All posts in sufni tunning

Interaktív mobilorgona

Év vége felé a cégek többsége igyekszik kiemelt ügyfeleinek kedveskedni valamivel, ha mással nem is legalább egy karácsonyi üdvözlőlappal vagy valami közös attrakcióval megemlékezni. Az ügynökségeknek még inkább fel van adva a labda, hiszen a karácsonyi produkció legalább akkora kreatív megmérettetés, mint bármelyik évközi kampány kiagyalása.

A brit Lost Boys International képeslap helyett a közös interaktív élményt választotta. Az ügynökség éppen frissítette mobiltelefon flottáját, a régieknek pedig a kuka helyett jobb helyet találtak. A karácsonyi projekt keretében az 50 db leharcolt mobilt egy csarnokban, egy 6 méter átmérőjű körben, csillárszerűen felaggatták. A "behangolt" és orgonába kötött telefonokat egy számítógép vezérli, melynek az LBi websitejára kivezetett virtuális klaviatúráján bárki lejátszhatja a Jingle Bells-t, miközben webkamerán élőben követheti a történéseket. Videó a tovább után!

Kapcsolódó cuccok:

Continue reading “Interaktív mobilorgona” »

Pneumatikus halálosztó

Narancsillat, fahéjillat, dió, mogyoró, sajtok, kint meg dúlnak a mínuszok, karácsonykor minden adott, hogy a házon belüli egérpopuláció duplájára nőjön és némi kockázatot vállalva a lakás forgalmasabb helyeire is kimerészkedjenek némi ünnepi falat reményében. Talán még elég messze van a szeretet ünnepe, ahhoz, hogy büntetlenül bemutathassuk a tökéletes gyilkológépet, aztán megígérjük, hogy az utolsó napokban semmi erőszak, már csak LCD kijelzős karácsonyfadíszt és lapraszerelt karácsonyfákat mutogatunk.

Jake Easton a telovation.com újságírója és ügyvezetője, aki amúgy jámbor ember hírében áll, megalkotta az egerek elleni tökéletes fegyvert. Az infrás mozgásérzékelővel és sűrített levegővel működő könyörtelen design egérfogót. A masszív 6 mm vastag szálcsiszolt alumínium burkolat mögött akár egy külső winyó is lapulhatna, azonban nem egy USB kanóc lóg ki a végéből és az "élesítve" zöld, illetve a "tűz" piros LED fénye is sokat sejtet, nem beszélve a 60 PSI-ig, azaz kb. 4 bar-ig skálázott mérőműszerről.

A sűrített levegővel működő csapda 4 barig húzható, de ennek 2/3-ra állítva is közel 45 kg/450N-os erővel súlyt le a gyilkos pöröly, így élesítés után jobban tesszük, ha nem piszkáljuk a csalinak bekészített sajtdarabot. 

A cucc ha kell kétgombos görgős és infrás egerekkel is elbánik. Igaz ilyenkor jobban tesszük, ha sajt helyett egy kattintásra ingerlő ikont vagy bannert helyezünk a fémtálcára.

Belül is figyeltek a részletekre.

Aki pedig bírja gyomorral a tovább után végignézheti egy ártatlan plüssegér és a pneumatikus gyilkológép találkozását. Kizárólag 18 éven felülieknek. Videó a tovább után!

Continue reading “Pneumatikus halálosztó” »

Hentesbárd művérrel – Csináld magad

A halloween, mely valószínűleg a kelta kultúra őszre (november 1-jére) eső újév Samhain bulijából ered az angolszász országokban a boszorkányok, kísértetek és egyéb szellemek ünnepe.

Elengedhetetlen kelléke a töklámpás, a sikoly álarc, a véres köppeny és láncfűrészes gyilkosnak öltözött alsótagozatosok. Aki töklámpás helyett valami elborultabb halloweeni hobby projektbe szeretné vágni a fejszéjét, vagyis hentesbárdját, annak álljon itt a tovább után egy videótutorial a MAKE magazin szerkesztőitől.

Continue reading “Hentesbárd művérrel — Csináld magad” »

Komplett kontinentális reggeli gombnyomásra

Legfontosabb étkezés kétségtelenül a reggeli. A népi bölcsesség is úgy tartja, hogy  reggelizz úgy, mint a király, ebédelj úgy, mint a polgár, és vacsorázz úgy, mint a koldus! Persze épp fordítva szokott elsülni. Ha nem marad el a reggeli, akkor autóban egy túrórudi, ebédre akár már egy leves is a főfogás elé, aztán lefekvés előtt a masszív 3+1 fogásos magyaros zsírvacsora, bőségtál, fitnesspacallal megbolondítva, meg az elengedhetetlen sör, energiában és koleszterinben gazdag mélyütés a Norbi féle updatenek. Na de vissza a reggelihez….

Legtöbbször a reggeli kapkodás miatt marad ki vagy mert előző este nem gondoskodtunk róla és hajnalban már nincs idő leugrani a boltba. Milyen jó lenne, ha a második szundigomb nyomgatásból felébredve, majd a konyhába kitámolyogva ott figyelne a komplett, kész reggeli a terülj-terülj asztalon?
Kávéfőzőben már régóta létezik ilyen, mely este jól beidőzítve 7:15-kor kávéillattal ébreszt, csak fel kell szippantani az indító löketet. De nekünk a kávé nem elég! Tojásrántottát, dzsemmes kenyeret, sajtot, frissen facsart narancs juice-t, piritóst és gőzőlgő teát akarunk és legfeljebb egy gombnyomásnyi energiát vagyunk képesek kifejteni a cél érdekében.

A japán Yuri Suzuki és Masa Kimura nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy egy hét alatt, a közönség bevonásával egy szabadon látogatható performance keretében elkészítsék a Rube Goldberg mintára működő, egy gombnyomásra láncrelcióban komplett reggelit a tálcára prezentáló gépet a holland Platform21 designműhely berkein belül. 

Nincs haszontalan cucc. Jöhet minden! Távirányítós autó, dekopír fűrész, IKEA-s lámpa alkatrész, villanyrezsó, nagymama teskannája, fogaskerekek, zsinegek. Hajrá.
A projekt múlt héten startolt el. Azóta már elkészült a kávéfőző, a teafilter mártogató automatika és sok más furfang. A japán dizájnerpárosnak még 2-3 napja maradt, hogy valóra váltsa a papíron megálmodott reggelikészítő automatát.
A performansz minden nap 12-20 óra között látogatható, a délután 5 órás teaidőben pedig Happy Hour keretében ingyen reggelit kínálnak a látogatóknak, ha valakinek reggel kimaradt volna.

Hamburgert 156 lépésben összerakó gépet már láttunk, de ez sem lesz egyszerűbb menet, de remélem szombaton már egy YouTube videó keretében, működés közben is bemutatható lesz az elkészült masina. Addig is a tovább után a Platform21 közönséginterakcióra hivogató promovideója, melyben már visít a kenyérvágó, forr a víz és magától terül a lekvár a kenyéren.

Continue reading “Komplett kontinentális reggeli gombnyomásra” »

Új értelmet nyert a Camping bicikli

A 70-es évek végén, a 80-as évek elején, a BMX forradalom előtt, nagyjából akkora választási lehetőség volt bringából is, mint autóból. Utóbbiból Trabant vagy Wartburg, míg az előbbiből csakis Camping. Félbehajthatós, kontrafékes, világoskék, műnyagtáskába rejtett speckó csavarkulccsal a cseppet sem designos nyereg alatt. Kemping, mert félbehajtható, a kormány kézzel kilazítható és az egész egy autóba dobható. Akár Trabantba is. Lehet menni kempingezni Horvát tengerparta, Balatonra.

A kínaik valószínűleg riksakultúrából származó leleményességével, Kevin Cyr munkájával a kemping bicikli fogalom azonban teljesen új értelmet nyer. Kevinnek egy félbevágott vagy inkább harmadolt lakókocsidarabot sikerült egy bringával kereszteznie. A még a nitenite hotelszobánál is kisebb három keréken gördülő mobilotthonban kanapé, ágy, asztal és TV is fellelhető. Váltó nélkül ember legyen a talpán, aki felizmozik vele akár csak egy kisebb lejtőn is. Keresztmetszet a tovább után.

Continue reading “Új értelmet nyert a Camping bicikli” »

Felpörgetve – a világ leggyorsabb motorja

Sir James Dyson brit tervező előrukkolt legújabb találmányával, amit csak úgy emleget, mint a „világ leggyorsabb motorja”. Első lépésként egy új porszívótípusban, a Dyson DC 31-ben demonstrálja, mire képes a kis szerkezet.

Az SRM típusú (kapcsolt ellenállású) motort ötvözte a digitális technológiával, így az közel 104 000 fordulatszámra képes percenként, ezzel a teljesítménnyel 10-szeresen túlszárnyalja a Boeing 747-es repülőgépeken használt motorokat, és 5-ször gyorsabban pörög egy Forma-1-es versenyautós modellnél. A tervező szerint egyedül a fogorvosi fúró előzi csak meg, de szerinte azt turbina hajtja, és nem nevezhető igazi motornak. A porszívó mellett a szerkezet implementálható más háztartási eszközökbe (szárítógép, hajszárító), de a közeljövőben az elektromos meghajtású autók is hasznosíthatják majd. A 129£-os (~41.000 Ft) porszívó értékesítése hamarosan indul az Egyesült Királyságban.

Kapcsolódó cucc: