera követi szorgosan szemgolyónk minden rezdülését, majd azok fókuszát rögzíti egy videóban.

Maga a szemüveg kissé idétlenül áll mindenkin, leginkább egy normál búvárszemüvegre hasonlít, de azért van valami gyakorlati haszna is a kukkernek, tesztalanyok bevonásával egy sor érdekes kísérlet végezhető vele az emberi viselkedés lemodellezésére.

Felmérhető többek között az, hogy egy vásárló mit néz meg először, amikor a kezébe vesz egy árut a polcról, melyik alkalmazáson időzik el a tekintete egy iPad-en, a napi újság mely rovata köti le leginkább, vagy mondjuk egy portál vagy webshop oldalain, hol akad meg először a szeme (hova érdemes elhelyezni a menüt, kosárgombot vagy hirdetéseket), esetleg mire figyel leginkább vezetés közben. Merthogy külön be lehet állítani a HD scene kamerákat úgy is, hogy azok a kültéri környezetre koncentráljanak, sőt még UV-szűrőt is rácsatolhatunk, és akkor már napszemüvegben tolhatjuk a kinti teszteket.

Az értékesítés és marketing területein kívül tehát nagy hasznot hozhat az SMI Eye Tracker az autóiparban a biztonságtechnika továbbfejlesztésekor vagy a profi sportágakban a felkészülésnél, a kiterjesztett valóságot (augmented reality) kiaknázó programokról nem is beszélve. És talán végre megnyugtató választ kaphatunk azokra a kutatásokra is, amikben azt vizsgálják, hogy egy nő mit néz meg először egy férfin (és fordítva).


Continue reading “A szemünk elárul minket — SMI Eye Tracker” »