Miközben annál menőbb egy óra minél nehezebb a számlapját leolvasni, csak a geek tulajdonos által ismert algoritmussal vagy a kettes számrendszer rutinszerű ismeretével fejthető meg a pöttyökből vagy vonalakból kirajzolt pontos idő, addig a német Biegert & Funk szembe megy a trendekkel és betűkkel kiírva teszi rém egyszerűvé és emberközelivé az időt, csak olvasni kell tudni hozzá.
A cég pár éve mutatta be az alapkoncepció a 45×45 cm-es, ezer eurós QLOCKTWO falióra formájában, amelyet 2010-ben Red Dot, illetve iF design díjjal is elismertek. Ezt követte a 13,5 x 13,5 cm méretű, 445 juróért beszerezhető QLOCKTWO TOUCH ébresztőóra és ma mutatták be a sorozat legújabb és legkisebb modelljét a 35×35 mm-es 550 eurós QLOCKTWO W karórát.
A mindhárom modellen végigfutó koncepció szerint az órán nincsenek mutatók vagy számok és pöttyök sem. A négyzet alakú számlapon 10 sorban, soronként 11, összesen 110 betű helyezkedik el. Elsőre teljesen random betűhalomnak, egy elrontott keresztrejtvénynek tűnhet, azonban a minimalista számlap tervezése és a betűk elhelyezése mögött jól átgondolt koncepció áll. A rozsdamentes acélgombot megérintve a megfelelő betűk, szavak háttérvilágítást kapnak és szavak formájában kapjuk meg az éppen aktuális pontos időt.
A 35 x 35 x 7mm-es rozsdamentes, szálcsiszolt acéltokban érkező óra matt feketében is kapható majd, kiegészítőként pedig bőr vagy gumi szíjat választhatunk hozzá. A falióra és az ébresztőóra már régóta kapható, a karóra ősztől lesz rendelhető. Ja igen, és még egy fontos opció: angol vagy német verzió is választható.
A poszt megírása előtt felvettük a kapcsolatot a tervező, gyártó cég a Biegert & Funk képviselőjével, mert jó lett volna az órát a pazarSHOP kínálatába is bepattintani, de egyelőre nem kívánnak a magyar piaccal foglalkozni, de azt ígérték újragondolják, ha elkészül a QLOCKTWO magyar nyelvű változata, de azt hiszem arra még sokat várhatunk. Az eredeti faliórából viszont már létezik francia, olasz, spanyol, dán, holland, sőt cirilbetűs orosz változat is!
Rég láttunk olyan okos-karóra koncepciót, mint amilyet most egy bizonyos F. Bertrand designer alkotott meg, az elnevezése Watch The Future, ami játékosan utal a jövő karórájára, illetve szimplán arra, hogy tekintsünk a jövőbe.
A jövőóra, mint egy karkötő, csak a lánszemek helyett kisméretű, ikon nagyságú érintőképernyők vannak felfűzve csuklónkra. A pontos idő és dátum kijelzése természetesen adja magát, de mindemellett a legkülönfélébb információk olvashatók le a csuklónkról: időjárás, tőzsdei árfolyamok, GPS-koordináták, továbbá beérkező SMS-ek, bejövő hívások, Facebook státusz-frissítések és éppen játszódó zeneszámok. Persze a funkciók kihasználásához egy okostelefonra is szükség lesz, feltehetően Bluetooth-on keresztül szívja le ezeket az adatokat a karóra, így elég a csuklónkat csekkolni ahelyett, hogy a telefont kapnánk elő ötpercenként.
A képernyők szerencsére nem véletlenszerűen jelennek meg a karóra oldalán, forgatni kell, hogy a megfelelő képernyő előjöjjön, például futás közben remek statisztikák olvashatók le belőle, merthogy természetesen beépített sebességmérő, giroszkóp és futásmonitor-program is tartozik hozzá, a pulzusmérésről már nem is beszélve.
Töltése viszonylag egyszerűen megoldható, hiszen egy ponton széthajtható, és máris előbukkan USB-kimenete, a hardver-kiépítést illetően pedig a 16 Gb-os vagy opcionálisan 32 Gb-os kapacitás és wifis csatlakozási lehetőség egészíti ki a Watch The Future óra képességeit. A megjelenésről még nincs infó, de mindenesetre jó tudni, hogy már itt tart a technológia.
Pár éve létezik már, korábban Nabaztag-nak hívták (nekünk is volt, teszteltük is), azóta kinőtte kezdeti gyermekbetegségeit és a tavalyi CES-en bejelentették az intelligens Wi-Fi nyúl mindentudó, csillagromboló verzióját, mely a szinte minden funkciót, teljes hardvert érintő upgradet követően nem csak egy v3.0 verziószámot, hanem teljesen új márkanevet (Karotz) és számos kiegészítőt is kapott.
Mit tud a nyúl? Gyorsan ömlesztve a legfontosabb funkciók (alább pedig részletesen kifejtve): Wi-Fis internetkapcsolat, webkamera, IP kamera távoli megfigyeléshez (lakás, gyerek), mikrofon (beszédfelismerés, hangvezérlés), hangszóró (beszédszintetizátor, szóbeli időjárás jelentés, RSS elolvasás, email felolvasás, internet rádió stb. stb.), óra, ébresztőóra, naptár, todo lista, időzített feladatok, USB bemenet, alkalmazásokkal, játékokkal végtelenségig bővíthető a tudása, RFID leolvasó, RFID-s kiegészítők, cserélhető design fülek, színes LED-es hangulatfények, gesztusok (fülekkel), facebook, twitter kapcsolat, VoIP telefon, üzenetrögzítő, interaktív játékok, négy nyelven beszél (angol, francia, német, spanyol) stb. stb.
Nézzük részletesen! Unboxing: korrekt, igényes csomagolás, a külső lehúzható kartonon csak egy diszkrét nyúl és egy „smart rabbit” felirat díszeleg. Ez alatt még egy teljes csomagolás, amelyen már a nyúl végeláthatatlan funkció közül kapunk egy kis ízelítőt, fekete-fehér vonalrajzok formájában. Ezt a réteget is eltávolítva a cucc egy kindertojásként szétválasztható hungarocelltömbben foglal helyet:
Mi van a dobozban? Egy egyelőre füleitől megfosztott nyúl (2 fehér alap füllel), 2 db RFID-s Flatnano (később elmondjuk mire jó), USB kábel, felhasználói kézikönyv valamit hálózati adapter 4 különböző csatlakozóval (EU/magyar is!).
Design: letisztult vonalvezetés, semmi felesleges sallang, a hófehér, minimál Karotz nyúl első ránézésre akár egy Apple termék is lehetne, a csomagolás, körítés is hasonlóan igényes.
A hardware: 400 Mhz-es Arm 9 Processor 64 MB RAM-mal, 256 MB Flash memória az alkalmazások, hangok, zenék részére, integrált mikrofon és hangszóró, hangszabályzó tekerő gomb, Wi-Fi antenna (sajnos nem a fülekben van), webkamera, RFID leolvasó, 1 USB 1.1-es port, 1 USB mini port, 1 LED lámpa, 360 fokban körbeforduló és mágnesesen rögzített fülek, fején egy gomb.
Telepítés: Első lépésként a karotz.com-on regisztrálnunk kell a nyulunkat. Rögtön adhatunk neki nevet és egyúttal avatart is választhatunk. Ezt követően meg kell adnunk az otthoni Wi-Fi-nk SSID-jét és jelszavát, majd letölhető lesz egy kb. 40 megás install pack, amiben már beégetve szerepel a Wi-Fi hozzáférésünk, később már nem kell megadnunk. Ezt a pakkot egy pendrive-ra kitömörítjük, majd a pendrive-ot a nyúl fenekében lévő USB bemenetbe toljuk. Csatlakoztatjuk a hálózathoz, bekapcsoljuk, majd innentől kezdve minden automatikusan történik, de folyamatosan kapjuk a státuszokat mind angol nyelvű hangüzenet, mind LED fények formájában. A nyúl mindig bemondja mi történik éppen (installing…, restarting…., searching for your wi-fi network….., connecting…, installation complete please restart… stb). A teljes művelet kevesebb, mint 5 percet vesz igénybe. A szövegekhez különböző színű és pulzálású fényjelzések is járnak, melyekből elég sok van, ezek pontos jelentését a kézikönyvből ismerhetjük meg.
Karotz úr telepítve, beizzítva, online! Nekiállhatunk felfedezni a hasznos és kevésbé hasznos funkciókat. A wifis smart nyulat alapvetően különböző letölthető alkalmazások ruházzák fel újabb és újabb funkciókkal. Alapból 6-7 app van feltelepítve, ezek közül is alap aTai-Chi. Ez azon kívül, hogy vicces remekül ledemózza a nyuszi bizonyos képességeit, legalábbis, ami az intenzív fülforgatást illeti. Természetes ritmusú fülkörzéssel, lágy mozgással, kifinomult mozgáskultúráját bemutatva Karotz urat megszállja a nyugalom, miközben chillout szól a háttérben.
A 6-7 előtelepített app mellett rengeteg további free és fizetős app közül válogathatunk. A telepítés rendkívül egyszerű: az online felületen, a karotz.com-on belépve a nyúlunk profiljába kiválaszthatjuk a nekünk tetsző alkalmazást és az 1-2 percen belül Wi-Fin keresztül közvetlenül felkerül nyúl úrra.
Egy-egy alkalmazást többféleképpen is elindíthatunk, aktiválhatunk:
Beszéd- / hangfelismerés: minden egyes alkalmazásnak van egy saját hívószava. Ha a nyúl feje búbján, a fülei között lévő gombot lenyomva tartjuk, akkor a hasában világító zöld LED narancssárgára vált (ez jelenti azt, hogy figyel, vagyis fülel) és bemondhatjuk a kulcsszót (pl. Tai-Chi). Erre az adott alkalmazás azonnal elindul. Egyébként a Tai-Chi a legnezebben kimondható szó (mármint, hogy meg is értse)
Természetesen egy iTunes-ról letölthető iPhone/iPad alkalmazásról is vezérelhetjük. És szerencsére az Android sem maradt ki. Google Play-en két ingyenesen letölthető appot találunk: Karotz Controller és Karotz Phone. Előbbivel mobilról benézhetünk a webkamerán keresztül a lakásba, ha betörőt látunk fenyegető SMS-t küldhetünk, amit a nyúl felolvas. A Karotz Phone pedig VoiP telefonként működik (videó).
Irányíthatjuk számítógépről (Win / Mac / Linux). Indulhat időzítve, napokra bontva, ismétlődések kezelésével, pl. szólaljon meg az internet rádió minden reggel 7-kor, de hétvégén csak 10-kor. Este 6-kor pedig Tai-Chizzon 15 percig stb. Illetve beállítható random időzítéssel, ha azt akarjuk, hogy véletlenszerűen szórakoztasson minket:
RFID chip: Mi az RFID? (Radio Frequency IDentification). Legjobb, legközismertebb hétköznapi példa az áruházakba a ruhákba rejtett lopásgátló chip és a pénztáraknál elhelyezett kapu. Ha egy RFID-s inggel próbálunk kisurranni a kapun áthaladva (anélkül hogy hozzáérintenénk) megszólal a sziréna és jól elkapnak. Nyulunk is rendelkezik egy integrál RFID leolvasóval és több RFID tages kiegészítőt lehet hozzá kapni. Az alap csomagban 2 db akár kulcstartóként is használható Flatnanoz van (lapos nyúl). Van még 4-5 centis mininyúl (Nanoztag) és kulcstartó is. A kulcstartóhoz, mini nyulakhoz különböző alkalmazások indítását, akciókat rendelhetünk és tageket elhúzva a nyúl előtt az akció vagy app leindul. Egy gyakorlatban is hasznos érdekes felhasználási példa: gyerekünknek adunk egy Nanoztag nyuszis kulcstartót. A Karotz ott figyel az előszobában vagy a gyerekszobában. Amikor a gyerkőc hazaér, elmegy Karotz úr előtt a nyúl azonnal dob nekünk egy emailt, hogy a gyerek hazaért. (extra: a nyúlban lévő IP kamerával be is nézhetünk a szobába, hogy tényleg ott van vagy csak trükközik).
További funkciók, érdekes alkalmazások
Telefonkönyv: Az online felületen lehetőség van address book kezelésére, ahova berögzíthetjük, beimportálhatjuk kontaktjainkat. Nyulunkat összepárosíthatjuk mások nyulaival. Ismerősöket jelölgethetünk, új arcokat kereshetünk a Karotz közösségben. VoIP telefonként és üzenetrögzítőkét is használhatjuk.
Időjárás: Ha 7-kor ébreszt a Karotz 7:15-re beállíthatjuk, hogy mondja be hány fok van és milyen idő várható, ebben segít a Weather App.
Hazaértem: a gyerkőc ha hazaér az iskolában elhúzza a kulcstartót a nyúl előtt vagy egy „hello” hangvezérléssel meghívja a webcamet és a nyúl elé állva küld magáról emailben egy fotót a szülőknek, hogy tényleg hazaért, minden oké.
Facebook, Twitter: felolvassa a státuszokat, posztokat (magyarul sajnos nem működik).
Moods: saját személyiséggel ruházza fel a nyulat és napközben különböző random beszólásokkal, röhögésekkel szórakoztatja a közelben lévőket.
Family Quiz: kérdezz/felelek.
Reminder: tennivaló lista, előre időzített figyelmeztetések, emlékeztetők.
A Karotz szállítmány csak pár napja érkezett meg, így ezek csak első benyomások, nem sikerült mindent alaposan végigtesztelni. Amit eddig láttunk tetszik, egyedül a webkamera képe, felbontása lehetne egy kicsit jobb, de kárpótol a rengeteg alkalmazás. Húsvétra mindenestre biztos jobb választás, mint egy élő nyuszi és nem csak az állatvédők fognak örülni, de talán mi is jobban szórakozunk, ha egy Karotz mellett döntünk.
Most húsvéti akcióban: 41.990 helyett 31.990 Ft-ért elvihető április 15-ig vagy ameddig a készlet tart.
52 évvel ezelőtt Jacques Piccard és Don Walsh a Trieste tengeralattjáróval meghódították a Mariana-árok legmélyebb pontját, a 10.916 méteres Challenger-szakadék fenekét, ahol 20 percet eltöltve sikeresen jutottak vissza a felszínre. A Holdraszállás jelentőségű tettet azóta sem vállalta be senki.
James Cameron filmrendező és egyben a National Geographic kutató operatőre elérkezettnek látta az időt, hogy öt évtizeddel modernebb technológiával és a legdurvább kamerákkal a fedélzeten nekivágjon a mélység felfedezésének, ami eddig csak egyszer sikerült. Ott fog figyelni a legnagyobb RED Epic, mely IMAX minőségű 5k felbontású videó rögzítésére képes, és a tengeralattjáró minden szegletében egy-egy kisméretű 3D vagy 2D HD kamera figyel. Az egyik páros Cameront veszi majd folyamatosan.
A 122 cm átmérőjű kabinban a 190 cm magas rendező rendesen meg fog szenvedni az utazás kb. 9 órája alatt, de állítólag éppen ezért yoga órákat is vett a hajlékonyság, illetve légzése kontrolálása érdekében. Bár Cameronnak valószínűleg az akció egyáltalán nem jelent majd szenvedést, hiszen két imádott hobbijának a filmezésnek és a merülésnek hódolhat egyszerre, illetve minden bizonnyal történelmi jelentőségű felvételekkel tér majd vissza.
A Deepsee Challange projektet, csakúgy, mint a 1960-as merülést a Rolex támogatja és ez alkalomból bemutatták a Deepsee Challange 2012-es búváróra prototípust, mely nem kevesebb, mint 12.000 méter magas vízoszlop nyomásának is ellenáll. Így ha Cameron úgy döntene, hogy kiszáll a fenéken, akkor ha ő maga nem is, de az órája biztos túléli az akciót, csak legyen, aki felhozza.
Az órát egyértelműen nem hölgyek csuklójára tervezték. Az 51,4 mm átmérőjű óratok közel 3 cm (28,5 mm) magas, az óralapot pedig másfél cm vastag (14,3 mm) zafír kristály védi. A középső tok 904L minőségű nemesacélból, míg a hátlap Grade 5 titánból készült. A brutális óratok 13,6 tonna nyomást képes elviselni. A korona tömítését Triplock rendszer védi, az óratok belsejében egy Rolex Caliber 3135 automata szerkezet ketyeg, míg a mutatók és a számlap Chromalight fluoreszkáló anyaggal kezelt, így teljes sötétségben is leolvasható.
Update, bréking nyúz (2012.03.26 – 00:05): a tengeraattjáró James Cameronnal a fedélzetén pár órája megkezdte a merülést, hamarosan eléri a tengerfeneket. Kb. itthoni idő szerint éjfél körül leért a fenékre. Ember 10.898 méter mélyen. 6 óra múlva indul felfelé. Twitteren követhető: #deepseechallange
03.26. – 6:45: Cameron 6 óra helyett csak kb. 3-at töltött a tengerfenéken és ma hajnalban 5 óra körül sikeresen visszatért a felszínre. Az óráját sem hagyta el:) Gratula. Várjuk a videókat! Bónusz hír: a merüléssel szinte egyidőben Rakonczay Gábor előkerült, sikeresen kikötött Antiguán.
+Ja és az órákat ugye nem felejetettétek el átállítani, igaz?
Mindenki, akinek autó és lakás értékű órái vannak – mondjuk 42 db – jól tudja, hogy nem viselheti őket egyszerre, egy automata mechanikus szerkezet pedig jó esetben is csak 48-72 óra járástartalékkal rendelkezik, így hogy ne kelljen állandóan beállítani a pontos időt és hogy a méregdrága időmérők megőrizzék jó kondíciójukat egy óraforgatóra lesz szükségünk.
Egy belépő szintű óraforgatót már 25 ezer Ft körül beszerezhetünk, de ha a 42 db svájci csodánk közül a legolcsóbb is jóval 5 millió felett volt, akkor akár ésszerű választásnak is tűnhet a 190 ezer svájci frankba fájó (45m Ft) Hublot Morphosis, amelyet a német Doettling készít a névadó számára.
A Hublot Morphosis óraforgató torony összesen 42 óra forgatására képes, miközben széfként is funkcionál. Eddig semmi új. A tetején azonban (mi más mint) egy iPad dokkoló figyel. Egy alkalmazás segítségével a 42 órafoglalat mozgása, forgási sebessége, időzítése egymástól függetlenül szabályozható. Ha van Wi-Fi a lakásban, akkor nemcsak a szobából, hanem a világ bármely részéről. Ha elrepültünk egy hosszúhétvégére és hétfő reggel a „lemerülőben” lévő Tag Heuer Mikrogirder 2000-est szeretnénk felvenni, akkor a távolból rápörgethetünk egy kicsit. Nem túl életszerű first world problem, de a megoldás már adott.
A széf funkció is figyelmet érdemel. A 125 cm magas 190 kilós toronynak elérhető egy fél tonnás szintén riasztórendszerbe köthető változata. A betekintő ablakban egyszerre 21 óra látható. Gombnyomásra elfordul a belső henger és a korábban hátul lévő 21 órát is elérhetjük, vagy ha éppen elkezdik piszkálni, akkor a henger, mint egy megijesztett teknős, visszahúzódik páncéljába. Feltörhetetlen (főleg, hogy szoftveresen iPad-ről is nyitható!?) és ellophatatlan széf persze nincs, sőt ez esetben ha csak üresen is, de sikerül feltenni az IFA platóra, már akkor jól jártak a betörők.
Míg a külföldi források egy Hublot-Doettling együttműködésről beszélnek, addig a Morphosis-ról semmi infó a Doettling website-ján, viszont ott figyel a Kudoe, Schli & Matz oldalán, igaz, ott nem Hublot, hanem a cég saját logójával.
Zavarbaejtő a Tokyo Flash új órája, a Kisai Stencil időmérő, elsősorban azért, mert elsőre nem igazán olvasható le róla a pontos idő. Láttunk már morzés, bináris, napszakokat jelölő és más trükkös megjelenítő felületeket a karórákon, itt mégsem olyan ördöngős a megfejtés.
Látszólag vonalak és pöttyök értelmetlen halmazának tűnik a képernyő, de ha jobban megnézzük, mindegyik „negyedben” egy-egy számjegy stilizált piktogramja látható meglehetősen vastagon rajzolva, felül az óra, alul a perc. Például a 12:01 és a 06:57 megfelelője így néz ki a Kisai órákon (ha nem látod, messzebbről nézd és egyből világos lesz):
5 különböző színű LCD-képernyő választható az órából, éjszaka bekapcsolható az elektroluminescensz háttérvilágítása, plusz ébresztő is van benne.
Az óraszíj bőrből készült, kis és nagy csuklókra egyaránt passzol, egy kis CR2025-ös elemmel elvan több mint egy évig, és mindössze 50 grammos maga a szerkezet, lehúzni nem nagyon fogja a karunkat, maximum csak árban, hiszen 140 dollárért (~30.000 Ft) árulják a Tokyo Flash oldalán. Video tovabb utan.